Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Érintéssel kelnek életre az örömlányok

Hódmezővásárhely - Amszterdami örömlányok vállalták, hogy egy speciális kézi szkenner segítségével „beolvassa" testüket a vásárhelyi Szabó Klára Petra, aki különleges portrésorozatával a prostitúció tabutémáját boncolgatja. Vasárnap az Őszi Tárlaton a nézőt is bevonja az alkotás felfedezésébe, a kéz melegétől válnak láthatóvá a lányok – felöltözve.
– Bár a test üzenetközvetítő funkciójának vizsgálata kapcsán korábban is érdekelt a prostitúció mint iparág, először Amszterdamban kerültem kapcsolatba hivatásos örömlányokkal. Legtöbbünkkel ellentétben képesek tudatosan függetleníteni magukat a testüktől: áruba bocsátani, megvételre kínálni. Szándékosan tárgyiasítják magukat – fogalmazott a vásárhelyi Szabó Klára Petra. Az Őszi Tárlatok munkajutalmaival és díjaival többszörösen kitüntetett festőművész a prostitúció tabutémáját boncolgatja 6 darabból álló portrésorozatában. Közülük négyet a vasárnap nyíló 60. Őszi Tárlat közönsége is láthat.

Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

Modelljei anonimitásuk megőrzéséért cserébe „kínálták fel" magukat. Vállalták, hogy egy speciális, kézi szkenner segítségével Klára „beolvassa" a testüket, és az így létrehozott, közel életnagyságú printeket különálló fadobozokon jelenítse meg. Azt szeretné, ha a néző, aki első pillantásra csak földre fektetett sötét dobozokat lát, részese legyen a műnek. Ezért a dobozokat egy különleges fekete termofestékkel fújta be, amely a kéz melegétől válik áttetszővé – így fedve fel az alatta lévő második festékréteget: a lányok testét.

– A munkámban, mint a portréalanyaim életében, központi szerepe van az érintésnek. A néző csak akkor élvezheti az alkotásokat, ha megérinti azokat, kapcsolatot létesít a művekkel. Az érintés intenzitása meghatározza a művek élvezhetőségét. Nem akarok provokálni. A modelljeim is ruhában vannak, mert indokolatlannak tartottam meztelenül mutatni őket – írta e-mailjében az alkotó.

Szabó Klára Petra különleges alkotásai a kéz melegétől válnak láthatóvá. Fotó: DM/DV
Szabó Klára Petra különleges alkotásai a kéz melegétől válnak láthatóvá.
Fotó: DM/DV

A 30 éves festőművész jelenleg Dél-Koreában, Szöulban tartózkodik a Seoul Museum of Art szervezésében, 3 hónapig marad. A hétvégén nem is vesz részt az Őszi Tárlat megnyitóján. Idén járt már Angliában, korábban Észtországban, Japánban. Szöulban férjét, Szvet Tamás szobrászművészt váltotta, aki korábban szintén itt alkotott.

– Közösen adtuk be a pályázatunkat, csak külön időpontra jelentkeztünk, hogy ne legyünk egymás konkurenciája. Meglepett, hogy mindkettőnket beválogattak a programra, ami egy hatalmas lehetőség, elismerés, és kiállítással zárul. Több mint 8 éve vagyunk házasok. Az elmúlt három hónapban nem találkoztunk, most együtt töltöttünk pár napot, majd újabb három hónapot leszünk külön. Vásárhely viszont a bázisunk maradt, mert szép, és itt otthon érezzük magunkat. Egyre jobban értékelem a vásárhelyi nyugalmat, főleg egy hosszabb külföldi út után. A műtermünk is itt van – árulta el a művész.

Olvasóink írták

  • 6. mivan? 2013. október 03. 18:53
    „Végre valami ötletes és modern. Tuti megnézem.”
  • 5. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. október 03. 16:50
    „Ennél jobbat tudok!
    Ha mondjuk egy jobbacska kézbe veszi a dolgot, akkor az nem elszíneződik, hanem megkeményedik :)
    Fellépek vele, de csak ha nem kell fizetnem érte XD”
  • 4. billan 2013. október 03. 14:56
    „nekem is... :)”
  • 3. queenmargareth1 2013. október 03. 13:07
    „tetszik!”
  • 2. jozkó 2013. október 03. 12:23
    „Jó pár köztéri szobor egyes testrészei kifényesednek a gyakori simogatástól, tapogatástól!
    Ezek a "termoszmacák" előbb utóbb valószínűleg levetik egyes ruhadarabjaikat, mert egynémely testtájaik túlmelegednek a sok tapizástól :)”
  • 1. KamuNeni 2013. október 03. 08:10
    „Oszt az mire j hogy csak az latszik amit akez felmelegit? Mire valaki kifigurazza az egesz csajt, oreglany lessz.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

200 ezer közmunkás dolgozhat télen

Lázár János országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy vásárhelyi lakossági fórumon közölte: idén télen is lesz közmunka. Tovább olvasom