Délmagyar logó

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -3°C | 3°C Még több cikk.

Értékesíthető a vízfelület Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - Egyre népszerűbb a vásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és a Gyarmati Dezső Sportuszoda a hazai és a külföldi úszók körében. Az olimpia és a paralimpia előtti edzőtáborokból három aranyérmes került ki. Eladható „portéka" a vízfelület, a helyi szállodák, panziók is érzik a sportturizmus fellendülését.
A vásárhelyi strandon és sportuszodában évről évre egyre több hazai és külföldi sportoló edzőtáborozik. Közel 10 ország képviselői, többek között belgák, románok, angolok és németek készültek már versenyeikre a városban, nem beszélve a már szinte hazajáró magyar úszóválogatott tagjairól és a paralimpiai csapatról.

– Két sportmenedzsercéggel állunk kapcsolatban, ők szervezik a csoportokat az edzőtáborokra az 50 méteres medencékbe – mondta Antalóczy Péter, a Hód-Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója. – Akik egyszer eljöttek, visszatérnek hozzánk, minden igényüket, kívánságukat kielégítjük, szeretnek itt edzeni. Éves szinten ez közel 6 millió forintos bevétel, nem beszélve a szállodák és a panziók hasznáról.

London előtt három későbbi olimpiai bajnok edzőtáborozott Vásárhelyen – köztük Gyurta Dániel. Fotó: Karnok Csaba
London előtt három későbbi olimpiai bajnok edzőtáborozott Vásárhelyen – köztük Gyurta Dániel.
Fotó: Karnok Csaba

A Hotel Pelikán és a Hordó Pizzéria forgalmán érződik a sportturizmus fejlődése. A rendezvények, edzőtáborok alatt telt ház van a szállodában, és a pizzázóban is feltűnnek a sportolók és kísérőik, valamint a hotel étkeztetését is a Hordó biztosítja – tudtuk meg Kótiné Szilágyi Katalin üzemeltetőtől, aki még hozzátette: ez a városban újfajta turizmus fellendíti a helyi vállalkozásokat.

A négycsillagos Best Western Hotel Ginkgo Sas forgalmában szintén jelentős tétel a sportturizmus – tudtuk meg Lénárt Dóra igazgatótól –, tavasztól őszig szállnak meg náluk edzőtáborozó csoportok, átlagosan egy hetet töltenek a szállóban, a külföldieknél nem ritka a 8-12 éjszaka. A magyar úszóválogatott, valamint a paralimpiai csapat több hetet (előbbi közel 2 hónapot) töltött a Ginkgóban. A Kenguru Panzió tulajdonosa, ügyvezetője, Kovács Gábor közölte: az ő forgalmukban nem jelentős, évente 2-3 csoportot jelent, de a tendencia jó, fejleszteni kellene.

A sportturizmusból profitál a város, megismerik Hódmezővásárhely nevét, és a vendégek visszatérnek. A már említett menedzserirodák a nyugat-európai iskolai szünetekre előre lefoglalják a vásárhelyi vízfelületeket, mert tudják, hogy értékesíthető – közölte Antalóczy. Problémát jelent, hogy a helyi úszók, vízilabdások és strandvendégek korlátozásokat szenvednek. Ez kisebb „harcokat" eredményez, de általában végül megértik, az edzőtáboroztatás mindenkinek érdeke.

Csomagajánlatok

A szálláshelyek kedvezményes csomagokat alakítottak ki és ajánlanak a célcsoportoknak, a Vásárhelyre ellátogató sportolók sétálnak, megismerik a várost, költenek – mondta Tülkös Ildikó, a Tourinform-iroda vezetője, aki szerint az üzlet beindult, érdemes lenne gondolkodni a fejlesztésen.  

– Ritkaság, és szeretik a sportolók, hogy nyitott és fedett 50 méteres medencével is rendelkezünk, igény szerint kint, illetve bent a sportuszodában tréningezhetnek, és legtöbbször minden úszónak külön pálya jut – mondta az ügyvezető. Antalóczy megemlítette: az olimpia és paralimpia előtt Vásárhelyen edzőtáborozó válogatottakból hárman, Gyurta Dániel, Risztov Éva és Sors Tamás is aranyérmet szerzett Londonban. – A két vezetőedző, Széles Sándor és Sós Csaba is elégedett volt, és amikor gratuláló SMS-t küldtem Gyurta Daninak, 2 órán belül válaszolt, és megköszönte.

Az edzőtáborokon kívül rangos nemzetközi eseményeknek is helyet adott az uszoda: az uszonyos és búvárúszó-világbajnokságnak, férfi és női vízilabdások kupameccseinek. A szegedi férfiak, az A-Híd Szeged VE októbertől januárig újra Vásárhelyen játssza majd európai kupamérkőzéseit.

Fejlesztés
– Fejlesztési tervek léteznek, de ezekről még óvatosan kell beszélnem – közölte Kovács Pál szakmai tanácsadó. – Ha a megfelelő források rendelkezésre állnak, egy gyermek- és egy nyugdíjasmedencét építenénk a fedett folytatásaként, azt bővítve, hogy a téli időszakban is használhassák a vendégek. Ezt jövő őszre, a „fedettszezon" kezdetére szeretnénk megvalósítani, de hangsúlyozom: erről a közgyűlés még nem határozott.

Olvasóink írták

  • 4. booo 2012. október 06. 22:10
    „Ugye amikor lefoglalják a medencéket, a belépő árak is csökkennek, ugyanis a szolgáltatás szünetel vagy részben korlátozott!?”
  • 3. deszkás 2012. szeptember 29. 08:56
    „Az egyébként szép uszoda ékessége a falon lévő márványtábla: Felavatta: ORBÁN VIKTOR, DEUTCH TAMÁS sportminisztersége idején. Olyan megható volt látni.”
  • 2. mivan? 2012. szeptember 28. 14:55
    „Akkor van gond mikor egy ember egy pályán akar úszni, mert a magyar ember nem osztozkodik!!!”
  • 1. eldorádó 2012. szeptember 28. 10:47
    „kisebb ,,harcokat" : a gond akkor van, amikor a fedett medence mellett a kinti úszómedencét is elfoglalják a sportolók, pedig a helybéliek is fizető vendégek...

    sportturizmusból profitál a város: ha a szállásadók fizetnének a strandnak az uszoda miatt idelátogató vendégekért...pl. megvennének az év elején több tucat bérletet - akkor volna itt legális kooperáció!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyeztetés a földtörvényről - Lázár Jánossal

A földek forgalmáról szóló törvényjavaslat a nyári ülésszak végén került a országgyűlés elé, várhatóan ősszel fogadják el. Tovább olvasom