Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Gondnok nélkül is működik a tanyarendszer

Hódmezővásárhely - A legutóbbi felmérés szerint Vásárhely külterületén 687 lakott tanyát tartanak számon. Tanyagondnoki szolgálat nem működik, bár az önkormányzat többször pályázott ennek beindítására. A várostáblán túl lakók életét a mezei őrszolgálat tagjai és a külterületi koordinátorok segítik.
Hódmezővásárhely területe 483,22 négyzetkilométer, ebből több mint 42 ezer hektár külterület. A legutóbbi felmérés szerint 687, többségében idősek lakta tanyát találhatunk itt. Az önkormányzat többször pályázott tanyagondnoki szolgálat beindítására az illetékes szakminisztériumnál, de támogatást egyszer sem kapott. A várostáblán kívül élőket így a mezei őrszolgálat emberei és a külterületi koordinátorok segítik.

Vásárhelyen még mindig sokan élnek tanyán, köztük Oláh Sándor is. Fotó: Tésik Attila

Benkő Zsolt, a Mezei Őrszolgálat és Külterületi Koordinációs Központ igazgatója, az önkormányzat külterületi képviselője lapunknak elmondta: Vásárhelyen kilenc mezőőr és öt külterületi koordinátor dolgozik. A mezőőrök tavaly több mint nyolcezer alkalommal látogattak tanyát, a Kapcsolat Központ munkatársait pedig hatvankétszer vitték ki ilyen helyre. A harmincmillió forintból működő szolgálat olyan gépjárművekkel rendelkezik, amelyekkel a legnehezebben megközelíthető tanyákhoz is könnyedén eljutnak. Ha kérik, orvoshoz viszik a betegeket, vény nélküli gyógyszereket váltanak ki, illetve segítenek a hivatalos iratok kitöltésében.

Tanyagondnok Mindszenten

Reggelente iskolába, óvodába viszi a gyerekeket, a betegeket a rendelőig hozza, heti három alkalommal pedig a vásárhelyi kórház laborjába szállít vizsgálati anyagokat a mindszenti önkormányzat kisbuszával Mihály Lilla tanyagondnok. A kisváros új szociális alapszolgáltatásának bevezetéséről a közelmúltban egyhangúlag döntött a képviselő-testület. Mindszent külterületén 164-en laknak.

Barattyos, Batida, Erzsébet, Kútvölgy és Kishomok koordinátorai hetente tartanak fogadóórát a kistelepülésen és a környékbeli tanyavilágban élők számára.

– Főként az egyedül élők, illetve a szociálisan rászorulók fordulnak hozzám rendszeresen segítségért – mondta Saja Mária, Öreg- és Új- Kishomok külterületi koordinátora. – Egyre többen keresnek meg a közeli Kopáncsról és Vajhátról is. Segítek kitölteni, és be is adom az önkormányzatnak szóló kérelmeket, hivatalos iratokat. Öreg- és Új- Kishomokon összesen négyszázötvenen laknak, ebből tizennyolc rászoruló kap mindennap, kivéve hét végén meleg ebédet az önkormányzattól.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrrel barantáznak a szikáncsi gyerekek

Hódmezővásárhely - Barantára – magyar harcművészetre – tanítja a gyerekeket a vásárhelyi… Tovább olvasom