Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Felújítják Vásárhely legidősebb épületét

Hódmezővásárhely - Tavaly ősz óta jótékonysági koncerteken gyűjtik az adományokat a vásárhelyi reformátusok az ótemplom orgonájának felújítására. A közösség nemcsak a hangszert, de az egész templomot szeretné felújítani, a rekonstrukció szerepel is a Tornyai János kulturális város rehabilitációs programban.
Tavaly ősz óta jótékonysági koncerteken gyűjtik az adományokat a hódmezővásárhelyi reformátusok az ótemplom orgonájának felújítására. A közösség nemcsak a hangszert, de az egész templomot szeretné felújítani, a rekonstrukció szerepel is a Tornyai János kulturális város rehabilitációs programban, mellyel a város a belváros felújítására 2,6 milliárd forintot nyert. A lelkész azt mondja, olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek alapján valószínűsíthető, hogy háromszáz évesnél is öregebb az épület.

Már elkészültek Hódmezővásárhely legrégebbi épületének, az – eddigi adatok szerint – 1713-ban készült református ótemplom felújítási tervei, s a kivitelezéshez már csak a műemlékvédelmiek jóváhagyásá- ra, illetve a megfelelő összegre lenne szükség.

A református ótemplomot több szakaszban építették, először a torony készült el, majd azt követte a templom építése. Az azt megelőző időkben a várost megszálló törökök kő- vagy téglaépítményt ugyanis nem engedtek emelni, nehogy az erőddé váljon.

Folyamatos bővítés

Három évszázad alatt többször is változtattak, építettek az ótemplomon és környezetén. A templomtornyon elhelyezett eredeti emléktábla szerint a tornyot 1713–1714-ben építették, a templomot csak 1720–1721 között kerítették köré. A lőrésekkel tarkított védőfalat pedig 1741-ben emelték. A belső karzatot is csak azután építették, hogy a hívek száma meghaladta a templom befogadóképességét. A toronytető eredetileg faszerkezetű volt, csak azután cserélték a jelenlegire, hogy az egy alkalommal leégett. Az ótemplom újabb érdekessége, hogy kémény simul a tornyához. Ez nem a templombelsőt fűtő kályha füstjét vezette el, hanem azét, melynél a toronyban szolgálatot teljesítő tűzőr melegedett annak idején, aki egyébként harangozóként is szolgált.

– Utoljára az 1990-es évek közepén renoválták a templomot, ám a tornyot azóta ismét megrongálta a csapadékvíz, illetve sok baj maradt ránk örökül a különféle beázások miatt – indokolta Bán Csaba lelkész az újbóli felújítás szükségességét. Elmondta: csak a belső felújítás költsége 12 millió forint, s ezt önerőből nem tudják előteremteni, ezért indultak a Nemzeti kulturális alap műemlékvédelmi pályázatán.

A lelkész kutatásai szerint a templom korábban épülhetett, ahogy arról eddig tudtunk. Úgy véli, már az 1700-as évek eleje előtt is állhatott a templom ezen a helyen. A mostanit a millennium idejére, azaz 1896-ra átépítették, a kor szelleme szerint „modernizáltak". A templomi bútorokat akkor cserélték ki a jelenlegiekre. A régi berendezés megmaradt darabjai ma különböző múzeumokban találhatók, így van belőlük a helyi Tornyai-múzeumban is. Szegeden őrzik az egykori szószék tetejét díszítő turul fiókáit, de akad az egykori felszerelési tárgyak közül a fővárosi Néprajzi Múzeumban éppúgy, ahogy Sárospatakon. Az ott őrzött szószéken olvasható, hogy azt 1667-ben készítették. A lelkész ebből gondolja, hogy korábbi lehet a templom, mint ahogy azt eddig gondolták. Különleges az ótemplom festett kazettás mennyezete, hiszen Dél-Magyarországon elsőnek itt építettek ilyet.

Kiss Margit restaurátor és Zoltai Péter építész már végzett felmérés a templomban, így derült ki, hogy azt nyolcszor meszelték, s volt olyan, hogy két meszelés között száz év telt el. A gyülekezet és a város szeretné felújítani a templom kúpládás, két manuálos, huszonegy regiszteres orgonáját is, melyet 1896-ban készített a szegedi Soukenik János orgonaépítő. A terveket már jóváhagyta a szakhatóság. Szintén felújítanák a különleges, egy mutatós toronyórát, mely a nagyecsedi Rákóczi várból került Vásárhelyre, illetve a szintén onnét származó, vasból készült „Rákóczi-csengettyűt", valamint a toronyban lévő másik harangot.

A megújult templombelsőben az elképzelések szerint bemutatnák azt is, milyen volt a korabeli, a millennium idején lecserélt bútorzat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiterjesztik a fizetőparkolós zónát Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Október elsejétől kiterjesztik a fizetőparkolós zónát Vásárhelyen – döntött… Tovább olvasom