Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Gyatra állapotban a régi kerékpárutak

Hódmezővásárhely - Mára igencsak elhasználódtak a 10–15 éve épült kerékpárutak Vásárhelyen. Sok helyen gyökerek nyomták fel, vagy éppen közműjavítás után süllyedt meg az aszfalt. De dolgoztak a fémtolvajok is.
50 kilométernyi kerékpárút hálózza be Vásárhely belterületét, illetve Barattyosig, Mindszentig és az ATEV-ig is elgurulhatnak a bicajosok anélkül, hogy a közúton kellene hajtaniuk. A kerékpárutak építése a 90-es években kezdődött, s jó néhány szakaszon már meg is látszik az elmúlt évtizedek nyoma. Olvasóink a legrosszabbnak a Kutasi úti kerékpárút Simonyi utca után kezdődő, az ATEV felé vezető részét tartják. Ennek egyes részei majdnem járhatatlanok a nyeregben ülve, annyira felgyűrődött a burkolat. A rossz szakaszok közé sorolták a Dr. Rapcsák András út elején lévőt. Itt a közműjavítások, a telefonkábel-fektetés nyomvonala süllyedt meg.

Közműjavítások után megsüllyedt rész a Rapcsák utcai kerékpárúton. A szerző felvétele
Közműjavítások után megsüllyedt rész a Rapcsák utcai kerékpárúton.
A szerző felvétele

Nem örülnek az Ady Endre utca egykori úttörőház felőli oldalán húzódó járda és bicikliút állapotának sem a naponta ott kerekezők. Itt a platánfák gyökerei nyomták fel az út szélét. A lehelyezett rácsos betonelemeken pedig nagyot döccennek a biciklikerekek. Itt található olyan, a járda közepére rakott telefonakna, amely szilárdan áll a helyén, ám a környékén megsüllyed a beton. A helyzet a Damjanich utcai kerékpárúton a legcifrább. Itt a csapadékvíz-elvezető öntöttvas aknafedőket a kerékpárúton helyezték el. Ezekbe keskeny, de mélyebb betonvályún vezetik le a vizet. Az ezeket fedő keskeny fémlemezek – főleg a Bárány utca környékén – azonban szőrén-szálán eltűntek. Maradtak a balesetveszélyes döccenők.

A város folyamatosan építi az újabb és újabb kerékpárutakat, a legutóbbi közgyűlésen döntöttek arról, hogy 33 millió forint önerőt biztosítanak négy újabb bicikliút építésével kapcsolatos pályázat beadásához. Mint Göbl Vilmos médiareferenstől megtudtuk, a régebbi bicikliutakat saját erőből próbálja felújítani a város, illetve folyamatosan keresi az ezekhez kapcsolódó pályázati lehetőségeket.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. killust 2011. október 27. 12:39
    „17. Én2 2011.10.24. 11:59
    Szerinted?”
  • 21. killust 2011. október 27. 12:38
    „Itt nem építettek semmit, ez mindig járda volt!!!
    Akinek szeme van látja a 15-20 éves közműbekötések nyomát!
    Balga nép.”
  • 20. portis 2011. október 25. 09:40
    „Az még hagyján hogy a régiek rosszak, de az újakat is használhatatlanra építik. A körforgalmaknál belevezetik a zebrába a bicikliutakat. Persze jönnek a balesetek, erre elkezdik a kerékpárosokat büntetni hogy nem tudnak
    szabályosan közlekedni. Persze hogy nem tudnak ha szabálytalan helyzetbe kényszerítik bele őket.
    A rendörség is jobban tenné ha a tervezőt, engedélyezőt, megrendelőt, kivitelezőt jelentené fel!”
  • 19. CsImre 2011. október 24. 23:29
    „Az uniós pályázati pénzek leakasztása bicikliútépítés címén igen jól eladható, a fenntartásra meg nincs EU-s pénz, de a kampányanyagba úgyis a km-ek száma kerül be. Az, hogy nem lehet biciklizni, az nem érdekel senkit, legfeljebb a bicikliseket, akiket forintszázmilliókból takarítottak le a természetes közegükből a közútról.”
  • 18. cleanx 2011. október 24. 20:46
    „Ma se láttam semmi építkezést, pedig munkanap volt nem?
    A közmunkások viszont nyakig sárosan árvácskákat ültettek a szakadó esőben....lehet tavasszal több értelme lenne.
    De én már nem keresek semmiben logikát...”
  • 17. Én2 2011. október 24. 11:59
    „Ki tudja, hogy a vásárhelyi Cukor utcában miért csinálnak új járdát,utat, vízvezeték cserét a város pénzén. Máshol , mindenhol önerővel hozzá kellett járulni valamint a járdát a lakóknak kellett megcsinálni.Úgy hallottam, hogy ott lakik a pm. nagbátyja. Ja akkor már értem az adófizetők pénzén ezt is lehet egyes helyeken.”
  • 16. Nostradamus 2011. október 23. 08:18
    „Nekem az Andrássy utcai kerékpárút tetszik. Ott a sárga csík, majd attól nem üt el az autó...”
  • 15. MörcenMorcogiMicó 2011. október 22. 22:50
    „"Mert fejére szól ki szót emel"”
  • 14. MörcenMorcogiMicó 2011. október 22. 22:08
    „Na igen össze vissza terveznek és építenek.Ha majd egyszer lesz villamos Szeged és Vásárhely között akkor mi lessz az útvonala?Ady Endre út Kossuth tér Andrási út Kálvin tér Bajcsy út.Akkor szétvernek 3 körforgalmat és a főtér díszburkolatát <moderálva>”
  • 13. booo 2011. október 22. 20:24
    „11. Lixus_kzs - Ha ennyire előrelátó lett volna a tervező, már rég megcsinálhatták volna a József Attila szoborral szemben (ahol a meleg víz csövek mennek)a közműalagutat. Ez egy olyan betonalagút -vagy egy vastag cső- amin keresztül az út felbontása nélkül bármikor ki- be húzható, cserélhető bármilyen cső. Ettől még a PMK-t csinálhatnák, mert az a munka is hirtelen leállt. Nem is néztem, van már tető rajta? Pedig egyszer Te írtad nekem válaszként -valamelyik városi cikkhez- hogy megvan a projektre az 1.2 milliárd. Az meg jó sok pénz, ami folyamatossá tehetné a munkát! De én elhiszem az általad írt hivatalos verziót!
    De biztos igazad van abban is hogy kivételesen most megfontolt építkezés folyik. De ez nem volt mindig jellemző. Példaképp a csatorna projektet említeném, amikor megcsinálták először az összes utcát aszfaltosra majd alig egy évre rá felvágták mert csatornázni, informatikai kábelt kellett fektetni. És az hogy az utak olyanok amilyenek, azon már nem is csodálkozom.
    Erre jó példa a cikkben lévő kép közepe. Vajon ott mit fektettek a járda megszélesítése után? Szívesen elárulom, de Te mint (talán) bennfentes tudhatnád!
    Véleményem szerint a városnak nem csak a kerékpárút tervezésre kellett volna gondolni, hanem pár évvel nem ártott volna előrébb gondolkozni hogy lesz-e pénz a kerékpárutak felújítására karbantartására. A Lázár utcai példa nagyon jó, vagy az Andrássy eleje, sárga festékkel, virágtartókkal miként lehet kerékpárutat "építeni". A virágtartók szerintem is veszélyesek, alig várom már hogy az összeset "elvigyék" onnan! :-) Arról nem is beszélve amikor a 3 kerekű elektromos "harci szekerek" találkoznak.”
  • 12. MörcenMorcogiMicó 2011. október 22. 16:51
    „Aki a kerékpár utakat tervezi az sohasem kerékpározott.A Lázár utcai kerékpárút egyenesen baleset veszélyes.A virágládák pontosan pedál magasságában van,ráadásul össze vissza van lökdösve.Jellemző hogy húzunk egy csíkot a szélesebb járdára vagy útra és már kész is a kerékpárút.Az így megspórolt pénzből fellehetne újítani a régieket.”
  • 11. Lixus_kzs 2011. október 22. 09:26
    „A körforgalmat azért hagyták abba mert a vízmű pályázaton nyert a csövek cseréjére, ezért inkább először azokat rakják le, hogy ne kelljen majd az új aszfaltot feltörni. Talán a Rapcsák utcán is ez lehet a helyzet.”
  • 10. Én2 2011. október 21. 17:32
    „Egyik beruházáson se dolgoznak leállt a munka miért is?
    Borzalmasak a bicikli utak az egész városban.! Sokkal biztonságosabb lenne az úttesten bicajozni ott legaélább elfér az ember.”
  • 9. abai 2011. október 21. 17:09
    „Közúton csak azért veszélyesebb kerékpározni, mint a kerékpárúton, mert az előbbin ott hajtanak az autósok és a motorosok. És néha centikre a kerékpárosoktól.”
  • 8. Lázárhelyi 2011. október 21. 16:58
    „Kíváncsi lennék a barattyosi szakasz forgalmára.
    Egyébként nem tudok olyan szakaszt, ahol ne lennének problémák a kerékpárutakkal.
    Be kell látni, hogy nem is akarnak tisztességes munkát végezni, végeztetni.
    Érdekes, hogy a multik (Tes. Inters. Penny) parkolójában hiába a nagy terhelés és forgalom, egyetlen egy úthiba sem található. Hogy lehet ez?”
  • 7. atomboy 2011. október 21. 15:02
    „"elgurulhatnak a bicajosok anélkül, hogy a közúton kellene hajtaniuk"
    Latom, megy a tevhit gyartas, miszerint a kozuton veszelyes kerekparozni... Pedig mint tapasztalt kerekparos, azt mondom, biztonsagosabb a gepjarmuvekkel egyutt haladni, mert igy nem serul a latni es latszatni elv.”
  • 6. cleanx 2011. október 21. 14:18
    „5. csillagkkk021
    De hát ott se dolgozik senki több, mint egy hete!”
  • 5. csillagkkk021 2011. október 21. 14:01
    „Most csak az épülő sétáló utcára koncentrálnak a többi nem érdekli őket”
  • 4. balihoho 2011. október 21. 13:35
    „A kerékpár utak állapota is szerepet játszik abban, hogy útvonalaimat úgy tervezem meg, hogy minél kevesebbet kelljen kerékpár úton mennem. Ezért jártam a nyár végén inkább Batidától is messzebbre, 20 km re horgászni, és nem Mártélyra, mert a nagyobb távolság ellenére sem rongálja a lelei út annyira a bicajomat, mint a rövidebb, de gyatra mártélyi bicikli út.”
  • 3. balihoho 2011. október 21. 13:24
    „....És akkor még szó sem esik a Jókai utcai kerékpár útról, ahol néhol olyan rossz, hogy az aszfalt mellett mennek kerékpárral, hogy kikerüljék a küllő szaggató kátyút. A vámháznál, a töltésen vezetett kerékpár utat, olyan repedések tarkítják, hogy ha a kerékpáros nem vigyáz, és belehajt, megfogja a kereket, és lehet jó nagyot bukni. Amúgy is jellemző az egész mártélyi kerékpár útra, hogy végig tele keresztező repedésekkel, kátyúkkal, de ez már akkor ilyen volt, amikor pancser módon silány minőségben meg építették a kilencvenes években. Amikor építenek egy kerékpár utat, nem számolnak azzal, hogy a tisztító gépek két három tonnásak, és szét passzírozzák a gyenge, vékony rétegű aszfaltot.”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biciklivel a mellrák ellen

Közös kerékpározással hívják fel a figyelmet a mellrákellenes küzdelemre Vásárhelyen. Tovább olvasom