Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Grezsa: Cifra nyomorúságot tükröz a költségvetés

Hódmezővásárhely - Érdemi vita nélkül fogadta el tegnap Vásárhely közgyűlése a város idei költségvetését, amely Grezsa István jobboldali képviselői szavai szerint cifra nyomorúságot tükröz. A kettősség oka, hogy az önkormányzat továbbra is az erőltetett fejlesztéseket támogatja, közben viszont a számok az elmúlt húsz év legnehezebb esztendejét vetítik előre.
Komoly kérdés, hogy a vásárhelyi közgyűlésre előterjesztett költségvetés ér-e valamit – ezzel kezdte az idei büdzsé szokatlanul rövid vitáját tegnap Lázár János polgármester. Szavait azzal magyarázta, hogy egyelőre nem tudni, a kormány pontosan milyen adócsomagot terjeszt az országgyűlés elé. A változó adók és járulékok ugyanis egy pillanat alatt átrajzolhatják a mostani kereteket. Éppen ezért szerinte valószínű, hogy tavasszal újra kell tárgyalni a költségvetést, amelynek három fő pillére a szolgáltatások színvonalának megtartása, a krízishelyzetbe kerülők segítése, s a mindenáron való fejlesztés. Utóbbi kapcsán azt mondta: a városra jellemző a túlfejlesztés, ebből van az adósság is, de aki most nem fejleszt, az hosszú időre lemarad, ezt pedig Vásárhely nem engedheti meg magának.

A költségvetésben több mint 900 milliós fejlesztési céltartalék szerepel, ez a már megpályázott, de még el nem bírált beruházások önereje. Ebből összesen 5-6 milliárdot profitálhat a város. Olyan felújításra vagy építkezésre viszont egyetlen fillért sem kalkuláltak, amelyet kizárólag saját zsebből kellene finanszírozni. A büdzsé bevételi és kiadási főösszege 17,3 milliárd, a fejlesztési forráshiány 1,4 milliárd, míg a működési többlet 820 millió forint. Mindez azt jelenti, hogy az intézmények működtetését, a bérek kifizetését hitel nélkül biztosítani tudja a város. Ez pedig a beruházások mellett szintén fontos cél, hiszen Lázár szavai szerint most „mindent felülír az ember", azaz a munkahelyek megőrzése és a bajbajutottak segítése prioritást élvez. A dologi kiadásokon viszont lehet még spórolni, az intézményvezetők egyik idei feladata ez lesz.

Az előterjesztés kapcsán gyakorlatilag nem alakult ki érdemi vita, az ellenzék soraiból csak Hernádi Gyula szólt, ő is csupán annyit tett hozzá, hogy a testület akkor szolgálja a város jövőjét, ha minden erejét a gazdaság élénkítésére fordítja. A jobboldali Grezsa István pedig cifra nyomorúságot említett az igencsak szorosra húzott nadrágszíj, s az erőltetett fejlesztések kettőssége miatt. Ekkor került szóba a fedett élményfürdő, amelynek kapcsán a polgármester ismét elmondta azt, amit lapunknak korábban már nyilatkozott: javasolni fogja a program átgondolását, mert kérdéses, van-e ennek a beruházásnak létjogosultsága a jelen helyzetben.

A képviselők többsége végül megszavazta az előterjesztést, amelyet 17 igen, 3 ellenzéki nem és 2 tartózkodás mellett fogadott el a testület.

Olvasóink írták

  • 6. csavok 2009. február 14. 11:12
    „Hallottatok már olyan pm-ről akit hűtlen kezelésért becsuktak. Na látjátok, az ő részéről nincs ebben semmi kockázat. Ha csődbe viszi a várost akkor mi lesz, az állam majd kihúzza a kakából. Egy várost mégsem lehet megszüntetni vagy bezárni. Erre utazik ő és csinálja a kisded dolgait. Semmiféle komoly büntető felelőssége nincs. Egy kis Bt vagy Kft vezetőjének sokkal nagyobb problémát jelenthet egy csőd, mint a mi kedves pm-nek. Buli ez barátaim, jó buli. Ha vadászni támad kedve akkor terepjárót vetet magának, ha majd hajózni szeretne akkor yahtot vetet. Mindig azt amire kedve támad.
    A város irányításával meg kísérletezik és ha nem jön be akkor csinál egy másik kísérletet. Persze sajnos mi vagyunk a kísérlet tárgyai, dehát mi is választottuk meg nagy többséggel(mi, de én nem).
    Grezsának meg néhány évvel hamarabb kellett volna az erőltetett fejlesztésekkel kapcsolatban felébredni.”
  • 5. Írástudatlan-Tdi. 2009. február 14. 10:14
    „A soknál jobb a több!”
  • 4. JB007 2009. február 13. 20:57
    „Nem fog bukni...
    A gazdasági válság hihetetlen kapóra jön az ÖSSZES politikusnak. Mindent rá lehet fogni, nem derülnek ki turpisságok, a túlköltekezések egyszerűen kommunikálhatók. Ők igazi nyertesek ebben, és nincs párt, irányzat amelyik ezt nem lovagolja meg.”
  • 3. aranka2 2009. február 13. 20:24
    „A "nagyberuházások" erőltetése Rapcsák mániája volt, akkor még sokkal jobb körülmények között, bár akkor is vitathatóan. Ennek mai folytatása csak egyet mutat: Lázár, mint Rapcsák másolója, csekély értelemmel és még csekélyebb hozzáértéssel csak másolni tudja egykori mentora elképzeléseit. Normális körülmények között ennek menthetetlen bukás az eredménye.”
  • 2. efje 2009. február 13. 20:22
    „Vannak komolyabbak is:
    http://z.about.com/d/hotels/1/5/f/_/summitplummet.jpg
    http://images.smarter.com/blogs/waterslide.jpg
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/88/Water_slide_and_pool.jpg
    http://farm2.static.flickr.com/1168/1404865641_ee1151adb4.jpg?v=0
    Az utolsót én is kipróbáltam. A fotocellás időmérő lemaradt a képről. Mind a négy oldalán vannak csúszdák, a másik oldalán a cápák közt csúszol át egy üvegcsőben a víz alatt.”
  • 1. efje 2009. február 13. 20:00
    „Egy minimum 60 méter hosszú csúszda rengeteg gyereket odavonzana nyáron. Hasonló Szentesen van legközelebb, tavaly is tele volt. Úgy tudom a lengyelek csinálták, de nem art válogatni mert kispórolnak belőle ezt-azt az olcsóbb ár miatt. A lépcső alatti cseppvíz-elvezető hiányzik, az illesztések meg olyanok, amilyenek.
    A jobb csúszdákon van időmérő is, ami mondjuk egy ikerpályán az igazi. Nem beszelve a belső ledesrol. Ez nem kerülne százmilliókba, viszont meglátszana a forgalmon tuti. Nem kell neki medence sem, van olyan amelyiknek egy egyenes vizes lassító a vége. Itt egy ilyen.
    http://www.pribonic.com/images/outdoor-waterpark.jpg”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lába kelt a Krisztus-szobornak

Hódmezővásárhely - Hová tűnt a Széchenyi téren álló Krisztus-szobor? – merült fel a kérdés egy… Tovább olvasom