Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Felújítják a parókiát és a templomtornyot

Hódmezővásárhely - Lepusztult, életveszélyes állapotú Vásárhelyen a Kálvin téren álló református új templom parókiája és tornya. Az 1796-ban használatba vett szent hely felújítását pályázatok, adományok segítségével fokozatosan végzik.
Az egyre siralmasabb állapotban lévő vásárhelyi református új templomhoz és parókiáihoz két gyülekezet tartozik: az új templomi és a gorzsa-kopáncsi egyházközség. Utóbbi parókiájának felújítására 7 millió forintot nyertek, amelyet Lázár Lajosnak, az összes városi református egyház egykori főgondnokának Amerikában élő leszármazottja, Layda Iván 15 millióval toldott meg.

– A család nagy tiszteletben áll Hódmezővásárhelyen, ők alapították meg a városban a mezőgazdasági képzést, és jelentős szereplői voltak az egyházközség életének – mondta Major István Zoltánné (51) új templomi és gorzsa-kopáncsi lelkipásztor. Layda Iván legutóbb két éve járt Vásárhelyen a családi sírok rendbetétele végett, ekkor fogalmazódott meg benne: méltó emléket kíván állítani elődjének. Az adományért azt kérte, a felújított gorzsa-kopáncsi parókiát Lázár Lajos Gyülekezeti Háznak nevezzék el. Az erről tanúskodó emléktábla a napokban került fel az épület falára, amelynek a külső, homlokzati része már teljesen megújult, viszont a belső helyiségekben még bőven akad munka.

A teljes rekonstrukció 100–150 millió forintba kerülne. Pályázati lehetőségeket keresnek a templomépület megújítására. Fotó: Frank Yvette
A teljes rekonstrukció 100–150 millió forintba kerülne. Pályázati lehetőségeket keresnek a templomépület megújítására. Fotó: Frank Yvette

Az új templom és a hozzátartozó parókia lehangolóbb történet. A parókia tavaly életveszélyessé vált, mert a födémgerendák elkorhadtak – ki kellett költözni belőle. A Nemzeti Kulturális Alap veszélyeztetett műemlékek rekonstrukciója pályázatán 5 millió forintot nyert az egyházközség, amely kiegészült a Tiszántúli Református Egyházkerület 20 milliós támogatásával. A felújításban előnyt kapott a parókia, de elkezdődik a templomtorony felújítása is. Major István Zoltánné hangsúlyozta: a pályázaton nyert pénzt a parókiára költik, és folyamatosan keresik a pályázati lehetőségeket a templomépület megújítására. Az új templom teljes rekonstrukciójára mintegy 100-150 millió forint kellene – vélekedett a két éve szolgálatban lévő lelkipásztor.

– A gorzsa-kopáncsi parókiát igazi közösségi térré szeretnénk alakítani, a szép, zárt kertben óvodásaink is jól érezhetik magukat, illetve szabadtéri színpadot is „álmodtam" oda. A többi munkához, hogy a templom újra a régi, jó állapotú legyen, még minimum 2-3 év szükséges – mondta Major István Zoltánné.

Olvasóink írták

  • 3. abai 2013. június 28. 19:44
    „És mit tett a korábbi lelkész, hogy a templom és a parókia nem rohadjon le ennyire. Mert ez a folyamat nem egy két év alatt történt...”
  • 2. roxper 2013. június 28. 10:09
    „Kész csoda hogy nem történt még baleset emiatt a rozzant templony miatt...”
  • 1. Alexus 2013. június 28. 08:19
    „Ezek az epuletek gondolom nem egy-ket ev alatt rothadtak le ennyire.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ávéd-szobor lesz Mindszenten

Idén a Mindszenti Idősekért Közalapítvány és a Szőlő-parti Baráti Kör Közhasznú Egyesület szeretne dr. Ávéd Lászlónak, Mindszent első díszpolgárának is méltó emléket állítani. Tovább olvasom