Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Fegyveres múzsák Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - Vásárhelyen most rácáfoltunk arra a mondásra, miszerint fegyverek közt hallgatnak a múzsák, ugyanis három katonazenekar is játszik nekünk a Kossuth téren – mondta vasárnap délután köszöntőjében Lázár János polgármester.
A dél-alföldi régióban mintegy százesztendős hagyománya van a katonazenének, így nem csoda, hogy megrendezték a katonazenekari fesztivált.

A vásárhelyi helyőrség zenekara mellett debreceni és szolnoki katonák is bemutatkoztak, valamint a városi fúvószenekar is fellépett. A szolnokiak műsora a humort sem nélkülözte. Egyik trombitásukról némi vetkőzés után kiderült: magával Supermannel van dolgunk. A fúvósok – mazsorettek kíséretével – az Emlékponttól indultak, és az Andrássy úton keresztül értek a Kossuth térre, ahol több százan hallgatták az egyesített zenekari koncertet.

Superman is erősítette a szolnoki katonazenekart. Fotó: Tésik Attila
Superman is erősítette a szolnoki katonazenekart.
Fotó: Tésik Attila

A vasárnap Vásárhelyen a honvédségről szólt. A fesztivál mellett laktanyai nyílt napot is szerveztek, mely során a civilek megismerhették a katonaélet mindennapjait. A téren felállított sátrakban találkozott a múlt és a jelen. A Dél-alföldi Regionális Hagyományőrző Egyesület tagjai például a Hunyadiak örökében címmel tartottak középkori bemutatót, ezt követően az érdeklődők a legmodernebb fegyvereket, harcászati eszközöket is megtekinthették.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyesült a Székkutas és a Szőreg és Vidéke

Székkutas - Fontana Credit Takarékszövetkezet néven egyesült a Székkutas és Vidéke, valamint a… Tovább olvasom