Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Érmindszenten a mindszentiek

Évek óta szoros kapcsolatot ápol a mindszenti Mecénások a Kultúráért Egyesület az erdélyi magyarsággal.
Évek óta szoros kapcsolatot ápol a mindszenti Mecénások a Kultúráért Egyesület az erdélyi magyarsággal. A civil szervezetet 1997-ben ugyanis azért hívták életre, hogy a kisváros kulturális életének támogatásán túl segítsék a határon túli magyarok anyanyelvének ápolását. Az egyesület kezdeményezésére a közelmúltban Érmindszenten, azaz ahogy a helybeliek hívják Ady Endrén járt egy mindszenti delegáció, hogy az ottaniakkal, a csíkmindszentiekkel és a környező településen élőkkel közösen emlékezzenek a költőre.

Fuchszné Benák Katalin, a Mecénások a Kultúráért Egyesület vezetője, az utazás főszervezője elmondta: a költő szülőfalujában, az egykori házában kialakított múzeumban tartottak emlékműsort, a néhány kilométerrel távolabb lévő Gencs kultúrházában pedig magyar színészek, Patka Heléna és Dvorák Gábor fellépését szervezték meg. Meg is jegyezték a helybeliek, hogy nem emlékeznek arra, mikor is álltak magyar színészek a művelődési ház színpadán, idézte fel az egyesület elnöke.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajléktalan volt, míg doktorált

Évek hosszú sora telt el, mire Kardos Józsefnek teljesült a vágya: megszerezte doktori címét. A most… Tovább olvasom