Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Fidesz: Az emberek mégsem kérnek az MSZP-ből

Hódmezővásárhely - A tíz éve elkezdett munka folytatására voksoltak a hódmezővásárhelyiek, amikor a vasárnapi időközi polgármester-választáson a szavazók több mint fele Almási Istvánt, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatta – értékelte Hegedűs Zoltán, a Fidesz városi alelnöke hétfőn, sajtótájékoztatón.
Hegedűs Zoltán szerint a választás eredménye azt is bizonyítja, az emberek mégsem kérnek az MSZP-ből.

A szocialisták bár súlyos vereséget szenvedtek, mégis azzal kérkednek, hogy több mint kétszer annyi szavazatot kaptak, mint 2010-ben; ez azonban nem igaz – közölte az önkormányzati képviselő. A két esztendővel ezelőtti helyhatósági választáson a két baloldali polgármesterjelöltre - Havranek Ferencre és Kis Andreára - összesen 3246-an szavaztak. Ezzel szemben vasárnap az MSZP jelöltjét mindössze 2.793 választó támogatta – ismertette Hegedűs Zoltán.

Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a szocialisták állításával szemben nemhogy erőre kapott a baloldal Hódmezővásárhelyen, hanem szavazatokat vesztett. A Fidesz támogatottsága pedig több mint kétszerese a szocialistákénak – hangsúlyozta az alelnök.

Vasárnap Almási Istvánt választották Hódmezővásárhely polgármesterévé, a Fidesz-KDNP jelöltjét – a nem hivatalos végeredmény szerint - a voksolók 52,31 százaléka támogatta. Kis Andrea, az MSZP jelölte 22,72 százalékot, a jobbikos Kovács Sándor 14,1 százalékot, a függetlenként induló Nagy László 10,95 százalékot kapott.

A választáson 33,06 százalékos volt a részvétel, összesen 12.291 érvényes szavazatot adtak le.

Hódmezővásárhelyen azért tartottak időközi választást, mert a várost 2002 óta irányító Lázár János június 2-tól a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. orszagzaszlo936 2012. szeptember 06. 12:50
    „Dongó kollégának

    Amikor az apja bejuttatta ide-oda, s elfelejtette hogy ki iső, amikor dinasztikus felmenői ágon képviselő lett, elkutyult! Amikor KISZ-es volt, akkor gondolom nem a nép-nemzeti Fidesznyik irányelveit követte, akkor most ne adjon leckét demokráciából ahogy a volt SZDSZ párttag Havasi elvtársnő se!

    Zoli meg jobb lenne, ha elgondolkodna- ha még engedik neki- néhány dolgon, miket nyilatkozik össze-vissza. Bár biztos van az a pénz és hatalom, amiért fel lehet adni sok dolgot!”
  • 23. Dongó 2012. szeptember 06. 09:26
    „Üdv!
    orszagzaszlo936-nak, Amikor a szakmunkásképzést csinálta ez a volt KISZ-es, bizony jól csinálta. Hagyta és segítette oktatni a hozzáértőket. Jó, megvalósítható és hasznos ötletei voltak. Sajnos a politika, a piszkos politika 180 fokkal átfordította és ezért nem hiteles az, ami a szájából elhangzik.
    Tisztelettel: Dongó”
  • 22. orszagzaszlo936 2012. szeptember 06. 06:01
    „Hogyan lesz dinasztikus képviselőség kis városunkban, miért oktat egy volt KISZes, ha igazak a hírek, minket demokráciából? Ezek a kérdések igazán!”
  • 21. besenyőmiskabácsi 2012. szeptember 05. 23:00
    „" 19. Dongó 2012.09.05. 08:10
    Ez a Fidesz zsenialitása és úgy alakította ki az alaptörvény nevezetű förmedvényt, hogy kialakulhatnak ilyen választási anomáliák, hogy akár száz ember is megválaszthat egy 48 000 fős város polgármesterét, pontosan ezt a fásultságot kihasználva. "

    Az előrelátással és a rafináltsággal nincs baj. Csupán a lelkiismeret hibádzik.”
  • 20. besenyőmiskabácsi 2012. szeptember 05. 22:58
    „" 17. tams073 2012.09.05. 01:39
    mert féltek a fenyegetéstl ami a kapányban szerepelt a fidesz 50milliárdot adhat "

    Persze arról nem szólt az ígéret, hogy ebből az ötven milliárdból egyetlen egy petákot is fog majd kapni a szerencsés városlakó. Az ígéret arról szólt, hogy folytatódnak a nagy beruházások. Még olyan emberrel nem találkoztam, aki elmagyarázta volna, hogy miért ezek a beruházások a legfontosabbak a számunkra. Még idáig senki nem beszélt arról, hogy miért van nagyobb szükségünk egy inproduktív, értéket elő nem állító beruházásra, mit egy termelő, érték előállító beruházásra. Szeretném már egyszer azt is megérni, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjak.”
  • 19. Dongó 2012. szeptember 05. 08:10
    „Üdv!
    Hová lett az az önállóan gondolkodó, ambiciózus, fiatalember, aki a romokból épített fel és működtetett egy oktatási intézményt, tette azt nyereségessé jó ötleteivel, jól megválasztott munkatársaival? Elvette a politika az eszét, eladta a munkatársait, belepiszkított abba a tálba, amelyikből ő is evett, kiszolgálója, szócsöve lett egy diktátornak, igen nagy kár érte. Hogy kiről beszélek, hát találják ki Önök, kedves olvasók, én nem mondok nevet.
    A számokkal pedig lehet zsonglőrködni, ide oda rakosgatni, a végeredmény továbbra is az, hogy a vásárhelyieknek tele van a puttonyuk a politikával, a politikai kalandorokkal, szélhámosokkal, diktátorokkal és a szavazásokkal. Ez a Fidesz zsenialitása és úgy alakította ki az alaptörvény nevezetű förmedvényt, hogy kialakulhatnak ilyen választási anomáliák, hogy akár száz ember is megválaszthat egy 48 000 fős város polgármesterét, pontosan ezt a fásultságot kihasználva. Sajnos a magyar mindig utólag siránkozik és ünnepli a "nemzeti bukásait". Mit lehet tenni? Magyarok vagyunk és azok is maradunk.
    Tisztelettel: Dongó”
  • 18. skid 2012. szeptember 05. 07:24
    „Hegedűs Okoska, remélem olvasod a kommenteket. Azon gondolkodjatok el ti, semmirekellők, hogy hogyan lehet az, hogy a 2/3 távol maradt.”
  • 17. tams073 2012. szeptember 05. 01:39
    „Az a 68% kire szavazott volna szerintem nem Almásira és el sem mentek mert féltek a fenyegetéstl ami a kapányban szerepelt a fidesz 50milliárdot adhat ennyi kedves Hegedüs úr de remélem a pünksdi királyság végén kb két év ha csak... majd el tetszik gondolkodni a gusztustalan lenéző emberbe se néző felső ranguságát firtató reakcion.Kiváncsian várom mind az országost mind a helyi választást ÉBRED A MAGYAR”
  • 16. idir 2012. szeptember 04. 23:56
    „Nincs egy minimum szazalekos reszvetel megjelolve ahhoz,hogy ervenyes legyen egy szavas? Mert az a 33.6 szazalek reszvetel meg a felet sem jelenti a szavazokepes lakossagnak. Ezzel a reszveteli arannyal,aminek csak eppen a felnel kicsit tobbet ert el valaki kijelenteni,hogy nyert,az nem gyozelem,hanem vereseg.”
  • 15. besenyőmiskabácsi 2012. szeptember 04. 22:55
    „" 3. DMagóg 2012.09.04. 09:11
    Ébredjetek! Nem az MSZP, hanem a megélhetés, a túlélés az igazi kihívás, azzal küzdjetek meg! Arról kell majd számot adnotok, arról beszéljünk, hogy Ti sokkal jobbak vagytok, lesztek! "

    Ilyesmi ígéretek nem hangzottak el. Semmi olyan ígéretet nem tettek, hogy az itt élő emberek életkörülményein javítani szeretnének. Csak arról volt szó, hogy folytatódnak a nagy beruházások. Jönnek a téglák, falak, aszfaltutak, "repülőterek", meg mindenféle olyan dolgok, amik a gazdagok luxusérzését javítja. Senki nem beszélt itt az egyszerű halandókról. Itt csak a vagyonosok számítanak értéknek. Itt csak a vagyonosok kedvtelésének kell hódolnunk. Miért is lennénk kivétel, mikor országos szinten is ez az elvárás. Kiszolgálni a gazdagokat és jóéjszakát. Akinek nem tetszik gondolkozzon el rajta, hogy mit is jelent a jobboldali párt.”
  • 14. besenyőmiskabácsi 2012. szeptember 04. 22:45
    „" Hegedűs Zoltán szerint a választás eredménye azt is bizonyítja, az emberek mégsem kérnek az MSZP-ből. "

    Szerintem meg éppen azt mutatja, hogy ijesztően sokan szavaztak az MSZP-re. Amit az elmúlt nyolc évben tettek, ahhoz képes ez a szám óriási. Úgy látszik pofonok és ízlések különbözők. Figyelembe véve a kampányolás módját és stílusát a fidesz tízszer akkora erővel "dolgozott", mint a többi párt. Ehhez képest az eredmény jóval szerényebb. Persze már megszoktuk ezt is. Hacsak 2-3 szavazatelőnnyel nyertek volna, azt is hatalmas erőfölénynek tudták volna be. Ők már ilyenek maradnak. A kis tehetség mellé kell a nagy pofa, hogy mégiscsak legyen valami egyensúly szerűség.”
  • 13. kormoska 2012. szeptember 04. 21:03
    „Honnan gondolja a nagy tudású Hegedűs úr,hogy aki anno a Zöld Baloldalra szavazott,most az Mszp-re voksolt!?
    Ha történetesen most nyertek is 2/3-ad arányban(a választók a legkisebb rosszra voksoltak),ott van az elég jelentős számú 1/3-ad akik már belőlük nem kérnek és változást szerettek volna.Ők nem is emberek?Látható,hogy a jobboldal támogatottsága 2010 óta jelentősen csökkent Vásárhelyen és 2014-re tovább fog csökkenni,akárhány sétálóutcát meg tanuszodát csinálnak.A következő választás már sokkal szorosabb lesz,azért is mert most 25.000 választó el se ment szavazni,az ő fejükbe a Fidesz sem lát be.
    Egyébként meg minden pártnál vannak ilyen helyi"megmondóemberek"nekik az a dolguk,hogy provokáljanak és hetvenkedjenek,a számokkal játszadozzanak.”
  • 12. kommentelő 2012. szeptember 04. 19:58
    „A 2010-es eredmény emlékeztetőül:

    Hódmezővásárhely (Részvétel: 41,97%)
    1. Lázár János (FIDESZ) (10521) 66,69%
    2. Molnár Lászlóné (JOBBIK) (2008) 12,73%
    3. Havránek Ferenc (ZÖLD BALOLDAL) (1942) 12,31%
    4. Kis Andrea (MSZP) (1304) 8,27%

    A vak is látja, arról szól a dolog, hogyan tereljük el a figyelmet a 4000 fős csökkenésről.”
  • 11. hajnalka 2012. szeptember 04. 15:19
    „A 2010-es választást alapul véve a FIDESZ-KDNP jelölt most 61%-ot kapott, az MSZP jelölt 214%-ot. Ez rosszul mutat, ezért Hegedűs úr gyorsan gyártott hozzá egy nem épp elegáns csúsztatást: vonjuk össze a két volt jelölt eredményét! Így Kis Andrea eredménye csak 86 %. (Még így is jobb...)

    A polgármester SZEMÉLY, még ha van is pártja. Nem lehet összevonni.”
  • 10. hajnalka 2012. szeptember 04. 14:49
    „9, xanadu!
    71% volt...”
  • 9. xanadu 2012. szeptember 04. 14:13
    „Tudja valaki, hogy a FIDESZ-KDNP-re hányan szavaztak 2010-ben és most?”
  • 8. DMagóg 2012. szeptember 04. 13:11
    „"Fidesz: Az emberek mégsem kérnek az MSZP-ből"

    Tetszik-e tudni, hogy mit kérnek?

    A mezitlábas polgár -már amennyiben megilleti még a polgári cím- "csak" szeretne becsülettel dolgozni a megélhetéséért, a hazájáért, s a hitvány politkusaink jólétéért (a gazdagok, még nagyobb gazdagodásáért). Ám, nincs hol dolgoznia, miközben a hitvány politikusaink a saját jólétüket bebetonozzák, a gazdagok még gazdagabbak lesznek. Miből?

    A közmunka is, kétségtelenül munka, ám, nem a megnyugtató megélhetést biztosító munkahely, a politikusi mivolttal szemben. Eljött az ideje, hogy közmunkásként politizáljanak! Hazafiságból, szabadságharcosként! Ezt kérjük!”
  • 7. DMagóg 2012. szeptember 04. 12:07
    „6.anzseliza 2012.09.04. 10:49: "DMagóg, egyetértek veled."
    Megtisztelő, s köszönöm!
    Ám, mégis jobban örülnék a véleményem érdemi cáfolatainak, a győzelmi mámorban tetszelgők részéről.
    Bizonnyal megbocsátod ezt, s ezzel is egyet értesz. Ám, részükről ennyi, oszt jónapot!”
  • 6. anzseliza 2012. szeptember 04. 10:49
    „DMagóg, egyetértek veled.”
  • 5. UtólagKapitány 2012. szeptember 04. 09:41
    „Se Fideszt, se MSZP-t, csak munkahelyeket szeretnénk!”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékpárosok ütköztek: ki látta a balesetet?

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egy közlekedési balesettel kapcsolatban kéri a lakosság… Tovább olvasom