Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Fegyverekre már nem számítanak a munkások

Székkutas - A katolikus templom felújítása egy hete kezdődött, de a megtalált puskák és lőszerek miatt már másnap le kellett állni a munkával. Az épület teljes átvizsgálása után újabb fegyverek felbukkanása nem várható, így karácsonyra végezhet a rekonstrukcióval
a szegedi cég.
A rossz állapotban lévő székkutasi katolikus templom 7,6 millió forintba kerülő felújítását október 21-én kezdte meg a szegedi Terraép Kft. De már másnap le kellett állni – igaz, csak egy napra – a munkával a padozat alatt fellelt tíz fegyver, egy szurony és a különböző fajtájú és kaliberű lőszerek miatt. Ennek apropóján a rendőrök alaposan átvizsgálták az egész épületet, de újabb puskákra, pisztolyokra nem bukkantak – a rekonstrukció folytatódhat.

Már zajlik a templom rekonstrukciója Fotó: Segesvári Csaba
Már zajlik a templom rekonstrukciója
Fotó: Segesvári Csaba

– A repedések, különösen a nagy keresztirányú repedés miatt statikailag meg kell erősíteni a templomot – mondta Csonka Tibor, a Terraép Kft. ügyvezetője. – A hibás vakolat leverésével, majd kijavításával és a homlokzat festésével kezdtünk, de vár ránk még belső festés, bádogosmunka, ereszcsere, szinte nem lesz olyan pontja az épületnek, amelyhez nem nyúlunk hozzá. Szükséges lenne a teljes padozat cseréje, erről még folynak az egyeztetések az egyházi illetékesekkel, döntés reményeink szerint a héten várható – tudtuk meg. A Terraép a tervek szerint karácsonyra végez a templom teljes felújításával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megrongálták a jegyző autóját

Mindszent - A hétvégén, szombatról vasárnapra virradóra megrongálták a mindszenti jegyző, Hevesi… Tovább olvasom