Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Értékesítik a 47-es mellett kivágott fát

Kishomok - Ötszáz köbméter fát termelnek ki a 47-es főút Kopáncs és Kishomok közti szélesítése miatt. A fát értékesítik, és az építkezés után újakat ültetnek.
A 47-es főút Kishomok és Kopáncs közti, 4,5 kilométeres szakaszának négysávosítását a területen található fák, cserjék kivágásával, a nyomvonal megtisztításával kezdte a hónap elején a kivitelező Mota-Engil Zrt. A méretes farakásokat látva felmerült a kérdés: mi lesz ezeknek a sorsa, hiszen Vásárhelyen idén is osztanak ingyen tüzelőt a rászorulóknak. Göbl Vilmos, az önkormányzat sajtóreferense elmondta: a 47-es főút mellett kitermelt fától függetlenül a programhoz szükséges mennyiség rendelkezésre áll; hetente 300 mázsát osztanak ki, vagyis 50 igénylő veheti át 6 mázsás „adagját". Amennyiben elfogyna a készlet, a Kása-erdőből és a mártélyi üdülőterületről hoznak, ezeken a helyeken ugyanis folyamatosak az erdészeti munkálatok, és ehhez kapcsolódva a fakitermelés.

Útban voltak. A kivágott fákat a növénytelepítési terv alapján pótolják. Fotó: Tésik Attila
Útban voltak. A kivágott fákat a növénytelepítési terv alapján pótolják.
Fotó: Tésik Attila

A 47-es főút mellett kitermelt fa sorsáról a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője, Fazakas Orsolya adott tájékoztatást. A kétsávos közvetlen körzetéből kivágott fával a jelenlegi útkezelő, a Magyar Közút Kht. rendelkezik, ezt az 5 köbmétert a vásárhelyi üzemmérnökség telephelyére szállították, és saját célra hasznosítják. A négysávosításhoz szükséges, 2007 májusa előtt kisajátított területről kikerülő körülbelül 180 köbmétert a Magyar Közút Kht., a később vásárolt és állami tulajdonba került szakaszokról kitermelt 320 köbmétert pedig a NIF Zrt. értékesíti.

Az út menti fákat a növénytelepítési terv alapján pótolják, a szerződés szerint 242 fát és 29 ezer 900 cserjét ültetnek majd. Az erdőterületeken nem telepítenek, mert ott csakis azokat a fákat vágták ki, melyek az út nyomvonalába esnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhelyen marad a szentesi patológia

Hódmezővásárhely - Hamarosan lejár az a szerződés, amelynek értelmében a vásárhelyi kórház látja el… Tovább olvasom