Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Fidesz: Alakuljon újjá a Leader-csoport

Hódmezővásárhely - A párt azt nyilatkozta szerdán, hogy a térségbe érkező, 1,2 milliárd forintos uniós támogatás lehívására szerveződött csoport fölött egy szűk, MSZP-s érdekeltségbe tartozó kör diszponál.
A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Helyi Vidékfejlesztési Közösséggel szemben az a gyanú fogalmazódott meg a helyi Fidesz részéről, hogy a térségbe érkező 1,2 milliárdos uniós támogatás lehívása, szétosztása felett szűk családi, illetve pártcsoport diszponál majd. Hernádi Gyuláról, a vásárhelyi közgyűlés szocialista képviselőcsoportjának vezetőjéről és családjáról van szó; a csoport harminchat tagjából ugyanis tizennégyen közvetlen kapcsolatban állnak vele. Ezt a tegnapi sajtótájékoztatón is megismételte Benkő Zsolt fideszes települési képviselő, a városüzemeltetési, környezetvédelmi és mezőgazdasági bizottság elnöke, hozzátéve: – Ne a helyi MSZP biznisze legyen a vidékfejlesztésre szánt összeg. A vásárhelyi önkormányzatnak továbbra sem célja részt venni a csoport munkájában, mert itt a civil közösségeknek kell meghatározniuk céljaikat.

Havasi Katalin, a Fidesz-MPSZ vásárhelyi szervezetének elnöke azt mondta: a Leader-programnak pártpolitikától mentesnek kell lennie, ezért akik elkötelezettek, lépjenek ki a csoportból, adják át helyüket másnak, függetleneknek, egyszerű vásárhelyi embereknek. A optimálisabb megoldásnak azt tartaná, ha megszűnne és teljesen újjáalakulna a szervezet. Ha ez nem következik be, a város törvényességi észrevételt tesz az ügyben. Az önkormányzat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye állítja: az elmúlt hónapokban ötven alapítvány, szervezet belépési szándékát utasították el.

– Nem igaz az állítás, utoljára tavaly októberben jelentkeztek nálunk hárman, őket egyhangú szavazással vettük fel – mondta lapunk kérdésére Hernádi Gyula. – Át-, illetve újjáalakulásra nincs lehetőség, amennyiben feloszlatjuk a csoportot, nem érkezik a térségbe 1,2 milliárd forint. Ez egy hosszú, törvény által előírt folyamat volt, újrakezdésre nincs mód, jelenleg az egyesületté alakulás cégbírósági bejegyzése zajlik.

Olvasóink írták

  • 2. Csavok 2008. június 23. 21:43
    „Kedves Hozzászóló Polgártársak vagy inkább "Addig Hozzászóló Polgártársak, amíg a mi kedves, a jövő hónaptól általam lemondott Délvilág-Délmagyar" ki nem egészítette ezt az oldalt a lent látható szöveggel.
    Eszerint az IP címünk az ami és irgum-burgum.
    Ezzel sikerült elijeszteni a népet a hozzászólásoktól, az esetleges Pm-re vonatkozó bírálatoktól meg végképp. Már én is nagybetűvel írom.
    Az elmúlt két napon szinte nem volt hozzászólás, leszámítva néhány "BÁTOR" az MSZP-t - legyek nagyvonaló - erősen bíráló(de inkább "vakmerőn" mocskoló) vagy a körforgalmat dícsérő megjegyzést.
    NAGYON SZOMORÚ VAGYOK és CSALÓDOTT. Szinte biztos, hogy vége a KZs-nek is hiába volna égetően szükség értelmes, hozzáértő műszaki szakemberekre(lásd: Mercedes gyár Kecskemét). Könyörgöm, egyre bonyolultabb a világ, egyre komplikáltabb berendezéseket találunk-találnak ki a mérnökök. Ezek legyártásához, üzemeltetéséhez okos, kiművelt műszaki szakemberekre van szükség a szakmunkástól a mérnökig. Mikor óriási szükség volna ezekre az egész világon akkor Vásárhelyen elintézik a teljesen kiépített iskolát !!
    EBBE BELE KELL ŐRÜLNI !!
    És most mindenki beijedt, mert az IP cím alapján azonosítani lehet a számítógépeket !
    Hát nem tudtátok Polgártársak??!! Ez mindig is így volt, de a szolgáltatót titoktartási kötelezttség terheli, csak úgy nem adhatja ki. Ha meg féltek, írjatok Internetes Kávézókból.
    Hogy is mondta a költő:"Fortélyos félelem igazgat.."
    Sikerült elérni az EMLÉKPONT városában, hogy két ilyen sortól elhallgat a város. Lehet, hogy ez veszélyesebb rendszer itt nálunk, mint az az "átkozott, folyamatosan szidott" előző volt.

    Ha valaki veszi a fáradtságot és belenéz az 1. hozzászólás bloggerébe az olvashatja, hogy a város nem kívánt belépni a közösségbe. Ebben a városban is egymás ellen és NEM ÉRTÜNK harcolnak a politikusok

    Köszi, ha végigolvastad és BE BRAVE !!”
  • 1. groteszk 2008. június 21. 15:12
    „http://vorospolip.blogter.hu”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tolvajok garázdálkodtak Vásárhelyen a Démászra hivatkozva

Hódmezővásárhely - A tolvajok fantáziája kimeríthetetlen: Hódmezővásárhelyen mostanában… Tovább olvasom