Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Félbeszakadt a raklapüzem építése

Hódmezővásárhely - Félbeszakadt a vásárhelyi Zrínyi utcára tervezett, 88 millió forint uniós támogatást nyert ökoraklapüzem építése. Még a fölöslegesnek ítélt épületek bontását és a megkezdett csatornázást sem fejezték be.
Embermagasságban verte fel a gyom a vásárhelyi Zrínyi utcán egykor működő Mary cipőgyár területét. Ide tervezte az ingatlant 2007-ben megvásárló, Szentendrén bejegyzett Mediterránt Investment Zrt. ökoraklapgyártó üzemét. Erre tavaly 88 millió forint uniós támogatást nyertek. A cég korábbi elképzelései szerint jövőre 5–6 dolgozóval kezdené meg termelését a kisüzem.

Az építkezéshez és a meglévő épületek átalakításához, bontásához szükséges engedélyeket a vállalat már tavaly megkapta. A termelés szempontjából fölöslegesnek ítélt épületek bontását és a csatornázást az idén tavasszal elkezdték, ám a munkálatok a nyár elején váratlanul be is fejeződtek. A kiásott gödrök nyitva maradtak, az egyes épületekből hiányoznak a nyílászárók, néhány melléképületet teljesen elbontottak, majd megállt a munka. Azóta nincs mozgás a területen.

Gyom veri fel az udvart. A szerző felvétele
Gyom veri fel az udvart.
A szerző felvétele

Napokon át kerestük a Mediterrán Investment Zrt. illetékeseit, hogy megtudjuk, mi történt, ám egyetlen ismert telefonszámon sem értük el a cég munkatársait és ügyvezetőjét.

Olvasóink írták

  • 11. booo 2011. szeptember 17. 19:13
    „Ez a munkahely teremtési projekt valahogy nem kóser!”
  • 10. Írástudatlan 2011. szeptember 16. 17:09
    „Egymillió munkahely lessz!Megmondta a nagy vezíretek Orbán Viktátor!Ime a kezdete!
    Szebb jövőt!”
  • 9. Lixus_kzs 2011. szeptember 14. 19:24
    „Azt 88 millát nem adják csak úgy oda. Mint ahogy hitelből építi az ember a házát, a teljesítés után arányosan fizetnek.”
  • 8. Falcao 2011. szeptember 14. 17:48
    „Sírjunk vagy nevessünk?”
  • 7. alex007fl 2011. szeptember 14. 15:09
    „Azért nem semmi, hogy uniós támogatással 88 millió forintot kapott egy cég, aki majd 5-6 embert fog alkalmazni. Ugye minden a lehető legtisztábban zajlott az elbírálásnál? Esetleg az ügyintéző elérhetőségét meg tudnák nekem is adni, hasonló projekten gondolkodom most Én is.”
  • 6. papika56 2011. szeptember 14. 15:05
    „Van egy olyan gyanúm . a cég becsődőlt, eltünt a 88 millával együtt.”
  • 5. tol 2011. szeptember 14. 14:27
    „Igori”
  • 4. Én2 2011. szeptember 14. 13:40
    „Öt-hat fő foglalkoztatása az SEMMI! A nullával egyenlő.Mhely teremtés az nem megy a városban de a felesleges beruházások azok igen.”
  • 3. szpirigonzálesz 2011. szeptember 14. 12:47
    „Két hír:

    Papírból készít környezetkímélő raklapokat egy német cég, amely Vas megyében alapít üzemet, írja szerdán a Vas Népe. A technológia világszabadalom; az összegyűjtött papíhulladékból készült raklapok olyan teherbírók, mintha fából lennének. Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke elmondta: a papír raklapnak különleges bevonata adja a szilárdságát; előnye, hogy könnyen mosható és fertőtleníthető, valamint újrafelhasználható. A lap szerint az új üzemet valószínüleg Celldömölkön építik fel, s a sárvári Huke céggel már meg is egyeztek arról, hogy beszállítója lesz a gyártónak. ( 2009. június 24.)

    Újrahasznosított papírlemezekből készítenek nagy, de könnyű ökopapír raklapot a tervek szerint már jövőre az egykori hódmezővásárhelyi Mary cipőgyár Zrínyi utcai üzemének területén.
    Az ingatlant három esztendeje megvásárló Mediterrán Investment Zrt. megkapta a szükséges engedélyeket és a 88 millió forintos uniós támogatást.
    - Terveink semmit sem változtak, a fölösleges épületek elbontása és a meglévők átalakítása után kezdünk raklapot gyártani, amely szögelés és fűrészelés nélkül készül majd vízalapú, azaz a környezetet semmiféle szaghatással nem terhelő ragasztóval - mondta el Elekes Zoltán, a cég igazgatósági tagja. Az első időszakban 5-6 dolgozó gyártaná egy műszakban az ökoraklapokat. Egy-másfél éven belül futtatnák fel a termelést, és alkalmaznának két műszakban 10-12 munkavállalót. (2010. december 4.)

    Közös bennük, hogy nyoma sincs egyik raklapüzemnek sem:)”
  • 2. totya66 2011. szeptember 14. 09:36
    „Na és munkahelyre csak 80 milliós támogatás van, körforgalomra szállodára, színházra., sétáló utcára, pedig sok milliárd.
    És most nem is említeném a közvilágításhoz beszerzett lámpafejeket darabonként 100000 forintért, csak bízom benne hogy valóban visszahozza az árát.
    Persze az is egy dolog hogy én 80 milliót nem keresek életemben, ha ennyit kapnák akkor azt mondanám az állam teremtett 1 munkahelyet, igaz van akinek ez zsebpénznek is kevés!”
  • 1. UtólagKapitány 2011. szeptember 14. 08:13
    „Persze, ha munkahely épülne az félbeszakad... Lol”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elindult a tanév a vásárhelyi BKF-en

A hallgatókon múlik, hogy Vásárhelyen gyökeret verjen, része legyen az oktatási hagyományoknak a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola. Tovább olvasom