Délmagyar logó

2018. 11. 16. péntek - Ödön 2°C | 12°C Még több cikk.

Gombás fertőzés, vagy a ragadozó halak támadtak a mártélyi pontyokra

Hódmezővásárhely, Mártély - Fekélyes sebeket találtak a horgászok a mártélyi Tisza-holtágba a közelmúltban telepített kétnyaras pontyokon. A vizet kezelő horgászegyesület elnöke a ragadozó halak támadásaira gyanakszik, mások gombás betegségre. A megoldás a klórmészporos fertőtlenítés lehet.
Rucaöröm és amur

A rucaöröm később, nyár végén, ősz elején jelentkezik, és a sulyomhoz hasonlóan védett, vagyis csak mechanikusan, lehalászással gyéríthető, vegyszeresen nem. Lenne egy természetes „ellensége", az amur, de mivel tájidegen halfaj, nem engedik telepíteni a holtágba. Pedig a horgászok is ajánlják, és a Mártélyi HE megkísérelte az engedélyeztetését – mondta el Kulcsár Szabolcs.
– Nagyon szép a környezet. Szeretünk itt csónakázni, sétálni – mondta Budavári Gábor és Szabó Zsófia, miközben tegnap délelőtt elkötötték a ladikot, és vízre szálltak a mártélyi Tisza-holtágon. A horgászok azonban panaszkodnak: fekélyes sebek vannak az új telepítésű kétnyaras pontyokon – több ilyen példányt találtak –, a víz zavaros, piszkos és büdös.

– Egy hónapja telepítettünk 20, nem sokkal előtte 15 mázsa kétnyaras pontyot. Megfelelő egészségi állapotban, állatorvosi tanúsítvánnyal érkeztek, és a vízbe eresztésük is megfelelő volt – közölte Kulcsár Szabolcs, a Mártélyi HE elnöke. A horgászegyesület tagja a Mártélyi Tájgazdálkodási Kft. által alakított társulásnak, amely tavaly márciusban nyerte el a 42 hektáros vízfelület kezelési jogát.

– Még nem láttam, és hivatalosan sem érkezett bejelentés fekélyes sebű pontyokról. Lehet, azért is, mert kétnyarasan horgászati tilalom érvényes rájuk, vissza kell engedni a vízbe őket. Arra tippelek, ragadozó halak, harcsa, csuka támadta meg őket, és az a seb fertőződött el – vélekedett Kulcsár. Hozzátette: a két halőrt és őt mindennap személyesen is megtalálhatják a holtágnál horgásztársaik.
Kulcsár Szabolcshoz, a Mártélyi HE elnökéhez hivatalos bejelentés még nem érkezett beteg pontyról. Fotó: Imre Péter
Kulcsár Szabolcshoz, a Mártélyi HE elnökéhez hivatalos bejelentés még nem érkezett beteg pontyról. Fotó: Imre Péter

A vízminőségről elmondta, olvadás után elpusztult – mint általában minden évben – 200 kilónyi, nagyjából 20 busa. A rothadás okozhatta a szagot, a zavarosságot, a piszkot. A halőrök összeszedték, eltakarították. A sulyom és a különböző hínárok elszaporodtak, a parttól 5–7 méterre nyúlik be a zöld. Jótékony hatásúak, szűrik a vizet, oxigént termelnek, de a horgászokat akadályozhatják. A nagyobb fejtörést azonban a sérült pontyok jelentik.

– Láttam az oldalukon gennyesen sebes pontyokat, gombás betegségre gyanakszom – közölte Nagy György, aki már 50 éve horgászik, a parton futottunk össze, már hazafelé készülődött. – Szinte feketék, ami azt jelenti: iszapos helyen nevelték, onnan telepítették át, vagyis már ott sem volt jó a víz minősége, akárcsak a mártélyi holtágban. Hínáros, susnyós. Az lenne a megoldás, ha állandóan folyna bele a víz, mint a Kurcába – vélekedett György.
Fot: Imre Péter
Fotó: Imre Péter

– Tizenkét éve, 2005-ben, mikor még a Dobó Ferenc Horgász Egyesület kezelésében volt a holtág, a háromnyaras pontyokon voltak ehhez hasonló sebek – mondta Patócs Sándor, az egyesület akkori elnöke. Nevelés közben kaphattak fertőzést. Ez lehet a helyzet most is, mert a szállításnál és a vízre eresztésnél ilyen sérülés nem történhet. Az egyedeket megvizsgáltatták szakértőkkel, és klórmészporral fertőtlenítették a vizet. Használt. Kulcsár Szabolcsnak felvetettük ezt a lehetőséget, azt mondta: amennyiben lesz sérült, beteg ponty a birtokukban, megvizsgáltatják, és szükség esetén intézkednek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négymilliárdból lehet új könyvtára Vásárhelynek

Négymilliárdból lehet új könyvtára Vásárhelynek
Orbán Viktor megígérte Hódmezővásárhelynek az új könyvtárra való pénzt. Tovább olvasom