Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Fődíjas a Tornyai-múzeum homlokzata

Hódmezővásárhely - Hatvan pályázat közül a felújított vásárhelyi Tornyai János Múzeum nyerte idén középületek kategóriában Az év homlokzata díjat. A szakemberek szerint az épületet az új, egyedi és korábban még sosem használt kivitelezési megoldás miatt díjazták.
Az év homlokzata pályázatot minden évben öt kategóriában hirdeti meg a Baumit. Idén összesen 210 pályázat érkezett, többek között a Tornyai János Múzeum felújításának kivitelezője, a Kerámiaház Kft. is jelentkezett.

A vásárhelyi múzeum felújítása 2012-re készült el, Vesmás Péter tervei valósultak meg. A szakembernek fontos szempont volt, hogy a homlokzat képviselje a helyi hagyományokat, az intézmény belső értékeit és a kézi munkát.

– A kivitelezést hosszú egyeztetés előzte meg, amelynek során bőven volt időnk megismerni Vásárhely és a város környékének üzenetét – mondta a felelős építész.

A vásárhelyi múzeum felújítása Vesmás Péter tervei valósultak meg. Fotó: Antal Sándor
A vásárhelyi múzeum felújítása Vesmás Péter tervei valósultak meg. Fotó: Antal Sándor

A meglévő régi épület homlokzatát újították fel, valamint két új épületszárny épült: a bejárati rész és a raktár. – Erre azért volt szükség, mert a 100 éves múzeum nem rendelkezett ilyen helyiséggel – mondta Nagy Nándor restaurátor, aki a homlokzat kialakításának művészeti vezetőjeként vett részt a munkálatokban. Hozzátette, elsősorban az ötleteket és az eddig még soha nem alkalmazott technológiát díjazta a zsűri.

– Olyan struktúrát sikerült kialakítani nemes vakolatból, amely művészi értéket képvisel, és szoros kapcsolatban van a múzeum belső értékeivel. Így jött az ötlet, hogy kapcsolódjon a régészeti gyűjteményhez is, hiszen az intézményben jelentős neolitleletek találhatók – tette hozzá Nagy Nándor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség

Két ügyben kéri a lakosság segítségét a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti… Tovább olvasom