Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Elütötte a vonat, majd őrizetbe vették

Hódmezővásárhely - Részeg férfit ütött el a vonat Vásárhelyen, aki a nyílt vasúti pályán kelt át. A 49 éves férfinak óriási szerencséje volt, karcolás nélkül megúszta a balesetet. Később azonban őrizetbe vették, mert a bíróság már kereste segítségnyújtás elmulasztása miatt.
Különös baleset történt szombaton a vásárhelyi Rezeda utca végénél – a népkerti állomáshoz közel –, ahol egy 49 éves helybeli férfi kelt át kerékpárjával a nyílt vasúti pályán. A férfi nem vette észre, hogy Mártély felől 70 kilométeres sebességgel közeledik a motorvonat, amely elsodorta a kerékpárost, aki végül karcolás nélkül megúszta a balesetet.

Információnk szerint a motorvonat vezetője 100-150 méterről pillantotta meg a bizonytalanul és tilosban kísérletező férfit, vészfékezett, de a szerelvény már nem tudta elkerülni az ütközést. A mozdonyvezető kiszállt, s a vonat mögé ment, hogy segítséget nyújtson a biciklisnek, de nagy meglepetésére a férfit sehol sem találta, kerékpárjával angolosan távozott, csak egy bontatlan, de törött sörösüveget hagyott a sínek között.

A helyszínre érkező rendőrjárőr gyorsan megtalálta a közelben a 49 éves, erősen ittas férfit, akinek cipelnie kellett a kerékpárját, ugyanis az ütközés miatt a hátsó kerékben hatalmas nyolcas keletkezett. Kiderült: nem véletlenül tűnt el nyomtalanul a helyszínről, a Szegedi Városi Bíróság ugyanis elfogatóparancsot adott ki ellene, mert korábban is okozott balesetet, s akkor is elillant a helyszínről. A férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt volt érvényben elfogatóparancs.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette a férfit, akinek további sorsáról a bíróság dönt.

2 éves gyermeket is ütött már el a vonat

A vasúti pálya ezen egyenes szakaszánál sokan rövidítik le a Kishomok felé vezető utat egy illegálisan kitaposott ösvényen át. A közelben már több baleset is volt, hasonló szerencsés eset közel 20 évvel ezelőtt történt. Akkor egy 2 éves gyermeket ütött el a vonat, aki csodával határos módon apró sérülésekkel megúszta a balesetet.

Olvasóink írták

  • 1. varadipal 2009. július 28. 18:30
    „Megbírságolni a vonatot. Félmunka.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elütötte a vonat, majd angolosan távozott

Hódmezővásárhely - A férfit körözték, így a rendőrök azonnal őrizetbe is vették. Abszolút pech. Tovább olvasom