Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Gyilkosság Vásárhelyen: leszúrta az anya élettársát

Hódmezővásárhelyen - Több késszúrással megölte anyja élettársát egy férfi Hódmezővásárhely külterületén hétfőn - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egy késsel többször megszúrta anyja élettársát – ezzel hívta fel tegnap délután a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletét egy férfi. A rendőrök a helyszínen, Vásárhely külterületén elfogták T. Sándort. A mentők már csak a 67 éves férfi halálát tudták megállapítani. Még ottjártunkkor is helyszíneltek a Csomorkányi úttól nem messze lévő háznál.

– Állandóan marakodtak. Havonta megjelentek náluk a rendőrök. Általában a pénzről szólt a vita. A bácsi megkapta a nyugdíját, ami pár napig tartott ki. Talán ez volt az egyetlen jövedelmük. Azt hallottuk, hogy korábban téeszben dolgozott. Mostanság kertészkedett, gyűjtötte a fát, hogy legyen mivel télen fűteni. Nagyon sajnáljuk a bácsit, aki tisztelettudó, rendes ember volt. Nem ezt érdemelte. Nem gondoltuk volna, hogy idáig fajulnak a dolgok – mondták a szomszédok. A gyanúsítottról azt hallottuk, hogy már nem először bántalmazta az idős férfit. Információink szerint munkája nem volt, az italt viszont szerette. Azt mesélték, hogy az anyján és a sértetten kívül élettársával és két gyermekkel lakott a házban. Úgy tudjuk, hogy a fiatal férfi ellen a rendőrség több eljárást is folytatott családtagjai bántalmazása miatt, többször megfordult a bíróságon is.

Gyilkosság Hódmezővásárhelyen. Fotó: Frank Yvette

Információink szerint az idős férfi az ágyában feküdt, amikor leszúrta a gyanúsított. Ezt a rendőrség a nyomozás érdekében nem erősítette meg. Szenti Szabolcs, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője annyit közölt: – A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a 31 éves gyanúsított előzetes szóváltás nélkül, korábbi vitájuk miatt ölte meg az idős embert. Ellene emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, őrizetbe vétele mellett.

Korábban írtuk:

Szenti Szabolcs elmondta: a rendőrséget maga a gyanúsított hívta hétfő délután, és bejelentette, hogy egy késsel többször megszúrta anyja élettársát.

A külterületi házhoz kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták T. Sándort. A mentők már csak a 67 éves áldozat halálát tudták megállapítani – közölte a százados.

Gyilkosság Hódmezővásárhelyen. Fotó: Frank Yvette (galéria)

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a 31 éves gyanúsított előzetes szóváltás nélkül, korábbi vitájuk miatt ölte meg az idős embert.

T. Sándor ellen – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Olvasóink írták

  • 8. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. július 16. 17:28
    „Vajon a büntetése meg fogja-e közelíteni a vízipisztollyal yardon hadonászó <moderálva>?”
  • 7. Qllancs 2013. július 16. 09:06
    „Ez a faszi nem normális . "Levágta az aranytojást tojó tyúkot " Ha az ő nyugdíjjából éltek 3 an, most már azt se kapják ! Barmok !
    5.
    emberélet?? annyit se ér ma már mint egy giliszta élete.
    Vissza hozni a halálbüntetést !Nyilvános kivégzést ! nem kéne sok..csak 1-2 DE az kötelező volna végignézni ! Elrettentő példa volna sokaknak !
    4.
    Két hét ?? Már régen elmúlt !”
  • 6. Antal50 2013. július 16. 06:52
    „Ébresztő emberek!!Jol van ez így??? Hát hová és meddig lefelé??”
  • 5. Emberségetavilágnak 2013. július 16. 05:54
    „Családon belüli erőszak. Hogy is van ez? Nem akart gyereket szülni neki az öreg?
    Nem a rendőrséggel van a baj.
    Az hiába rámolja be, ha aztán a családtag visszavon, hiába állítja bíróság elé, ha az haza ejnye-bejnyézi.
    Törvényi módosítás kellene az ilyen vadbarmok megfékezésére, hathatós!
    Vagy az nem hoz a konyhára semmit? Dehogynem! Emberéletet. ami ugye a legfőbb érték.
    Eeehhh...”
  • 4. X_Y 2013. július 16. 05:44
    „3. Qllancs 2013.07.15. 22:18

    "sintérsándor azt mondta REND van !!"

    Türelmetlen vagy, megmondta hogy még 2 hét, és rend lesz. Majd 2 hét múlva meglátod.”
  • 3. Qllancs 2013. július 15. 22:18
    „Magyarország jobban teljesít !
    Tessék : naponta van 1-2 ilyen eset . Meölte, leszúrta, lelőtte, ......
    sintérsándor azt mondta REND van !!

    Pont Vásárhelyen.??Mikor az a legélhetőbb város! Ott mindenki dolgozik, rendes, becsületes emberek élnek. Aki mást mond : hazudik.
    V. nem ?”
  • 2. bambulla 2013. július 15. 21:59
    „faca
    tényleg tipikus
    nem dolgozik, pénzt követel és szeret inni”
  • 1. Kirking 2013. július 15. 21:56
    „Mindennapos hír ma Magyarországon.

    Itt leszúrta, ott lelőtte, ez felakasztotta magát, az kiugrott a 10. emeletről stb. stb.

    Biztos rendben van itt minden ebben az országban????????

    Csak kérdezem.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendkívüli vásárhelyi közgyűlés: lezárult az adósságkonszolidáció

Csökkentették 10 százalékkal a kéményseprés, valamint a szennyvíz szippantásának díját a rendkívüli közgyűlésen Vásárhelyen. Tovább olvasom