Délmagyar logó

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 21°C | 31°C Még több cikk.

Gorzsán újból vannak lámpatestek a villanyoszlopokon

Hódmezővásárhely-Gorzsa - Megoldódik a gorzsaiak gondja. Nem kell sötétben botorkálniuk esténként az utcán. A napokban az áramszolgáltató szakemberei Gorzsán jártak, és búrákat szereltek a villanyoszlopokra.
Lakossági fórumon panaszolták el a Hódmezővásárhely külterületén, Gorzsán élők, hogy hosszú hónapok óta nincs közvilágítás az egykori szolgálati lakások egy része előtt. Az önkormányzat ígéretet tett a helyzet rendezésére.

– Amióta az áramszolgáltató kicserélte az oszlopokat, azóta nincs közvilágításunk Gorzsa egy részén – mondta az egyik lakos, Becsei Julianna. – Ne tudja meg, milyen sötét van itt esténként, már nem is tudom, hány hónapja – sorolta az asszony, aki emiatt csak korlátozottan mert munkát vállalni. Hétvégenként egy étteremben dolgozik, igyekszik sötétedés előtt hazaérni. A busz a makói út mellett teszi le, onnan elég sokat kell gyalogolni. – Nem ezzel van a baj, hanem a sötéttel. Kinek van kedve botorkálni... – mondta.

– Én sötétedés után már nem jövök ki a házból – jelentette ki Szabó Jánosné Magdika néni. – Addig mindent elintézek, mert estefelé ezen a részen már csak a házakból kiszűrődő lámpafény ad egy kis világosságot, de az nem sok. A múltkor az egyik szomszédasszony mesélte, hogy mentek haza, és nagyon óvatosan lépkedtek, mert nem látták, hogy hol van az út széle, és hol a fű... – mesélte.
 Becsei Julianna és Szabóné Magdika azt mondták, nemrég lámpatesteket szereltek fel a villanyoszlopokra az áramszolgáltató szakemberei. Fotó: Kovács Erika
Becsei Julianna és Szabóné Magdika azt mondták, nemrég lámpatesteket szereltek fel a villanyoszlopokra az áramszolgáltató szakemberei. Fotó: Kovács Erika

A termelőszövetkezetek megszűnésével a villamos hálózatok tulajdonjoga különbözőképpen alakult. Van, ahol a régi telephelynek már nincs tulajdonosa, a termelőszövetkezetek jogutód nélküli megszűnése miatt. Máshol a volt téesz területe magántulajdonba került, az érintett hálózattal együtt – válaszolta a gorzsaiak panaszával kapcsolatos megkeresésünkre az NKM Áramszolgáltató Zrt. sajtószolgálata.

– Ezek az ügyfelek a főfogyasztók. Az alfogyasztók, vagyis a lakosok, a főfogyasztó hálózatán keresztül kapják a villamosenergia-ellátást. A volt gorzsai állami gazdaság helyszínén is hasonló a helyzet. A régi, mért hálózaton voltak lámpatestek. Korábban ezt a villamosenergia-fogyasztást a termelőszövetkezet jogutódja fizette, nem közvilágításként működött. Amikor a tulajdonos kérésére elkészült egy új, közcélú hálózat, az alfogyasztók leválasztása megtörtént. A régi hálózatot pedig kikapcsolta az áramszolgáltató – írták válaszukban. Arról is tájékoztatták lapunkat, hogy abban az esetben lesz közvilágítás, ha az ott élők ezt az igényt jelzik az önkormányzat felé, a hivatal pedig megrendeli a kiépítését az NKM Áramhálózati Kft.-től.

A gorzsaiak ottjártunkkor elmondták, már van előrelépés a közvilágítás ügyében. Az áramszolgáltató dolgozói felszerelték a búrákat. Már nem kell sokáig sötétben botorkálniuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztriába menne meggyógyulni a vásárhelyi férfi

Ausztriába menne meggyógyulni a vásárhelyi férfi
Ismeretlen betegség emészti 2012 decembere óta a 37 éves, vásárhelyi származású Zvara László Róbertet. Tovább olvasom