Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Gyerekbűnök: kevesebb van, de súlyosabbak

Hódmezővásárhely - 2003 és 2006 között emelkedett, azóta viszont csökkent azoknak a bűncselekményeknek a száma, melyeket gyerekek követtek el Vásárhelyen. Az esetek azonban egyre brutálisabbak.
Hatalmas közfelháborodást váltott ki, amikor ismeretlen tettes tavalyelőtt összetörte a vásárhelyi új népkerti játszótér egyedi kerámia díszkútját. A rendőrség tavaly találta meg – egy bejelentésnek köszönhetően – a rongálás bűntettét elismerő, félmillió forintos kárt okozó tettest. Kiderült: nem töltötte még be a tizennegyedik életévét, ezért nem büntethető. Vásárhelyen 2003 és 2006 között dinamikusan emelkedett azoknak a bűncselekményeknek száma, amelyek tettesei gyerekek voltak. Míg 2003- ban 8, 2004-ben 14, 2005-ben 22, addig 2006-ban 24 ilyen eset jutott a rendőrség tudomására. Tavaly kevesebb, csak 19 ilyen bűncselekményről szereztek tudomást, ám ezek súlyosabbaknak bizonyultak, mint a korábbiak.

Dezső József városi rendőrkapitány több ilyen esetet is felidézett lapunknak. Így kiderült, gyermek gyújtotta fel a Vöröskereszt és a Szent István utca sarkán lévő szelektív gyűjtősziget két csilléjét. Szintén 14 éven aluliak lopták sorozatban a lezáratlan kerékpárokat Székkutason és Vásárhelyen, sőt egy segédmotor is van a rovásukon.

Sokkal súlyosabb bűncselekmény elszenvedője volt az a két gyerek, akit a Népkert Hódtói- csatorna mögötti sétányán állítottak meg hasonló korú ismeretlenek, bántották is őket. Az egyik áldozat nyolc napon túl, míg társa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az őket elverő, könnyű és súlyos testi sértést is elkövető gyerekek ellen csoportos garázdaság miatt indult majd szűnt meg az eljárás. A rendőrkapitány elmondta: a gyerekek mégsem ússzák meg tetteiket minden következmény nélkül, hiszen a rendőrség minden esetben köteles értesíteni az ilyen esetekről a gyámhatóságot, ami saját hatáskörben dönti el, mit csinál. A súlyosabb esetekben elrendelhet pártfogói felügyeletet vagy akár állami gondozásba vételt is.

Olvasóink írták

  • 5. barba 2008. május 31. 09:09
    „Ez egy ténynek a közlése volt, ami hozzátartozik a témához!
    Méghozzá eléggé szorosan, és hát a tény az tény!
    De látom te csak hülyézni jársz az ilyen fórumokra.
    Ha tudsz akkor inkább érdemben szólj hozzá, de ahogy látszik nem biztos, hogy menni fog!”
  • 4. alt 2008. május 30. 22:00
    „barba Te szegény.......
    Kend a kormányra....hülye vagy már elnézést”
  • 3. barba 2008. május 29. 11:41
    „Azért kell visszamenni dolgozni mert egy havi fizetés az semmi!
    Szerinted azért mennek vissza mert olyan jó dolgozni? Nem azért mert rá vannak kényszerítve.
    De most kitalálta a kormány, hogy 2 évig lehet otthon maradni.
    Bravó, újabb jó ötlet!”
  • 2. Nornora1 2008. május 29. 08:59
    „Ide vezet többek között az, hogy korán vissza kell menni dolgozni, mert jajj a karrier, meg a pénzéhség. Később meg arra járkál, amerre akar, nem foglalkoznak vele. Aztán meg csodálkozunk. Ilyen esetekben én 99 %-ban a szülőket hibáztatom.”
  • 1. Antikorom 2008. május 29. 08:16
    „"...a Vöröskereszt és a Szent István utca sarkán..." biztosan nem, mert ilyen sarok nincs. Vöröskereszt utca és Szent István TÉR viszont van. Sőt szelektív hulladékgyűjtők is vannak ott. Helyismeretből egyes! Jó napot kívánok!

    A gyerekeket pedig a szüleikkel együtt be kellene zárni kicsit, csak hogy legyen visszatartó erő. A kölkök tudják, hogy bármit megcsinálhatnak büntetlenül.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem veszik komolyan a vásárhelyi terelőtáblákat

Hódmezővásárhely - Nem veszik komolyan az autósok az elterelő táblákat a 47-esen, Vásárhelynél: továbbmennek a Kaszap utcai kereszteződés felé. Tovább olvasom