Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Fábry az Emlékpontban járt

Fábry Sándor arra kéri a vásárhelyieket és a környéken élőket, hogy hozzanak még a múlt rendszerből való tárgyakat az Emlékpontba. Az Esti Showder műsorvezetőjének tetszett a kiállítás – különösen a Puli kisautó. Fölajánlotta: a Dizájncenter tárgyaiból berendezhetnek itt egy vitrint.
Fábry Sándor Rákosi Mátyás portréja előtt. Elkötelezett híve a félmúlt feltárásának. Fotó: Tésik Attila
– Azért nagy szerencséjük van, hogy nem ávós egyenruhába öltöztették be önöket – mondta kedden Fábry Sándor az Emlékpont büféjében az úttörő- és kisdobosnyakkendőt viselő fiatal pincéreknek. Az Esti Showder hangulata pár pillanatig ott lebegett a sok tejszínnel kért kávé fölött. A showman az új múzeum kedvéért jött Hódmezővásárhelyre. Megvárta Schmidt Máriát, a Terror Háza múzeum igazgatóját; vele, és Kardos Csabával, az Emlékpontban látható hangos-képes visszaemlékezések szerkesztőjével együtt járta végig a kiállítást. A Terror Háza létrejöttéért Fábry is dolgozott, és köztudott, hogy elkötelezett híve a félmúlt feltárásának. Maga az épület is érdekelte: tervezője, F. Kovács Attila építész harminc éve a barátja.

– Tudom, hogy Attila egyedi ötleteinek megvalósítása olykor nem kis anyagi áldozatot követel, de azt kell mondanom, világszínvonalú épület született – mondta lapunknak Fábry Sándor. Arról szólt, hogy a Terror Háza és az Emlékpont fontos szerepet tölt be, mindkettő olyan intézmény, amely nemcsak múzeum, de kutatóközpont és emlékhely is. A vásárhelyi intézet segít az embereknek görcsök nélkül feldolgozni a múltat, és nem engedi, hogy elfelejtődjön, mi is történt errefelé az átkos negyven esztendőben.

– Még a nyolcvanas évek közepén sem hittük volna, hogy végül megbukik a rendszer. De akkor az igazi bocsánatkérés elmaradt, és azóta sem történt meg. Jellemző a kárpótlási jegy esete: azt sem hittük volna, hogy a kártérítés jelképe különféle stiklikre ad majd lehetőséget, élelmes emberek ebből fognak meggazdagodni, miközben sokan azok közül, akiket sérelem ért, megint kisemmizettnek érezhették magukat. Fontos, hogy legyenek olyan helyek, ahol van lehetőség az őszinte szembenézésre, ahol megnevezik a bűnösöket – ez a minimum.

Schmidt Mária volt Fábry Sándor tárlatvezetője. Fotó: Tésik Attila
Fábry arra is emlékeztetett, nem csak kelet-európai sajátosság, hogy egy állam igazságtalanul jár el a polgáraival szemben. Nemrég rehabilitáltak az angol bíróságok háromszáz egykori brit katonát, akiket még az első világháború idején ítéltek halálra, miután kimondatott róluk, hogy hazaárulók. Az igazságtalanul elítélteknek nyilván már csak az unokáik élnek, az igazságtétel azonban nekik is nagyon fontos volt – ha bocsánatkérésről van szó, nem lehet azt mondani, hogy már úgyis késő.

Hálózat szerveződhet

Fábry úgy tudja, a vásárhelyi múzeum példáján felbuzdulva Bólyon, Budaörsön terveznek hasonló intézményt. Ha ezekből egy hálózat szerveződne, elindulhatna egy politikától független folyamat, amelynek révén az őszinte szembenézés gesztusa természetessé válik Magyarországon.

Fábryék több mint másfél órát töltöttek a kiállítás tanulmányozásával. Madácsy Tamásnak, az Emlékpont igazgatójának Schmidt Mária elsorolta a javaslatait, amelyek többnyire a kiállított tárgyak megvilágítására vonatkoztak. A Dizájncenter atyja hosszan időzött az Iván-szobor termében, és tetszett neki a forgószínpadon bemutatott Puli is. A kisautóval kapcsolatban minden adatra kíváncsi volt.

– Látszik, hogy ez nem egy statikus, hanem élő, organikus kiállítás. Arra kérem a városban és a megyében élőket, segítség tovább a múzeumot, hozzanak még tárgyakat; régi egyenruhákat, igazolványokat, fogságból hazahozott emlékeket.

Felmerült, hogy a Dizájcenter ide illő tárgyaiból ő is elhoz ide egy vitrinrevalót.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több ezer eurót nyertek

Négy vásárhelyi oktatási intézmény, valamint egy alapítvány sikeresen pályázott az Európai Unió… Tovább olvasom