Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 16°C | 25°C Még több cikk.

Fizetett a város a Keviép Kft.-nek

Kifizette a Hód-Strand Kft. a Keviépnek azt a pénzt, amivel még tartozott, s nem folyik ellene felszámolási eljárás. Így okafogyottá vált az ellenzéki városatyák javaslata, akik azt kérték, vizsgálja meg a testület a Hód-Strand Kft. ellen indított felszámolási eljárás körülményeit, és keresse meg a felelőst. Hernádi Gyula ellenzéki frakcióvezető javasolta Lázár János polgármester felelősségre vonását, de erről nem döntöttek.
Már a napirend megszavazása sem ment egyszerűen a tegnapi rendkívüli ülésen. Bacsa Pál települési képviselő kifogásolta, hogy Lázár János polgármester az ellenzéki indítvány mellé még másik harminckét napirendi pontot is javasolt, miközben jövő csütörtökön rendes közgyűlést is tartanak. Hernádi Gyula úgy vélte, a testületnek nem kellett volna nyári szünetet tartania.

Lázár János kérdéseire gyorsan kiderült, hogy a Hód-Strand ellen nem indult felszámolási eljárás, számlavezető bankjához nem érkezett inkasszókérelem, illetve a cég már nem tartozik a fedett uszodát építő Keviép Kft.-nek. A hátralévő 272 millió forintot ugyanis a héten kifizették. A testület ezért végül nem is tűzte napirendre az ellenzéki indítványt.

Drágul a buszjegy és a bérlet

A vásárhelyi közgyűlés tegnap megszavazta a vásárhelyi buszjegyek és a helyi bérletek árának 4,2–4,3 százalékos, az áfaemeléssel összhangban lévő emelését. Eszerint az előre váltott autóbuszjegyek ára mától 93-ról 97 forintra változik, az összvonalas bérletjegy 2721 forintról 2840 forintra, a tanuló és a nyugdíjas összvonalas bérlet ára pedig 644 forintról 672 forintra emelkedik.

Hernádi Gyula ennek ellenére – a gyermekintézmények étkezési díjáról szóló rendelet megtárgyalásakor – mégis feltette kérdéseit. Azt, ki a felelős azért, hogy 220 millió forint helyett 115 millióval kellett többet fizetni a Keviépnek, ki felel azért, hogy a jogerős ítélet után továbbra sem fizettek, ezzel 4-5 millió forint kamatterhet vállalva. Javasolta, hogy mindezek miatt a testület fontolja meg, folytasson-e le szándékos hűtlen kötelezettségmulasztás és hűtlen kezelés miatt eljárást Lázár János ellen.

Grezsa István felhívta arra képviselőtársa figyelmét, hogy a Keviéppel kapcsolatos zárt ülésen a polgármester semleges álláspontot képviselt, a testület többi tagja viszont a pereskedés mellett voksolt. Hernádi Gyula később azt tudakolta Korsós Ágnes jegyzőtől, volt-e joga Lázár Jánosnak arra, hogy átutalja a 272 milliót a Keviépnek, közgyűlési felhatalmazás nélkül. Kiderült, a város első embere nem rendelkezett erről az összegről, az ügy a Hód-Strand és a Keviép ügye volt, s a jogerős ítélet után a Hód-Strand fizetett.


Bangát ki kellett vezettetni

A tegnapi közgyűlésen a Hód-Stranddal kacsolatos vita közben egyszer csak felugrott a helyéről Banga József , korábbi képviselő, és belekiabált a vitába. Lázár János polgármester udvariasan közölte vele, hogy nem adott neki szót, majd mikor ezt ismételten figyelmen kívül hagyta, a polgármester utasította a rendészeket, vezessék ki Bangát a teremből. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Miklóssy: Nem segítjük Hernádit

Miklóssy Ferenc, a Keviép igazgatója és Hernádi Gyula vásárhelyi szocialista polgármesterjelölt is… Tovább olvasom