Munkatársunktól - 2012.05.03. 10:40
– Más már a hulladéktelepre vitte volna, mi "visszahoztuk a sír széléről" – jegyezte meg nevetve a székkutasi Dobalovszki György, akinek nagy álma vált valóra azzal, hogy egy 37 éves veteránmotor gazdája lett. A német gyártmányú MZ S256-os, 4 sebességes járgányra egy környékbeli tanyán bukkant, és 10 ezer forintért vásárolta meg. Éjszakákon át újítgatták, szépítgették a székkutasi veteránmotorosok, míg végül – nem véletlenül – György napjára készült el. A közös munka után közösen, és nem is akárhogyan avatták fel a zölden csillogó kétkerekűt. A motorszentelési ceremóniát stílszerűen két „pap" végezte.
Szőke és Fekete atya (parókájuk szerint) veteránmotoron – egy csehszlovák 250-es Jawán és egy szovjet, közel 50 éves IZS-n – gördült be a házigazda udvarára, ahol már várták a baráti kör tagjai. Nem hiányzott a "szentelt víz", vagyis a tüzes pálinka, és a körmenet sem.
– Nálunk ez a szokás – kommentálta Labádi Ernő, a veteránmotoros baráti kör atyja. Szegeden 9 évig a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályát vezette, mielőtt hazaköltözött, és 2006-ban megszervezte a csapatot. – A mag már megvolt, hiszen Horváth Pál huszonötszörös magyar bajnok krosszmotoros és barátai is érdeklődtek a veteránjárművek iránt. 15-en kezdtük, ma már 72 tagunk és összesen 120 motorunk van, köztük az 1950-es években Csepelen gyártott Pannónia és 125-ös Csepel – magyarázta Labádi Ernő. Jelenleg 7 motorja van, a legidősebb egy 47 éves Jawa, amelyet szintén több hónapig újított fel a csapat. A munka legnehezebb része az alkatrészbeszerzés – árulta el. A Jawája miatt Szlovákiáig kellett mennie, amit pedig nem kapott meg, legyártatta. A veterán kétkerekűt autószalonban festették hófehérre, ez még inkább különlegessé teszi a motort, mert a 250-esből és 350-esből csak pirosat hoztak be annak idején az országba – hallottuk.
Már országszerte ismerik a székkutasi veteránmotorosokat. Számos találkozóra hívják őket, de a házigazdák szerepét is betöltik. Augusztusban a falu ad otthon a dél-alföldi motorostalálkozónak, ahol nemcsak különleges járgányokat láthat a közönség, de azt is megtudhatja, hogyan főznek a veteránok.