Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Gúnyversben bírálják Székkutas polgármesterét

Székkutas - A polgármester munkáját bíráló verset dobált be valaki a székkutasiak postaládájába. Az iromány szerzője úgy vélte, Varga Sándor vezetése alatt nem fejlődött a falu. Az érintett szerint ez hazugság, hiszen tizenegy pályázaton nyert az önkormányzat. Sejti, ki a szerző, de nem szeretne találgatni, inkább dolgozni akar Székkutasért.
„Sándor sem jár már gyalog a falu utcáin, / Hogy üdvözölhesse kézfogással a választóit. / Remélem szégyelli, hogy amit ígért, semmi sem sikerült, / Lényeg az, hogy a falu élére került." – így „versel" a névtelen szerző, akinek fénymásolatban sokszorosított műve a közelmúltban jutott el a székkutasi házakhoz. A fabrikált vers szerzője magáról csak annyit jegyzett meg: nem a faluban él, és csak azért ragadott tollat, mert érdekli Székkutas jövője.

Varga Sándor, a falu polgármestere szerint ez nem igaz, nyilvánvalóan székkutasi költötte az irományt. Sejti is, hogy ki lehet az a volt polgármester köreiből, de nem osztotta meg lapunkkal feltételezését. Viszont azt kérte, írjuk le: nem ő juttatta el szerkesztőségünkhöz a verset, mert nem tulajdonít jelentőséget az írásnak, amely arra sem méltó, hogy beszéljen róla. Hazugságnak tartja a tartalmát.

Varga Sándor székkutasi polgármester nem foglalkozik az irománnyal, szerinte az a szemétbe való. Fotó: Segesvári Csaba
Varga Sándor székkutasi polgármester nem foglalkozik az irománnyal, szerinte az a szemétbe való. Fotó: Segesvári Csaba

– Itt születtem Székkutason, a faluban nőttem fel. Ezért is vállaltam a polgármester-jelöltséget. A többség rám szavazott, s teszem a dolgom. Ha kis lépésekkel is, de fejlődött a falu: jelenleg 11 nyertes pályázatunk van. Az iskola felújítására 138 millió forintot nyertünk. Nyáron kezdődnek a munkálatok. Az ovit is pályázati pénzből fejlesztjük, mint ahogy a falu főterét, hamarosan átadjuk az új röplabdapályát is, vannak eredményeink – állapította meg a polgármester, aki inkább dolgozni akar, nem a gúnyverssel foglalkozni.

Vígh Viktor nem versel

Vígh Viktor, Székkutas volt polgármestere a névtelen szerzemény kapcsán elmondta: nem írt verset, s nem is biztat senkit arra, hogy írjon. Ez a szöveg egy szubjektív álláspont, ilyen véleményt pedig bárki nyilváníthat.

Az írás szerzője egyebek mellett azt is sérelmezi, hogy a polgármester nem költözött ki Székkutasra. Varga Sándor elmondta: nincs hátránya a falunak abból, hogy ő Hódmezővásárhelyről jár át. A többcélú kistérségi társulás elnökhelyettese lévén így is, úgy is ingáznia kellene a két település között. Varga Sándor egyébként a 2006-os választásokon 75 szavazattal kapott többet a volt polgármesternél, Vígh Viktornál.

Az önkéntes költő nem csak a településvezetőt szólította meg. Robogó „Duracell-nyusziként" emlegette Kovácsné Rostás Erzsébetet, aki ugyancsak indult a 2006-os helyhatósági választásokon a polgármesteri székért. Erzsébet szerint azért illethették ezzel a megszólítással, mert régebben elektromos kerékpárral közlekedett. Elmondta: ő sem kíván foglalkozni a vers tartalmával, inkább teszi a dolgát.

Az egyik italmérő előtt üldögélő férfiak még nem találkoztak az írással. Egyikük, Zoltán mosolyogva olvasta végig, Dékány Imre szerint csak azok postaládájába dobáltak a fénymásolatból, akik változtatni tudnának a dolgokon. Hogy milyen változások kellenének, arról nem beszélt. – A falu többsége megválasztotta a polgármestert, és kész – jelentette ki a 44 éves férfi, aki korábban hallott már hasonló verset.

Olvasóink írták

  • 10. bertis3 2010. június 29. 15:32
    „Méghogy nem változott semmi??? Körül lehet nézni a kis faluban... Elég sok minden változott...
    Tisztaság van és az iskola is egyszerűen nagyszerű lett/lesz.. még nincs kész de már majdnem ... Már csak ki kell festeni... Ezt sem a volt polgármester érte el úgy gondolom...”
  • 9. adel07 2009. május 10. 16:09
    „Mindkét érintettet van szerencsém személyesen ismerni.
    Erzsike szimpatikus kedves ember,a polgármester úr már pár esetben bizonyitott számomra.
    Persze nem biztos,hogy ezzel mindenki egyettért és ez így is van jól:-))”
  • 8. aranka2 2009. május 01. 11:27
    „Az idézett négy sor alapján nevetséges ostobaság az egész. Visszautasítom, hogy ezt az izét irománynak és főképpen versnek nevezze az újságíró. Annyira primitív, hogy biztosan szándékával ellenkező eredményt ér el, mert ez csak szerzőjét és annak táborát járatja le. (Kivéve persze, ha a mostani polgármester íratta)”
  • 7. floridaimagyar 2009. április 29. 03:53
    „Ha versekkel, filmekkel, festmenyekkel toboroznank meg a vegen erdekes is lenne a politika. Legalabb a muveszeinknek lenne biztos munkaja.”
  • 6. smalltown 2009. április 28. 23:55
    „most partpolitikai allasfoglalas nelkul: azert ezt birnia kell egy politikusnak. Amig nem tisztessegeben, becsuleteben sertik, gyalazzak, amig nem halallal fenyegetik, addig ez belefer. Minel nagyobb problemat csinal belole, annal inkabb elerte a verselo a celjat. Elegansan kukaba kell dobni, tenyleg szora sem erdemes ez a szinvonal.”
  • 5. E! 2009. április 28. 20:11
    „wow! A helyzet Székkutason is éleződik :D :D És mi volt a vers címe? "Álmosvölgy legendája?" :D”
  • 4. varadipal 2009. április 28. 18:22
    „Ha a költőnek még nem volt eddíg publicitása, most már van.
    Maholnap kereshet már kiadót is.”
  • 3. gubanc 2009. április 28. 18:01
    „Ha a legnagyobb ellenzéki párt már lassan hét éve ugyanezt csinálja.
    Folyamatos puccs a tökéletes minta.”
  • 2. Én2 2009. április 28. 17:37
    „Igen hagyni kellene nyugodtan dolgozni a polgm.urat, de sajnos a kampányról, hogy lene késsenek hamar elkezdik a szemétséget.Vissza kellene már adni nekik.

    polgm úr dolgozzon szépen és ne hagyja magát.”
  • 1. Manyi61 2009. április 28. 17:06
    „Úgy látszik, nemcsak Dócon, hanem Székkutason is megkezdődött a helyhatósági választási kampány. Szerintem még korai. Hagyjuk dolgozni a polgármestereket!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavaly futottunk, most sétáltunk

Hódmezővásárhely - Alaposan megváltozott a járművezetők zömének magatartása a vásárhelyi zebráknál, valószínűleg annak köszönhetően, hogy megemelkedett a bírságok összege. Tovább olvasom