Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Fegyelmi indult Zsótér István ellen

Fegyelmi eljárást kezdeményezett a mindszenti képviselő-testület a kisváros polgármestere ellen, mert nem írt alá minden határozatot. Zsótér István még nem kapott hivatalos értesítést, ezért a konkrét vádak ismerete nélkül egyelőre nem nyilatkozik.
Fegyelmi eljárást indított a magas vérnyomásával betegeskedő, az idén még táppénzen lévő Zsótér István polgármester ellen a mindszenti képviselő-testület. A polgármester távollétében zárt ülésen előterjesztett indítványt – információink szerint – valamennyi képviselő megszavazta. Úgy tudjuk, már fel is állították a háromtagú fegyelmi bizottságot.
Szabó József, Mindszent alpolgármestere lapunknak megerősítette a fegyelmi indításának hírét.

A csata folytatódik

A polgármester és a testület több tagja között már az őszi önkormányzati választások óta feszült volt a viszony. A független – de a megyei közgyűlésben az MSZP–SZDSZ-frakcióban ülő – Zsótér István egyik alpolgármester-jelöltjét sem támogatták a konzervatívok. A polgármesterrel szemben álló tábor jelöltje Szabó József volt – őt előbb nem akarta Zsótér, de később nem volt más választása, miután az összes többi képviselő úgy nyilatkozott, hogy nem akar alpolgármester lenni.

– A fegyelmi eljárás okát az szolgáltatta, hogy Zsótér István polgármester bizonyos ügyiratokat hajlandó aláírni, másokat viszont nem – indokolta a döntést az alpolgármester. Szabó József példának hozta fel, hogy a polgármester a jutalmazásokról szóló határozatot aláírta, a könyvtár és a Tisza Művelődési Ház összevonásáról szólót – mellyel nem értett egyet – viszont nem szignálta.

Az alpolgármester hozzátette, tudja, hogy Zsótér István beteg és táppénzen van, de találkozott már vele idén a polgármesteri hivatalban. Úgy vélte: Zsótér nem tehet különbséget az iratok között, hiszen a képviselő-testület határozatai rá nézve is érvényesek.

Zsótér István polgármester értesült már az ellene indított fegyelmi eljárásról, de miután a konkrét kifogásokról még nem tudott, semmit sem kívánt lapunknak mondani. Annyit elárult, hogy ebben az ügyben dr. Horváth László vásárhelyi ügyvéd képviseli majd az érdekeit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üres üzlethelyiségek sorsa Vásárhelyen

Négy vásárhelyi belvárosi üzlet is kiürült az utóbbi hetekben. Három az Andrássy utcai kirakatsoron,… Tovább olvasom