Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Felújítják a székkutasi katolikus templomot

Székkutas - Az 1 millió forintot felajánló Rostás János kezdeményezésére a helyi hívek gyűjtést indítottak a székkutasi katolikus templom felújítására. Eddig több mint 3 millió forint gyűlt össze. Az épület elég rossz állapotú, megrepedt a főhajója, besüvít rajta a szél.
Székkutason a Szabadság utcában áll a falu neogótikus stílusban épített római katolikus temploma. Az épületet harminc éve nem újították fel, ez idő alatt eléggé lepusztult. A főhajó megrepedt, besüvít rajta a szél, a vakolat vizesedik, mállik, és a homlokzattal is vannak problémák. A renoválás az eddig beérkezett legkedvezőbb árajánlat szerint 8 millió forintba kerülne. A település egyik emblematikus figurája, a faluért eddig is sokat tevő, 78 éves Rostás János gyűjtést kezdeményezett. Családja nevében 1 millió forintot tett a kalapba, június elejétől eddig több mint 3 millió gyűlt össze.

– Már a templom létrehozását is adományokkal támogattuk – emlékezett János bácsi –, itt lakom mellette, látom, milyen állapotban van, és hívő katolikusként nem lehetett más választásom most sem. A vásárhelyi egyházközséghez tartozunk, de eddig az illetékesek nem nagyon foglalkoztak az épület állagával. Miután Kopasz István Vásárhelyre került, és így nálunk is ő lett a plébános, megkerestem, hogy feltétlenül csinálnunk kell valamit, nem késhet tovább a felújítás. Leültünk vele, Kiss Zoltán akolitussal, az egyik hívővel, Tóth Jánossal és Rostás Péter alpolgármesterrel megbeszélni a teendőket. A gyűjtés az 1 milliós felajánlásommal indult, örülök, hogy szépen gyarapodik az összeg. Idős vagyok, de ha valamibe belekezdek, azt szeretem végigcsinálni. Szeretném még az életemben olyan szépnek látni a templomot, amilyen volt.

Rostás János tette le az első milliót a felújítás érdekében Fotó: Tésik Attila
Rostás János tette le az első milliót a felújítás érdekében
Fotó: Tésik Attila

A szeptember 29-i hagyományos Szent Mihály-napi búcsúig már nem sok idő van. Azt szeretnék ugyanis, ha addig végeznének a szakemberek a teljes külső és belső felújítással, majd újraszentelhetnék a templomot. Az anyagiakon múlik, mikor kezdhetnek hozzá, de bíznak benne, hogy két héten belül hozzáfognak a munkához.

– Valóban akuttá vált a helyzet, mindenképpen fel kell újítanunk az épületet – mondta Kiss Zoltán lelkipásztori kisegítő –, megkerestük ezzel a szándékunkkal Kiss-Rigó László megyés püspököt és legutóbbi fogadóóráján Lázár János országgyűlési képviselőt is. Mindketten támogatásukról biztosítottak bennünket. Szeretnénk, ha templomunk a rekonstrukciót követően újra a falu dísze, büszkesége lenne.

Templomtörténet

A székkutasi templom „születése" Békés megyéhez is kötődik. Orosházán 1922-ben újat építettek, ezért a régit lebontották, ennek az anyagát 1923-ban a hódmezővásárhelyi egyházközség megvásárolta. Felhasználásával épült fel 1924–25-ben Kruzslitz Károly tervei alapján, Tóth Kovács Ferenc kivitelezésében bő egy év alatt. A templombelsőt 1974-ben Perczel Dénes tervei alapján alakították át.

Olvasóink írták

  • 1. Mike3 2008. július 31. 11:36
    „Istenem! Add, hogy ne rézből legyen a tető!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Körforgalmi szobrokat avatnak Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Összesen 1,1 millió forint támogatást nyert az Interspar előtti, illetve a tabáni körforgalomban felállítandó szobrok megvalósításához a reneszánsz év 2008 program egyik pályázatán Hódmezővásárhely. Tovább olvasom