Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanárverő anya

Hódmezővásárhely - Hat hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte jogerősen tegnap a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság a 39 éves Mezei Editet, aki október 7-én bántalmazta a Varga Tamás Általános Iskola tanárát, Bányai Csabánét.
Pásztor Anikó bírónő vezetésével a vásárhelyi városi bíróság tegnap gyorsított eljárásban tárgyalta Mezei Edit (39) ügyét. Megírtuk: Mezei Edit október 7-én, szóváltást követően a vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola emeleti folyosóján megütötte, majd a haját is megtépte az intézmény pedagógusának. Bányai Csabáné nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Mezei Edit tettét azzal indokolta, hogy előző nap nyolcadikos lányának, Zsanettnak fegyelmezési céllal meghúzta a haját a tanárnő, majd ezt letagadta, és emiatt az édesanya nagyon ideges lett.

Mezei Edit egyedül érkezett a bírósági tárgyalásra. – A családom el akart kísérni, de nem láttam értelmét, lebeszéltem őket erről. Jobb ez így. Nem gondoltam, hogy ilyen felhajtás kerekedik ebből az ügyből – közölte a 39 éves asszony. Bűnösségét mindkét vádpontban – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és könnyű testi sértés – elismerte. De hangsúlyozta: azért ment be az iskolába, hogy megbeszélje a tanárnővel az október 6-i eseményeket. Elmondta: nem szidta a tanárnőt, attól lett ideges, hogy Bányainé következetesen letagadta, hogy bántotta Zsanett lányát. Ezután csattant a pofon, és jött a hajcibálás.

A bíróság Mezei Editet 6 hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Fotó: Tésik Attila
A bíróság Mezei Editet 6 hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Fotó: Tésik Attila

A vád képviseletében Vékony Tamás felfüggesztett börtönbüntetést kért, a védő Takács Róbert pedig azonnali büntetés helyett próbára bocsátást. A bíróság az ügyész álláspontját osztotta, és Mezei Editet 6 hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 15 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte. Súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy közfeladatot ellátó személy ellen követte el az atrocitást. Az ilyen bűncselekmények elszaporodtak az utóbbi időben. A mérleg másik serpenyőjébe a beismerő vallomás, a büntetlen előélet és az került, hogy egyedül neveli két kiskorú gyermekét. Az ítélet jogerős.

– Azt sejtettem, hogy megbüntetnek, de inkább pénzbírságra számítottam. Abban szinte biztos voltam, hogy nem kell börtönbe vonulnom. Mi lett volna a két gyerekkel? Az iskolában semmi gond, jól bánnak Krisztoferrel és Zsanettel. A lányom jobban van, bár nagyon megviselték a történtek. Hogy még egyszer megtenném-e? Egy anya mindig védi a gyermekeit, visszaadtam azt, amit ők kaptak. Nem bántam meg, amit tettem – mondta Mezei Edit az ítélethirdetés után.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. 980815 2009. október 28. 20:34
    „Kedves studyfy!
    Teljesen egyetértek veled,én is kaptam egy pár kokszit,taslit,de ezeket mind megérdemeltem.Rettentő rossz gyerek voltam,de ezek a pofonok csak a javamat szolgálták.Ha egyszer gyerekem lesz,és a tanára megüti azért,mert rosszat tett,én biztos nem verem meg a tanárt,de még csak kérdőre sem vonom.Sajnos a cigányokat nem lehet megnevelni,mert ezek csak a balhét tudják csinálni.”
  • 21. Tömeg 2009. október 28. 18:14
    „Szerintem a hat hónap beülésre talán több visszatartó erővel bírna.”
  • 20. SSO 2009. október 26. 16:49
    „jajj, megtanultad a mesterektől...akár mint a szocializmusban...ami nem tetszik, moderáljuk, ha csúnya, ha nem... gratulálok. újságírók gyöngyszeme.”
  • 19. SSO 2009. október 26. 14:36
    „moderálva sértő”
  • 18. SSO 2009. október 26. 10:30
    „Felfüggesztést kapott??? <moderálva>, nem lenne több ilyen eset. vagy nincs igazam?”
  • 17. AN 2009. október 26. 09:06
    „Ebből is látszik, hogy kis hazánkban micsoda megbecsülés övezi a pedagógusokat, de felsorolhatnám itt az összes keményen dolgozó embert, akit nyugodtan piszkolhatnak naplopó senkik!
    Szégyen!”
  • 16. latyi 2009. október 26. 08:18
    „Ridikül már biztos volt hogy nem kell bevonulni.
    Hát ez a baj,ezek már nem félnek semmitől.
    Mi lett volna a gyerekkel,hát a sorról valaki majd csak rájuk nézet volna.”
  • 15. gerbera 2009. október 26. 02:59
    „Képet látva, ugyan kit gyűlöl ez a cigánynő,sugárzik belőle???hogy a neveletlen anyányi gyerekét illemre tanítja a nevelője???Ebben a roma nőben volna szemernyi öntudat , tanárnőtől bocsánatot kért volna.”
  • 14. idir 2009. október 25. 02:12
    „A Mindszenti cserbenhagyasos halalesetrol irt cikk 6-ik hozzaszolasa nagyon elgondolkoztatott,mert az itteni ugyben az aldozat karteritese fel sem merult a birosag reszerol. Pedig az aldozatnak nem kell kerelmezni azt,amit az Alkotmany elevulhetetlenul ved a szamara.Ugyanis ugy nez ki,hogy kerelmezzem,hogy legyenek szivesek az Alkotmanyt hatalyban tartani.
    Mert amit az Alkotmany parancsol es vedelem alatt tart,azt egy onbiraskodo biro mentelmi joga sem tudja hatalyon kivul helyezni.Mivel a BTK a bunossel foglalkozik es megallapitja a bunost,aki egyben karokozo is.Ez a bizonyitek eleg ahhoz,hogy a birosag az aldozat Alkotmanyban vedett jogat hivatalbol vedje.Az aldozatnak jaro kartesites a birosag kerelmere az illetekes helyen az illetekes vezeto es az aldozat megegyezese alapjan, a birosag kerelem nelkul eleget tesz az alkotmanyos kovetelmenyeknek.Ezek el nem evulo emberi jogok.Az elhuzodo idovel jogos az ertekben kifejezheto kesedelmi kamat is.Amennyiben a karokozo nem tud fizetni,az igy kialakult adossaga el nem evulo adossag.Ha kell,a jogutodait terheli,de az Alkotmanynak akkor is eleget kell tenni. Ez sokban hozza fogja segiteni ,hogy ember es ember kozott a karokozo es az aldozat kozott fekezo hatasa legyen az onbiraskodok,onitelkezok megfekezeseben.A tanarnonek javaslom,hogy nyugodtan feljelentest tehet az EU-nal,mivel a birosag figyelmen kivul hagyta az uggyel kapcsolatos kar visszaterites rendezeset ,hogy ezaltal orvosolva legyen aldozati mivolta.”
  • 13. valakiiii 2009. október 25. 00:19
    „ELÉG VOLT!!!!!!
    nekik mindent szabad????

    Megtámadtak október 23-án éjjel egy magyar zászlóval a megemlékezésekről hazafelé tartó fiatalembert Budapesten, Angyalföldön. Az áldozatra állítása szerint ketten támadtak rá késsel. A Hír Televíziónak elmondta: ,,Egyszer csak hátulról a sötétből belevágott késsel a cigány az arcomba". Nemzetiszínű zászlaját megtaposták.

    Arcát és karját összevagdosták, bal szemét mindössze egy centiméterrel kerülte el az egyik szúrás. Sem pénzt, sem más értéket nem vettek el tőle. Amikor elmenekült, akkor látta, hogy támadói nemzetiszínű zászlóját tapossák a földön. A fiatalember feljelentést tett, sebeit kórházban kellett összevarrni.”
  • 12. Trandafir 2009. október 24. 13:45
    „dik mán megin megússzák a cigányok.”
  • 11. rudi 2009. október 23. 22:52
    „Mezei nem is roma, á csak kicsit....”
  • 10. studyfy 2009. október 23. 21:02
    „Mi valamikor, ha kaptunk egy pofont az iskolában nem mertük otthon megmondani, mert kaptuk volna otthon a másodikat. Három pofont kaptam még az alsóban, így utólag visszaemlékezve, mindhármat megérdemeltem. Nem hogy a szülő örülne, hogy gyerekéből próbálnak embert faragni.”
  • 9. qutya 2009. október 23. 16:30
    „Igazad van Pille!
    Csak ez Magyarország. Itt a törvény a bűnösöket védi.”
  • 8. pille 2009. október 23. 14:13
    „Jól pofán kéne vágni az anyukát is!”
  • 7. Di 2009. október 23. 12:26
    „Mezei Edit "rendőr" anyuka úgy, mint a rendőrség, szogál és véd, megbünteti a vétkeseket.”
  • 6. Di 2009. október 23. 11:40
    „A tanárnőnek a gyerekbántalmazásért tanárverés volt a büntetése, semmi több. A gyerek büntetlenül továbbra is azt tehet, amit akar, amit jónak lát, és senki nem szól rá. A gyereke büntetés nélkül megússza a feleselést. Szülők nélkül fog felnőtté válni. A gyermeke majd gondoskodik önmagáról, őt nem kell félteni.”
  • 5. Apollo 2009. október 23. 08:29
    „A tanárnő mit kap gyermekbántalmazásért ? Ez is érdekelne.....”
  • 4. aggodo 2009. október 22. 20:32
    „Mi van a gyerekkel,aki miatt az anya pofoszkodott?A gyamhatosag tett-e intezkedest ? Kellett volna.
    Biztosan jo kornyezetben nevelkedik-e ez a gyerek ? Az eset nem ezt mutatja.”
  • 3. qutya 2009. október 22. 20:08
    „Tényleg megérdemli a felfüggesztést. A lábánál fogva.”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Antal végrehajtást kér Zsótér ellen

Végrehajtást kér a bíróságtól Antal István mindszenti képviselő Zsótér István polgármester ellen, mert szerinte a kisváros első embere 300 ezer forinttal tartozik neki. Tovább olvasom