Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Enyészeté a kishomoki bolt

Hódmezővásárhely - Az egykori kishomoki vegyesbolt nem kell senkinek. A 47-es főút négysávosítása elkerüli, nem sajátítják ki, mert arra a területre nincs szükség.
Az elvadult, zöld növényzet lassan teljesen benövi, ellepi, maga alá gyűri az egykori kishomoki vegyes- és italboltot, mely a 47-es főút – ha Vásárhely irányából Szeged felé haladunk – bal oldalán található. Alig észrevehető, az állaga egyre romlik, pusztul, sorsát a kishomoki és a vajháti leágazó közötti 4,5 kilométeres szakasz négysávosításának elodázása pecsételte meg. Az ügy 2001 óta húzódik, az addigi bérlő – a bizonytalanság miatt – elállt a szerződéshosszabbítástól; a tulajdonos Hódmezővásárhely és Környéke ÁFÉSZ tanácstalan, mert még most sem tudható: mi lesz az épület sorsa?

– A bolt hét éve zárva van, és ilyen körülmények között senki sem vállalkozik az üzemeltetésre – mondta Kokovai János, a Hódmezővásárhely és Környéke ÁFÉSZ elnöke. – Olvastam, hogy júniusban kiválasztják a kivitelezőt, majd elkezdik a munkát, és mi még mindig nem tudunk semmit. Igaz, az egész történet így kezdődött: 2001 márciusában az önkormányzatnál tartott tanácskozásra sem hívtak meg, mégis elmentem.

Az elvadult zöld szinte már teljesen belepi, eltakarja az egykori kishomoki vegyesbolt épületét. Fotó: Tésik Attila
Az elvadult zöld szinte már teljesen belepi, eltakarja az egykori kishomoki vegyesbolt épületét. Fotó: Tésik Attila

Nemcsak a kétszintes épületről (pince, eladótér), egy 565 négyzetméteres telekről is szó van, ez a környék legalacsonyabb pontja, ideális víz-, csapadékgyűjtő hely. Értékbecslést is végeztek, az ÁFÉSZ 2001-ben, a közútkezelő 2002-ben, előbbi 6–8 millióra taksálta az ingatlant. Felajánlották kisajátításra, azzal indokolva, kereskedelmi tevékenységet képtelenség ilyen viszonyok között végezni. Az „üzlet" elmaradt. A négysávosítás folytatására, befejezésére akkor elfogyott a pénz, a boltügy azóta egy helyben topog.

– Idén márciusban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek írtunk levelet – közölte az elnök –, abban ecsetelve, hogy az üzlethelyiség megközelítése nehézkessé válik, a hátrányok kiküszöbölése, valamint a szinte teljesen lerobbant állagú épület felújítása költséges. Ezzel szemben a területen kialakíthatnának egy kulturált, parkos csapadékvíz-elvezető részt.

Ügyfélszolgálat

Mikor legutóbb írtunk a 47-es főút négysávosításra váró szakasza melletti házakról, a benne élőkről, megkerestük a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t. A területszerzésekkel kapcsolatos kérdések megválaszolására – mint azt Fazakas Orsolya sajtószóvivő elmondta – létrehoztak egy területszerzési ügyfélszolgálatot. Nem árt felidézni az elérhetőségeket, telefon: 06-1/436-8466, honlap: www.nif.hu.

 
A NIF Zrt. részéről Samu István területszerzési és vagyonkezelési osztályvezető és Wernerné Inotay Sára vezető terület-előkészítési mérnök válaszolt. Kifejtik, a szervizút valóban megkerüli az ingatlant, de azt nem a kisajátítás elkerülése miatt tervezték így. A főút jobb oldalán lévő kerékpárutat aluljárón vezetik át a baloldalra, és a műtárgy rámpája miatt szükséges a szervizút megtörése, nem egyenes vonalú vezetése. Ez a megoldás, véleményük szerint, nem lehetetleníti el a az üzletet: a szervizúttal a kapubejárón keresztül a közúti kapcsolat biztosított, a meglévő buszmegállóból a gyalogosok a tervezett járdán megközelíthetik, és az aluljárón kerékpárral érkezők számára is elérhető. Vagyis: jogerős építési engedéllyel rendelkeznek, attól eltérni nem kívánnak, az ingatlan területére az útépítés számára nincs szükség, ezért azt nem vásárolják meg.

– Komolyan mondom, nem tudom mi lesz az épület sorsa, ilyen körülmények között, esetleg egy zajvédőfallal eltakarva nem lehet boltot működtetni. A bontás lenne a legideálisabb megoldás, de az is pénzbe kerül; a vége az lesz, hogy hagyjuk összedőlni. Sajnálom, hogy személyes tárgyalásig, ajánlattételig nem jutottunk el.

Olvasóink írták

  • 1. mujóó 2008. június 11. 21:36
    „Megnyitni a boltot semmilyen körülmények között nem fogják, mivel a Szegedről a munkából haza jövő Vásárhelyiek nagy része inkább ott vásárolna mint az interben vagy az aldiban.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közadakozásból állítanának Wass-szobrot Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Közadakozásból állítana szobrot a hódmezővásárhelyi Wass Albert Kör az idén száz… Tovább olvasom