Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Gyógyulás huszonnégy óra alatt Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi Erzsébet-kórházban július 1-je óta működik az egynapos sebészet, eddig 424 beavatkozást végeztek el az orvosok. Október végén, november elején megkezdték az új osztályt magában foglaló épületrész felújítását. A szolgáltatás ebben az időszakban sem szünetel.
A vásárhelyi Erzsébet-kórház éves viszonylatban 68 millió 600 ezer forintot nyert az egynapos sebészeti ellátásra kiírt pályázaton, és 1300 beavatkozásra írt alá szerződést. Július 1-jétől 424 operációt végeztek el öt szakterületen – tudtuk meg Kallai Árpád főigazgatótól. Rengeteget beszélünk az egynapos sebészetről, de valójában tudjuk-e miről van szó?

Barna Györgyné szemműtéte után. Elégedett a kórház szolgáltatásaival. Fotó: Tésik Attila

A lényeg: az érkezés és a távozás között nem telhet el egy napnál több. A beutalt betegek előre meghatározott napra jönnek, az esetmenedzser elhelyezi őket a kórteremben, majd előkészítik a műtétet, és nemsokára sor kerül az operációra. Ha altatásra is szükség volt, akkor a páciens pár órát az ébredőben pihen, majd visszakerül a kórterembe. Ha semmi komplikáció nem várható, aznap hazaengedik, és az éjszakát már otthon töltheti.

Felújítják az osztályt

Az egynapos sebészeti osztálynak, az azt magában foglaló épületrésznek a felújítását november elején kezdték meg. A több millió forintos beruházást az önkormányzat fedezi, és a munkálatokkal még az idén végeznek. Januártól kulturált körülmények, megújult lépcsőház, új rendelő és váróterem, valamint kiságyszámú kórtermek várják a betegeket. Az ellátás a felújítás alatt sem szünetel, ideiglenesen egy másik osztályra költözött – ÁNTSZ-engedéllyel – albérletbe.

Az Erzsébet-kórházban szemészeti, fül-orr-gégészeti, nőgyógyászati, sebészeti és urológiai beavatkozásokat hajtanak végre. A szemészeten a leggyakoribb a szemlencseműtét. A fül-orr-gégészeten orrsövény- és arcüreg-operáció, a nőgyógyászaton gyógykaparás, kisebb plasztikai beavatkozás, a sebészeten ízületi, mozgásszervi kezelésekre kerülhet sor, de visszérbetegségeket, az emlő bizonyos elváltozásait is orvosolhatják, és sérvműtéteket is végezhetnek. Az urológián többek között herevisszért, fitymaszűkületet, hólyagon belüli elváltozásokat kezelhetnek.

– Az egynapos sebészeti ellátás bevezetését az ellátó rendszer költségeinek a csökkentése is indokolta – mondta Kallai. – Így költséghatékonyabb a tevékenységünk, és az sem utolsó szempont, hogy a betegek csak addig legyenek kórházi körülmények között, amíg feltétlenül szükséges. Az Erzsébet-kórházban fejleszteni akarjuk ezt az „ágazatot".

Az érkezés és a távozás között nem telhet el egy napnál több. Fotó: Tésik Attila

A 76 éves Barna Györgyné bal szeméről hályogot távolítottak el. Elégedett volt a szolgáltatással: – Bent maradok éjszakára is, az a biztos, ha figyelnek az emberre, odahaza egyedül lennék – mondta. Ebben egyetértett vele két betegtársa, a 77 éves Vörös Lászlóné és a 85 esztendős Jochim Sándorné, ők is szemműtéten estek át.

– Nekem csak jó tapasztalataim vannak az Erzsébet-kórházról – mondta Jochimné. – Infarktussal is feküdtem már itt, szépen helyrehoztak. Én is bennmaradok éjszakára, így biztonságban érzem magam.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elegendő aláírás gyűlt össze Új-Kishomokon

Hódmezővásárhely - Sikert értek el a különféle fórumok, egyéni beszélgetések Új-Kishomokon, ugyanis… Tovább olvasom