Délmagyar logó

2018. 10. 21. vasárnap - Orsolya 10°C | 17°C Még több cikk.

Felújítják a Kalmár-iskolát Vásárhelyen

Felújítják a Kalmár-iskolát VásárhelyenPap András mutatja, hol van a probléma. Fotó: Antal Sándor
Ráfér a felújítás a vásárhelyi Kalmár Zsigmond iskolára, amely beázik. Tavasszal 20 milliót költenek a tetőre, de tervezik a nyílászárók cseréjét is.
– 1973-ban épült az iskola, amely egyidős a Kertvárosban lévő volt Corvin-épülettel – kezdte Pap András,
a Hódmezővásárhelyi Szakképző Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója.
A 43 éves intézmény felújításra szorul, erről az októberi rendes közgyűlésen is szó esett. Tegnap Pap Andrással körbejártuk az épületet, aki a régi kollégium negyedik emeletén mutatta a problémákat. Belül néhol már megjelentek kisebb beázási foltok.

– A lapos tető szigetelésére 20 millió forintot fordítunk. A kivitelezés várhatóan tavasszal kezdődik – tájékoztatott Árva Nagy Sándorné, a HSZC főigazgatója. Hozzátette, a szakképzési centrum 2015 júliusában vette át az iskolát. Az épület fontos javítási és karbantartási munkálatait elvégezték. Felújították a gázkazánokat, kicserélték a bevilágító ablakokat, a gépeket megvizsgálták.

A főigazgató leveléből kiderül még, pályáztak napelemes rendszer kialakítására, valamint tervezik az ablakok cseréjét és az épület szigetelését is.

– Nagy szükség van a nyílászárók cseréjére, az épület hőszigetelésére – mondta és közben mutatta is a régi faablakokat Pap András, aki elárulta, a karbantartásba besegítenek a szakképzett diákok is. – Kijelölünk területet, ahol szükség van festésre, és az egy vizsgafeladat – magyarázta az igazgató. A folyosón vannak különböző ábrák, amiket szintén a tanulók készítettek.
 
Sorban újulnak meg az oktatási intézmények

A volt Corvin épületét télen adták át, oda a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola költözött be. A Németh László Gimnázium nyílászáróit a nyáron, az Eötvös tetőszerkezetét tavasszal cserélték ki. Utóbbi iskolára pályázatból 500 milliót fordítanának, míg az októberi közgyűlésen kiderült, a Modern Városok Program keretében a Bethlen felújítását kéri a város Orbán Viktor miniszterelnöktől.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Padról padra költözik a két hajléktalan férfi Vásárhelyen

Padról padra költözik a két hajléktalan férfi Vásárhelyen
Az üzlethez közeli buszmegállóban gyakran ,,állomásozik" két hajléktalan. Tovább olvasom