Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Felújítják a vásárhelyi görögkeleti kápolnát

Hódmezővásárhely - 7 millió forinttal támogatja a vásárhelyi görögkeleti kápolna felújítását az önkormányzat. A temetőben 1870-ben emelt épületet 20 éve újították fel utoljára.
A kápolna mára romos állapotba került. A szerző felvétele
A kápolna mára kívül-belül romos.
A szerző felvétele
Jelentősen leromlott a vásárhelyi görögkeleti és katolikus temető találkozásánál Szilárdi Barna János özvegye, Lotta Mária adományából 1870-ben emelt kápolna állapota. A ma meglehetősen ütött-kopott épületet utoljára 20 évvel ezelőtt renoválták. Az azóta eltelt idő alatt a kápolna állaga jelentősen leromlott, emiatt vált szükségessé mielőbbi felújítása, amelyhez a tervek az egyház rendelkezésére állnak.

A szakemberek szerint a kápolna teljes belső és külső vakolatát le kell verni, s ha szükséges, a födém mára beszakadt vakolatát is el kell távolítani. De ki kell cserélni a toronysisakot, a délnyugati oldal timpanonrészét a főpárkányig, s el kell bontani a bejárati, valamint a padlásfeljáró ajtaját a kettő bádogozásával együtt. A toronysisak elkorhadt faszerkezetét is teljes egészében ki kellene cserélni. A tervek szerint a teljes vízmentesítés mellett rendezni kell a kápolna környékét is, ide éppúgy téglajárdát építenének, ahogy téglával burkolnák a kápolna belső terét is. És kicserélnék az összes nyílászárót is olyanra, amely a vagyonvédelmi követelményeknek is megfelel.

A vásárhelyi közgyűlés legutóbbi ülésén foglalkozott a kápolna ügyével, s mert a görögkeleti egyház anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy tejes egészében finanszírozzák a munkálatokat, ezért a testület határozott arról, hogy 7 millió forinttal támogatja a felújítást.

Olvasóink írták

  • 4. DIEGO 2012. május 25. 10:32
    „monyók:

    Nem úgy volt tervezve. Volt tűz is a padlástérben, be is ázott, azért szakadt be a képen látható helyen a mennyezet. Amúgy a külsejét már elég rendesen el kezdték "bontani" a fémgyűjtők, a bádogokat az utóbbi évben rendszeresen "tizedelik"”
  • 3. portis 2012. május 22. 14:25
    „Minden tiszteletem a görögkeleti egyházé, de amíg ilyen brutális ingatlanadót fizetnek a Vásárhelyi emberek és cégek, talán mégsem kellene az önkormányzatnak erre költenie. Nem csak a bevételt kellene növelni, hanem a kiadást is csökkenteni.”
  • 2. Örvínó 2012. május 22. 09:04
    „Örömmel fogadtuk a hírt, mert tényleg nagyon elhanyagolt állapotban van. Egy kérésem lenne, a környékén lévő szemétlerakó helyeket is rendbe kellene tartani. Ne csak halottak napja előtt, évente egy alkalommal ürítsék.”
  • 1. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2012. május 21. 17:16
    „Elég tré munkát végeztek anno, hogy 20 év alatt így leamortizálódott.
    De az is lehet, hogy így volt tervezve, 20 évente 7 milla XD”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemondott az elnökségről Ajtai Éva

Lemondott tisztségéről Ajtai Éva, a vásárhelyi roma nemzetiségi önkormányzat (rnö) elnöke. Tovább olvasom