Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Félmillió forintot adnak minden új munkahelyhez

Minden egyes új munkahely teremtését az első év társadalombiztosítási járulékának átvállalásával támogatná jövőre a vásárhelyi önkormányzat. A kamara szerint ezzel sikerülne szinten tartani a foglalkoztatást.
A vásárhelyi Eurotex Kft.-nél növelnék a létszámot. Fotó: Tésik Attila
Munkahelyteremtésre ösztönözné a helyi vállalkozásokat a vásárhelyi önkormányzat, mégpedig azzal, miként arról már korábban beszámoltunk, hogy a város jövőre 500 ezer forinttal támogatna minden olyan új munkahelyet, amelyet vásárhelyi vállalkozás teremtene a városban. Ez az összeg a minimálbér után fizetendő társadalombiztosítási járulékot fedezné. A tervek szerint a város a támogatást a jövő évi költségvetéséből állja.

A még részleteiben kidolgozás alatt álló elképzelésről Hampel Tamás, a megyei kereskedelmi és iparkamara vásárhelyi szervezetének elnöke lapunknak elmondta: mindez azt jelenti, hogy ha vásárhelyi székhelyű vállalkozás állandó vásárhelyi lakost állít munkába, akkor járna neki ez az összeg. Azt azonban még nem döntötték el, hogy a foglalkoztatottnak előtte munkanélkülinek kell-e lennie vagy sem.

Szegedi adókedvezmények

A szegedi önkormányzat nem
tervezi, hogy a tb-járulék átvállalásával támogatja a helyi vállalkozásokat. Botka László polgármester elmondta: az önkormányzat iparűzési adókedvezménnyel segíti a városban működő kis- és középvállalkozásokat. Szegeden kétmillió forint árbevétel alatt (az evásoknál ez az összeg négymillió forint) nem kell iparűzési adót fizetni. A megyeszékhelyen létezik még rendkívüli eredményadó, beruházási adókedvezmény és ipari park kedvezmény. Ezekkel az önkormányzat évente közel 500 millió forint kedvezményt ad a vállalkozásoknak. A konkrét célhoz, így fejlesztésekhez kapcsolódó kedvezményeket többre becsüljük – mondta a polgármester –, mint az esetlegesen szubjektívan történő pénzosztogatást.

– Azt reméljük ettől a gesztustól, hogy nagyjából szinten marad, de legalábbis nem csökken drasztikusan a foglalkoztatottság a városban. Jóslatunk szerint ugyanis e nélkül jövőre a közterhek emelkedése miatt nagymértékű elbocsátásokra lehetne számítani – tette hozzá az elnök.
A vásárhelyi kis- és középvállalkozásokat célzó tervezett intézkedést kedvezőnek látják a cégek. Az Eurotex Kft. számára például nagy könnyebbséget jelentene mindez.

– A gyártás egy részét korábban más, a vásárhelyinél kedvezőbb helyi adózást érvényesítő kistelepülésekre helyeztük át, ám most komolyan gondolkozunk azon, hogy azt visszahelyezzük a helyi üzemünkbe a magas minőséget produkáló termelés biztosítása miatt. A tervezett támogatás számunkra nagyon kedvező lenne – fogalmazott Rácz Árpád. Az Eurotex Kft. ügyvezető igazgatója szerint a város ezzel tulajdonképpen egy hosszú lejáratú, kedvezményes hitelt nyújtana az azt igénybe vevő vállalkozásoknak.

– Mi négy év alatt a helyi adóban vissza is fizetnénk az összeget. Úgy tervezzük, hogy harminc-negyven új munkahellyel ez számunkra három-négymillió forint pluszt jelentene a helyi adófizetéskor.

Az ügyvezető hangsúlyozta: a tervezett intézkedéssel, támogatással stabilizálódna a cég helyzete. Az Eurotex Kft.-nél a gyártás visszaszervezésével megduplázódna a jelenlegi létszám. Rácz elmondta, hogy a cégnél dolgozók átlagbére most is meghaladja a havi hetvenezer forintot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadon engedték a hódokat

Három hódcsaládot – vagyis összesen nyolc példányt – engedtek tegnap szabadon a mártélyi… Tovább olvasom