Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Európa-bajnok lett Márki-Zay tanár úr

Hódmezővásárhely - Pofonegyszerű és szellemes kísérleti modelljeivel teszi könnyen érthetővé a különféle fizikai törvényeket Márki-Zay János, a vásárhelyi Cseresnyés-kollégium fizika–matematika tanára, aki negyvenegy éve lépett katedrára.
Modelljeivel most Európa-bajnok lett: elnyerte a berlini Science on the Stage, azaz Tudomány a színpadon című verseny legnépesebb kategóriájának első helyezését.

Többségünk nem úgy emlékszik az iskolai fizikaóráira, hogy ott könnyen és egyszerűen megértette volna tanára elméleti magyarázatait. Az elektronok áramlását ugyan a kilengő mutató jelezte, ám a nebulók ettől még nem tudták elképzelni, mi is történik. Megérteni, majd megtanulni pedig így nagyon nehéz volt.

A vásárhelyi Márki-Zay János, a Cseresnyés-kollégium fizikatanára egyszerű, szellemes, az oktatást segítő modelleket talált ki. Ötleteit máshol is nagyra tartják, hiszen ezekkel első helyezést ért el a nemrégiben Berlinben rendezett Tudomány a színpadon című versenyen.

Márki-Zay János a szívószálas modellel. Megérteti a nehezen elképzelhetőt is. Fotó: Tésik Attila
Márki-Zay János a szívószálas modellel. Megérteti a nehezen elképzelhetőt is. Fotó: Tésik Attila

A Gyakorlati ismeretek a jobb motivációért elnevezésű szekcióban vele együtt 15 ország 72 versenyzője indult. A zsűri két ötletét díjazta: szívószálmodelljével könnyen megérthetők az elektronok tulajdonságai és viselkedésük, papírhengerei pedig könnyen beláthatóvá teszik, hogy a testek geometriájának megváltoztatása hogyan módosítja azok fizikai tulajdonságát is.

– A birkaprémmel dörzsölt szívószálak hasonló tulajdonságokat vesznek fel, mint a szemmel nem látható elektronok, így az általam készített kereten viselkedésük jól bemutatható – magyarázta Márki-Zay János. A pedagógus saját gyakorlatában is használta ezeket a néhány forintból elkészíthető eszközöket, s azt tapasztalta, diákjai könnyen megértik általuk a nehéz, elméleti dolgokat, azaz tényleg meggyorsítja a tanulás folyamatát.

Nem kellett a gyártóknak

Eddig nem voltak vevők a tanszergyártók a vásárhelyi tanár ötleteire. Miután az eszközök gyártása kis haszonnal kecsegtetett, nem kívánták azokat előállítani.

Olvasóink írták

  • 2. cikicakk55 2008. november 13. 14:45
    „Gratulálok a Tanár úrnak. Budapesten a " Csodák palotájában" tartott előadást ,méghozzá oly módon, hogy az akkor 7 éves kisfiam végig megfeszített figyelemmel kísérte.Olyan komoly kísérleteket hajtott végre a gyermekek nyelvén előadva, hogy örökké emlékezetes marad számunkra! Köszönjük Tanár Úr.”
  • 1. FűzfaVessző 2008. november 12. 09:52
    „Gratulálok tanár úr.
    F.V.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új befektetők mentették meg a Vásárhelyre tervezett üzemet

Hódmezővásárhely - Kis híján meghiúsult a Hódmezővásárhelyre tervezett olajosmag-présüzem és… Tovább olvasom