Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Fazakasné Erdélyi Ilona eddig közel 160 képet alkotott szájjal

Mindszent - Nemrégiben nyílt kiállítás Mindszenten Fazakasné Erdélyi Ilona szájjal festő művész képeiből, valamint a Nagy Mihály által gyűjtött, szájjal és lábbal festő alkotók készítette reprodukciókból. A járványos gyermekbénulás miatt kerekes székhez kötött asszony teljes, boldog életet él.
Az 53 esztendős, budapesti Fazakasné Erdélyi Ilona 1989-től foglalkozik festéssel. Nem a hagyományos módon: az ecsetet szájában tartja. Korábban textilfestést tanult, ahol szájjal kellett fújni az anyagra a festéket, innen jött az ötlet. Úgy fogalmaz: „a számban áll a legbiztosabban az ecset". Eddig közel 160 képet alkotott, de nincs mind a birtokában: néhányat elajándékozott, van, amelyet megvásároltak tőle, a Fecskepár című pedig az angol trónörökös, Károly walesi herceg magángyűjteményét gazdagítja.

– A Heine–Medin-kór, vagyis a járványos gyermekbénulás miatt másfél éves koromtól szinte kizárólag egészségügyi intézményekben éltem – mesélte történetét Ilona. – Állandóan kezelésre szorultam, szüleim alig vihettek haza egy-két hétre. 38 év után a férjem, Fazakas Dávid szabadított ki a kórházból: 1996-ban házasodtunk össze, 1997-től Csepelen élünk, ma már saját házunkban. Megteremti a nyugodt körülményeket, ellát, kiszolgál, nekem csak a festésre és rá kell koncentrálnom. Rengeteg szeretetet kapok tőle, boldogsággal tölt el, amikor azt mondja: büszke vagyok rád.

Fazakasné Erdélyi Ilona festményei között. Egyik alkotása az angol trónörökös, Károly herceg magángyűjteményét gazdagítja. Fotó: Frank Yvette
Fazakasné Erdélyi Ilona festményei között. Egyik alkotása az angol trónörökös, Károly herceg magángyűjteményét gazdagítja. Fotó: Frank Yvette

Ilona elmondta, a megismerkedés, az esküvő előtt már „nézegették" egymást, neki nagyon megtetszett Dávid kék szeme. Egyszer a buszról leszállva úgy alakította, hogy tőle kérjen, kérhessen segítséget, azóta elválaszthatatlanok. 1993-tól liechtensteini ösztöndíjas, ebben a miniállamban működik a szájjal és lábbal festők nemzetközi szervezete, 650 taggal 42 országból. Több kiállítása volt már, az egyik legemlékezetesebb a 2006-ban lakhelyén, Csepelen rendezett. Igyekszik minél alaposabban, élethűbben elkészíteni alkotásait, amelyekről senki sem mondaná meg, hogy szájjal festette. Főként tájképeket, csendéleteket ábrázolnak vásznai, kedvencei a virágos kompozíciók. Ilona mosolygós képei – amelyeket gyerekeinek nevez – harsány színűek, vidámak, életörömöt sugároznak, energiával telítettek.

– A sorsunkat jobban el lehet viselni, ha vidámak vagyunk, nem sajnáljuk, sajnáltatjuk magunkat. A sebek is könnyebben gyógyulnak, és mindenképpen szükség van az emberi kapcsolatokra. Mindenkinek megvan a maga keresztje, de tudni kell méltósággal, derűvel hordozni – mondta Fazakasné Erdélyi Ilona.

A Szájjal és Lábbal Festő Művészek Kiadója és a „Segítőkéz" Mozgáskorlátozottak Egyesülete által támogatott mindszenti tárlat megnyitóján mondta a szintén mozgáskorlátozott Izsák Ilona: „Ha az ember megtalálja a saját útját, nem függ a boldogsága a külső körülményektől".

Nagy Mihály ötlete

A mindszenti Nagy Mihály 2003 óta gyűjti a szájjal és lábbal festők képzőművészeti reprodukcióit, s szerette volna ezeket a különleges alkotásokat megmutatni egy tárlaton a helybelieknek. A Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ vezetői felkarolták az ötletet, és az eseményre „elcsábították", több képével együtt, a szájjal festő Fazakasné Erdélyi Ilonát, valamint a megnyitón fellépő, mozgássérültekből verbuválódott és kerekes székkel dolgozó Gördülő Tánccsoportot.

Olvasóink írták

  • 3. qutya 2011. március 08. 20:17
    „Ilona! Ezek a csendéletek a hátad mögött csodálatosak. Sajnos én a kiállítást nem tudom megnézni. Maradj meg a realitásoknál és ne térj át a szűr realista témákhoz. Ezek a képek élnek.”
  • 2. hahaha62 2011. március 07. 16:20
    „Így van-ők a minták és csak szuperlativuszokat érdemelnek ő és társai is!!!
    Minden karácsonykor és húsvétkor küldenek egy kis csomagot - nem adómányt kérnek-----mosolyognak és öszintén teszik --lehet róluk mintát venni---én ezt teszem-ki van téve a falra itt mellettem a mosolygós - életvidám kép róluk-és ha bármi is fáj-ránézek a képre és elmúlik---ez én bajom semmi az övékéhez képest !”
  • 1. zoltanszabo 2011. március 07. 15:10
    „MInden elismerésem ezeké az embereké !
    Akik itt kommentelünk, tele vagyunk gondal,bajjal. Csak panaszkodunk, sopánkodunk ,aránylag egészségesek vagyunk.
    És itt élnek köztünk ilyen tényleg beteg emberek, még is televannak élettel, boldogok, megtaláljék az életük célját. Hasznosan telik a napjuk,örömmel festenek --maguknak--másoknak is.
    Jó egészséget, hosszú-boldog életet kívánok NEKIK!. Sok ember példát vehet RÓLUK !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemerey Márta: Hódmezővásárhely kerámia-nagyhatalom

Kitüntetett helyet foglal el Vásárhely az egyetemes kerámiatörténelemben, a város kerámia-nagyhatalom. Tovább olvasom