Délmagyar logó

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -1°C | 7°C Még több cikk.

Forgalomlassítást terveznek a négysávos út érdekében

Egyhetes, félpályás útlezárást szervez Vásárhely határába Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő amiatt, hogy a kormány máig nem fejezte be a 47-es főút 2001-ben elkezdett négysávosítását. A demonstráció – melyre zöld számon is lehet jelentkezni – szeptember ötödikén kezdődik.
Lázár János a média gyűrűjében. Mozgalmat indít útügyben Fotó: Korom András
Vásárhely polgármestere és a térség országgyűlési képviselője szerint a vásárhelyiek segítségére is szükség lesz ahhoz, hogy előrébb jusson a 47-es főút 2001-ben megkezdett, majd a kormányváltás után megrekedt négysávúvá alakítása.

A város első embere hétfőn reggel a város határában, a négysávos és kétsávos szakasz kishomoki találkozásánál tartott sajtótájékoztatót, melyen elmondta: a rendőrség már kiadta az előzetes engedélyt a félpályás útlezárásra, melyet szeptember 5-e és 9-e között terveznek, reggel 8 és délután 5 óra között.

Lázár János már 2002-ben írásban kérte Csillag István akkori gazdasági minisztertől a négysávúsítás befejezését. A munkálatok annak idején két ütemben, kétfelől indultak el, majd álltak meg. Az út középső, mintegy 4,5 kilométeres szakasza ma is kétsávos. Az útépítés ügyében Lázár János a parlamentben is interpellált. Csillag István válaszában a munkálatok elhúzódását a kishomoki területek kisajátításának nehézségeivel, elhúzódásával magyarázta. Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök a városba látogatva ígéretet tett az állami beruházás folyatására, azaz a munkálatok befejezésére. A beruházás azonban már a 2004-es állami büdzsében sem szerepelt, annak ellenére, hogy Lázár János a költségvetés összeállítása előtt módosító indítvánnyal kérte az útszélesítés finanszírozását. Javaslatát a kormánypárti többség leszavazta. Legutóbbi írásbeli kérdésére pedig azt a választ kapta, hogy az ötmilliárdos beruházás a kormányzati takarékossági intézkedések miatt húzódik el.

– Az építkezés annak ellenére állt meg, hogy az elmúlt években több mint százötven baleset történt ezen a rövid szakaszon – érvelt most a polgármester. – Mi, vásárhelyiek úgy érezzük, hogy nemcsak büntet bennünket a kormány, de jelentősen veszélyezteti is az itt élők testi épségét, a közlekedés biztonságát, valamint fékezi a város gazdasági fejlődését.

Hozzátette: a hangja ez idáig kevés volt ez ügyben, így erősebb fellépésre van szükség a siker érdekében. Lázár János most arra kéri a vásárhelyi polgárokat, hogy vegyenek részt a félpályás útlezáráson.

A város regisztrálja azokat, akik a tiltakozáson részt kívánnak venni. A jelentkezéseket – névvel és rendszámmal – a 06-80-820-010-es zöld számon, az 530-129-es telefonszámon, illetve a demonstracio@hodmezovasarhely.hu e-mail címen várják.

Van hatékonyabb lobbi, mint a tüntetés

Az útépítési program besorolásánál azok az önkormányzatok szerezhettek előnyt, amelyek hozzájárultak a beruházás megvalósításához – reagált a hódmezővásárhelyi demonstráció hírére a szegedi polgármester. Botka László elmondta: Szeged városa sokat tett azért, hogy itt utak épülhessenek. Az önkormányzat például a nyugati elkerülő út első szakaszának építését a földterület ingyenes átadásával, a második ütemet pedig a kisajátításokra fordított ötvenmillió forinttal segítette – hívta fel a figyelmet a szegedi polgármester. „Ez hatékonyabb lobbi, mint a tüntetés" – jegyezte meg Botka László, hozzátéve: ezt nem tehette meg a vásárhelyi önkormányzat és polgármester helyett. Botka ugyanakkor hangsúlyozta: támogatni fogja, hogy a néhány kilométeres szakasz megépüljön a 47-es főúton.  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Betonutat bízták meg a városi útépítésekkel

A Betonút Rt. újítja fel a vásárhelyi belterületi utakat – döntöttek egyhangúlag pénteki zárt… Tovább olvasom