Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Félezer gyerek ingázik iskolabuszon

Csongrád megye - 400 általános iskolás, óvodás ingázik iskolabusszal hétköznap az otthona és az intézmény között Vásárhely, Makó, Szentes térségében. A járatokon pedagógusok vigyáznak rájuk. A családoknak nem kell fizetniük a buszozásért.
Az iskolabusz kíméli a családi kasszát – fogalmazott a vásárhelyi Oláhné Olasz Éva, akinek negyedik osztályos gyermeke hétköznaponként reggel negyed 8-kor száll fel Vajháton a járatra, ami a Kossuth térig viszi. A kisfiú pár perces gyaloglás után ér célba a Németh László Gimnázium és Általános Iskola belvárosi, József Attila utcai épületébe. Az édesanya azt mondta, több mint 4 éve hozza-viszi az iskolabusz a fiát, és ez nagy könnyebbség nekik. Nemcsak azért, mert nem kell havonta bérlet után futnia – amit egyébként 900 forintért vásárolhatna meg havonta –, hanem mert a Tisza Volán különjáratára nyugodtabban ülteti fel a gyerekét, hiszen pedagógus kíséri őket. Az asszony maga is naponta jár be Vásárhelyre dolgozni, de ő egy órával később indul munkába, és egy órával később is ér haza, mint a fia, így nem tudnának együtt utazni. Autójuk pedig nincsen.

Névsorolvasás után kézen fogva várták a suli előtt tegnap délután a vásárhelyi Klauzál-iskola diákjai és az óvodások, hogy felszálljanak a iskolabuszokra. Batidára, Kútvölgyre, Szikáncsra és Erzsébetre vitték a járatok a gyerekeket, akikre minden alkalommal egy pedagógus vigyáz. A négy településen kívül a már említett Vajhátra is szállít busz tanulókat. Tanítási napokon összesen 178 diákot, köztük 50 óvodást hoznak-visznek – hallottuk Horváth Zoltántól, a polgármesteri hivatal munkatársától. A Tisza Volán 2008 óta szállítja szerződéssel a gyerkőcöket a város és a külterületek között. Mindez évente mintegy 35 millió forintba kerül.

A vásárhelyi Klauzál-iskola elől busszal indulnak haza a gyerkőcök. A szerző felvétele
A vásárhelyi Klauzál-iskola elől busszal indulnak haza a gyerkőcök.
A szerző felvétele

Összesen 150 gyerek (óvodás, iskolás) ingázik naponta a makói kistérségben. A tanulói járatok Óföldeák–Földeák, Királyhegyes–Makó, Nagylak–Makó, Kövegy–Csanádpalota, Csanádalberti–Pitvaros, Klárafalva–Kiszombor között hozzák-viszik a gyerekeket.

33 felső tagozatos diák jár Derekegyházról az iskolabusszal a szentesi Koszta József Általános Iskolába. 34 árpádhalmi iskolás pedig Fábiánsebestyénre utazik tanulni. Nemcsak általános iskolások ingáznak hétköznaponként Szentes környékén sem. Szentes-Magyartésről a nagytőkei óvodába 4 kisgyermek utazik – persze ők is felnőtt felügyelettel.

Busszal Szőregre

Kübekházára, Tiszaszigetre és Újszentivánra indít minden reggel egy-egy iskolabuszt a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása. A gyereket a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskolába szállítják. Aki nem napközis, 13 órakor indulhat haza, a többieket 16 órakor fuvarozza vissza a sofőr.

Olvasóink írták

  • 10. yca 2011. április 06. 20:07
    „Az én fiam nem faji ellentétek miatt jár Vásárhelyre,nekem és főlegneki könnyebb lenne ha ide járna Makóra,csakő dislexiás,dizgráfiás,diskalkóliás,sajátosnevelésigényű ezek olyan probléma ami a törvényszerint nemfogyatékosság,ígykisegítőiskolába nemjárhatott,a rendesikolából meg kinézték,kitették,nemfoglalkoztakvele.”
  • 9. UtólagKapitány 2011. április 03. 23:09
    „iskolabuszon... audi s8-on nem tudnak XD”
  • 8. Norman_Bates 2011. április 02. 17:15
    „Sajnos ez van, kis cigany purgyék közé a kutya nem adja be szívesen a gyerekét, legjobb példa erre Boldika aki szintény szegedre kénytelen átjárni hála apucija integrációjának :)”
  • 7. bubuska73 2011. április 02. 12:11
    „6. yca
    Makó már nem igazán V.helyhez tartozik,nem csoda,h. oda már nem megy a sulibusz.”
  • 6. yca 2011. április 01. 15:17
    „AZ én fiam elsőskoraótajár Vásárhelyre Makóról,de nem iskolabusszal távolságival.”
  • 5. szittya 2011. március 30. 18:42
    „És még nőni fog az arány, mert mindszentről elvisznek egy rakás gyereket a <moderálva> miatt. Az igazgató nem vergődik vele, mert a kátrányosak után több a fejpénz. Ne moderálj ki ezért. Valaki igazán vizsgálódhatna már a mindszenti iskolában, kik azok akik folyamatosan fesztiváloznak és terrorban tartják a gyerekeket és tanárokat. Mikor is volt kint a mentő egy kis gyereknél, akinek a halántéka fölött szakították be a fejét? Mikor is szakítottak be egy dobhártyát nem is olyan régen? Az igazgató meg nem csinál semmit. Vizsgálódjanak már kicsit az illetékesek..”
  • 4. Zsoltee0716 2011. március 29. 21:32
    „3. mindegyik városban 1000ft felett van a tanulóbérlet ára!:D”
  • 3. deszkás 2011. március 29. 20:37
    „900ft-os bérlet. Nagy kamu.”
  • 2. deszkás 2011. március 29. 18:40
    „És NEM HASZNÁLJÁK az erre utaló piktogrammot! A polgárháború utáni Szerbiában igen. Vajh miért?”
  • 1. UtólagKapitány 2011. március 29. 17:29
    „"Félezer gyerek ingázik iskolabuszon" - Ezért kellene több kerékpár tároló Hódmezővásárhely buszpályaudvarára. Nincs elég kerékpártároló hely a kerékpároknak .”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10 tonna szemét Vásárhely környékén

Közmunkások, diákok, önkéntesek is takarítják a közterületeket Csongrád megye nagyobb városaiban. Tovább olvasom