Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Építési telek lesz az iskola helyén

Megszüntette a Nagy Sándor utca 9. szám alatti épület helyi védettségét a vásárhelyi közgyűlés. A ma még iskolaként működő épület ősztől kiürül. A tervek szerint lebontják, hogy helyén ingyentelkeket osszanak.
Ősztől már nem használja a vásárhelyi Nagy Sándor utca 9. szám alatti épületet az Aranyossy Ágoston Általános Iskola, mely a megszűnő Szántó Kovács János Általános Iskola Szék utcai épületébe költözik át. A Nagy Sándor utcai, eredetileg a Kovács-Kűry házaspár által tanintézménynek emelt épület eddig helyi védettséget élvezett. A közgyűlés legutóbbi ülésén azonban levette a helyi védettségű épületek listájáról. Indoklásként elhangzott: a belvárosi ingatlant nem kívánják tovább oktatási intézményként használni azt követően, hogy kiköltözik onnan az iskola.

Szóban elhangzott a közgyűlésen, hogy az épület gazdasági célokra nem használható, így a felújításra szoruló épületet lebontják, s a helyén ingyenes építési telkeket osztanak ki.

Huszonöt műemlék és két műemléki környezet található jelenleg Vásárhelyen, s a város további tizenhármat javasol országos védelemre. Helyi védettséget jelenleg 254 épület élvez. Mint azt Vargáné Czeglédi Évától, a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati iroda építéshatósági csoportvezetőjétől megtudtuk: helyi védelemre bárki javasolhat épületet annak homlokzata, tömege, funkciója, szerkezete vagy belső kialakítása miatt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Többségbe kerültek a katolikusok Vásárhelyen

Vásárhelyen már több a katolikus, mint a református – legalábbis a legutóbbi népszámlálási… Tovább olvasom