Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Európa-hírű klezmer zenekar Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Az Európában és hazánkban is az egyik legismertebb klezmer zenekar, a Sabbathsong ad koncertet a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központban május 31-én, szombaton este 8 órától.
A klezmer zenét a galíciai és északkelet-magyarországi jiddis nyelvű zsidóság indította világhódító útjára. A klarinétos mellett a zenekarnak mindig tagja nagybőgős, hegedűs és ütőhangszeres is. A klezmer szó eredeti jelentése hangszeres zenész. A falvakban élő zsidó zenészek ünnepi, főként lakodalmi csoportjaiból alakult ki a 20. századra az Egyesült Államokban és Európában a klezmer zenei stílus. A zenében fellelhető az adott tájegységekre jellemező zsidó és nem zsidó népzenei hatás is.

„1998-ban, egy kis budapesti zsinagógában héber nyelvoktatási záróünnepségen, köszönetképpen barátommal, Oromszegi Bence zongoraművésszel - aki jelenleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanára - előadtuk kedvelt izraeli dalainkat. Az eseményről amatőr felvétel készült, amit egy szerencsés véletlen folytán Raj Tamás főrabbi úr is meghallgatott. Bíztatására komolyabb munkába fogva, barátaimmal rendszeresen összejöttünk, és egyre gyarapodtunk, különböző hangszereket bevonva" – mondja az együttes megalakulásáról a mára Európa-szerte ismert Sabbathsong vezetője, Masa Tamás.

Repertoárjukban a kelet-európai klezmer mellett, az izraeli tradicionális és modern dalok, táncok fontos helyet foglalnak el. Céljuk a zsidóság dallamainak magas szintű interpretálásán túl visszatalálni e dalok szellemi gyökeréhez és forrásához, a Biblia valóságához.

Olvasóink írták

  • 1. sajna 2008. május 29. 22:00
    „Kegyetlenül örülök, hogy hó végén van, mivel már nincs keretem elmenni rá. Jó lett volna, ha mondjuk június 6-ára rakják.
    Sajnálom”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dobozvárost építenek Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Dobozváros épül június elején, a környezetvédelmi világnapon Hódmezővásárhelyen.… Tovább olvasom