Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Gyűjtenek Kingának

Hódmezővásárhely - A ritka betegségben szenvedő, akondropláziás, azaz kis növésű vásárhelyi Borsodi Kinga lapunkban megjelenő története megérintette olvasóinkat.
Megírtuk: az 5 éves kicsi lányt egyszer már műtötték. Egy készüléket ültettek a lábába, amellyel a csontok növekedését segítik elő. A fájdalmas operációval 8 centit sikerült húzni lábain. Kingára szeptemberben újabb megpróbáltatás vár. A combját és karját műtik, hogy a törzse növekedésének megfelelően kezei és lábai is arányos méretűek legyenek.

Borsodiéknak 4 gyermekük van, napszámból próbálnak megélni. Több olvasónk is a család elérhetőségét kérte. Volt, aki számlaszámot szeretett volna kapni, hogy segíthessen Kingán és szülein. Berényi Károly vásárhelyi háziorvos, a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány elnöke is felajánlotta: gyűjtést szerveznek. A 10200184-28114116-os számlaszámra ajánlhatják fel támogatásukat a segíteni vágyók.

Kinga édesanyjával. Újabb műtét vár rá. Fotó: Segesvári Csaba
Kinga édesanyjával. Újabb műtét vár rá.
Fotó: Segesvári Csaba

Olvasóink írták

  • 17. cipész 2009. augusztus 10. 18:37
    „Hát a 45 kg-os nő az már bírja.”
  • 16. hasika 2009. augusztus 10. 14:44
    „ha azokat a fiúcskákat férfinek lehet nevezni akik szaladgálnak az utcán.Nem biztos,hogy Ők jobban védenék a hazát mint egy határozott, kemény nő.”
  • 15. cipész 2009. augusztus 10. 11:01
    „Jottykám. Nekem akkor is az a véleményem, hogy a katonasági teendőket csak a férfiak lássák el,ha annyira tudod az ottani dolgokat és netán voltál kint valahol akkor tapasztalhattad, hogy bizony sok esetben pont a nő miatt történik tragédia.Nekem is vannak közeli ismerőseim a katonaságnál.Mint ahogy írtam már én ha tudok adok, de azért sok mindent nem jól látsz.Hát én lehetnék az édesanyád simán, és nem 17-évesen szültem a gyerekem.Az elfekvőről meg ne is írjunk volt bent hozzátartozóm és azokat a nővérkéket mind le kellene cserélni a francba.Azokba semmi ember szeretet nincs. amikor a húgyba és szarba vannak a betegek nekem nem kell itt papolnod.A szondát nem mossák.Ordítanak olyan beteggel aki meg se tud mozdulni. Én a véleményem nem másítom meg.Az én adómból és a szüleink adójából te is és azok is tanultak akik nem tettek semmit se az országért se a városért.Figyu nagyon sok fiatal tudja milyen beteggel élni és családot se tud alapítani, de nem adja be a hozzátartozóját a szoc otthonba.
    Szép napot. csak így tovább.”
  • 14. jotty 2009. augusztus 10. 09:03
    „Ez már szőrnyű!!!
    Ennyi rossz indulatú embert még életemben nem láttam !!! Először is Beth ! Nem mindegy ki hány éves? Képzeld Én 34 éves vagyok,ledolgoztam már 16 évet egy helyen (a gyengébbek kedvéért még 1990-ben felvettek 15 évesen dolgozni) aztán elküldtek 250 emberrel együtt,mert eladták a cégünket.Aztán még 2 évet dolgoztam AM könyvvel pultosként hajnaltól éjszakáig ,mert sehova nem vesznek fel egészségügyi végzettséggel,hisz fiatal vagyok és még szülni szeretnék. Ha az első cikket is elolvastad volna,akkor tudnád hogy az anyukának több végzettsége is van,de amint meghallják,hogy gyerekei vannak, egyből elutasítják. Nem tudom Te hány éves vagy, de el kellene gondolkodni,hogy mit is írsz! Ja ! És csak közlöm,hogy most várom a harmadik babámat és nem érdekel a rosszindulatú megjegyzéseitek,hogy segélyre meg minek meg kinek,mert nem Nektek kell felnevelni!!!! Az Én adómból amiket tizen év alatt befizettem A Ti gyerekeitek is tanultak!!! Apja is van aki a mai napig keményen dolgozik,úgyhogy senkinek semmi köze a keresetemhez.
    Cipész !!!
    Szoktam olvasni a hozzászólásaidat és mindig azt gondoltam,hogy milyen okosakat írsz. Ne haragudj,de ezt most megcáfoltad !!! Képzeld, Én is már a katonaságnál kötöttem ki majdnem,mert sajnos akárhogyan is szeretnék normális munkahelyen dolgozni,senki nem vesz fel! Nő vagyok, fiatal vagyok, gyerekeim vannak és nem kellek. Igen! Régen más volt !!! Volt munkahely és lehetett keresni! De ha jól meggondoljuk hány gyereket nevelt egy család ??? Nem egyet vagy kettőt,hanem ötöt vagy hatot,ha nem többet. Mégis meg tudtak élni !!! Ne a fiatalt büntessük már azért,mert Ő fiatal ! Régen azt büntették aki nem dolgozott,most meg azt aki dolgozik !!! Ugye? Csak sajnos ezt mindenki elfelejti.
    Végül pedig a rosszindulatú embereknek szeretném üzenni,hogy soha ne tudják meg,milyen az beteg emberrel élni ,főleg aki ilyen fiatal és ereje teljében van/lenne. Én dolgoztam ,Onkológián,láttam fiatal és öreg rákos beteget is meghalni. Örüljetek,hogy Ti még nem szembesültetek ilyennel!!!
    Kingának és Családjának pedig kitartást. Reméljük sokkal több a jóindulatú ember,mint a rossz.”
  • 13. cipész 2009. augusztus 08. 17:04
    „A mindenit már mindenki katona akar lenni, Igaz 40-évesen elmegy nyugdíjba, addig még szül 1-2 gyereket, és kész.Mi a francot akar ez is a katonasággal mit hazudozik össze- vissza. Akkor ki vigyáz a gyerekekre? Én mindig haragudtam az olyan emberekre akik sajnáltatják magukat, oké gyűjtünk én is amit a nyögdíjam megenged adok, de csak ne ilyen beállítottságú legyen már a cikk.Na meg arra is kíváncsi lennék, hogy ő milyen segítséget nyújtott már valakinek.
    Ugyan csak vannak már ebbe a sajtóba sok hazugság. Elég sok hozzá szólónak igazat adok.”
  • 12. vik05 2009. augusztus 08. 12:02
    „Nem értem azokat az embereket akik ítélkeznek,hogy miért vállalt 4 gyereket ők talán a jövőbe látnak?Tudják előre,hogy mi fog történni?Szerintem nem kell ismeretlenül véleményt mondani senkiről!El lehet gondolkodni a KEDVES véleményíróknak, Ők IS kerülhet még rossz anyagi helyzetbe ,nem hiszem hogy gondolták volna mikor 4 gyereket vállaltak,hogy az apa fiatalon rokkant lesz az anya meg munkanélküli!Nem hiszem ,hogy arra számítottak,hogy az állam tartsa el őket,mert akkor az anyuka nem dolgozott volna hanem anyaságin lett volna!Gondolkodjon aki véleményt ír mielőtt leírja!”
  • 11. 620829 2009. augusztus 08. 11:57
    „A bankban már egyre kevesebb embernek van pénze! Inkább az adóság a jellemző! ---EZ EGY NAGY BAROMSÁG...CSAK A MÚLT HÓNAPBAN AZ OTP-BE8 MILLIÁRD ÚJ MEGTAKARÍTÁS ÉRKEZETT.....OLVASNI KÉNE A LAPOKAT!!!”
  • 10. mateo 2009. augusztus 08. 09:58
    „Nagyon szép ,hogy gyűjtenek a kislánynak.de miért vállal az ember 4 gyereket,ha ilyen nehezen élnek????????
    Nagyon sokan élnek hasonló illetve sokkal rosszabb körülmények között de aki felelőség teljesen gondolkodik,nem szül 4 gyereket ha nem akarja,hogy segélyen éljenek.Neked pedig Kinga nagyon SOK ERŐT és boldog életet szorítok érted.”
  • 9. Beth 2009. augusztus 08. 09:28
    „Hány éves a néni???
    35 múlt? Mert akkor nem is mehet katonának.

    Igazat adok Bendzsinek!!!!!!!!!! A fenyőért kellett 4 gyereket vállalni. Ennyire szeret terhesnek lenni?

    Kíváncsi vagyok mikor szüli az ötödiket.”
  • 8. Bendzsi 2009. augusztus 08. 01:03
    „És tudjátok hogy ő jelentkezni akar katonának?Ez szép dolog,hogy dolgozni akar.De:Sajnos beteg a férje,4gyerek,beteg kislány.Ez meg akkora felelőtlenség.Mi van ha menni kell árvíz mentésre,kiképzésre,ami heteket vesz igénybe? Szolgálat ,ami 24 órás.Ki fog akkor a gyerekekre vigyázni ?A beteg férj,talán ? Ki lessz a műtétre váró kislánnyal ? Sőt, akár mennyire szereti valaki a gyerekeket 4-et bevállalni?Igaz állam bácsi eltartja őket.De mi van ha nem ? Max 2-gyerek ,és tisztességesen felnevelni,annyit még a legrosszabb helyzetben is meglehet óldani.”
  • 7. benzol 2009. augusztus 07. 22:13
    „sajnálom a kicsit. Kívánom, hogy minél előbb gyógyuljon meg.

    De nem fér a fejembe miért kell 4 gyereket csinálni??”
  • 6. banew 2009. augusztus 07. 20:23
    „károly1975, képzeld, ha hozzánk bejön valaki, nem gondolja, hogy néha egy kiló kenyérre való aprót nem tudunk összeszedni sokadikán. Anno megvettük, mert meg tudtuk venni, és nem tettük tönkre, megvannak a bútoraink és ki is van frissen festve, csináld magad mozgalommal. Nem azt kell nézni, hogy évekkel ez előtt, mikor még volt meló futotta, hanem azt, hogy most nincs munka, van betegség a sok idegesség miatt, és még kevesebb a pénz. Ha nem tudod a miérteket, ne ítélkezz elhamarkodottan! Remélem sikerül rendbe tenni a kislányt, jól megszenved érte szegény. Kinga, kitartás!!”
  • 5. Vöröske 2009. augusztus 07. 19:18
    „Ha jobban odafigyeltél volna karoly1975 akkor olvashattad volna,hogy építkeztek,szépen gyarapodtak a férj betegségéig.Egy ilyen betegség csúnyán helyre vág egy családot.A bútorok valószínűleg előtte vették,még ha neked ez furcsa is.Tudok olyan családot ahol szintén szép lakás,bútor van,de sajnos 5évvel ezelőtt a férj(családfenntartó) rákos lett.Azóta meghalt,a feleség egyedül maradt 3 gyerekkel.Örül ha a számlákra jut elég pénz.5 év küszködés a rákkal szinte csődbe juttatta őket.Ezért értem meg ezt a családot.Remélem te soha nem kerülsz ilyen helyzetbe és tudsz venni új bútorokat is!”
  • 4. flexsnake 2009. augusztus 07. 16:01
    „Ha nekem ki van festve a lakásom mert tudok festeni és a butorok is szépek mert a sógor asztalos akkor kőgazdag vagyok? Az a csóró aki piszkos ruhában tv-s dobozban lakik?”
  • 3. Stevvve 2009. augusztus 07. 15:12
    „1. karoly 1975

    Mi köze hozzá bárkinek is, h milyen bútoraik vannak?
    Mindenkinek jobb lenne, ha megtartanád a véleményedet és nem írnád le.

    De ha mégis kényszert érzel, akkor legalább tanulj meg helyesen írni, mert ez alaőján lehet utalni az IQ-dra is.

    De hogy tudd miről van szó, pl:
    látcanak = helyesen = látszanak”
  • 2. c3po 2009. augusztus 07. 12:04
    „Karoly1975!
    A bankban már egyre kevesebb embernek van pénze! Inkább az adóság a jellemző! Szép kezdeményezés, reméljük ez nem olyan alapítvány ami a befizetett összeg 80%-át felhasználja saját működési költségének finanszírozására........”
  • 1. karoly1975 2009. augusztus 06. 15:21
    „sajnálom a kislányt,hogyne sajnálnám és segiteni kell neki.de a butorzatrol itélve...nem igazán látcanak szegénynek.nekünk megközelitöleg nincs ojan berendezésünk s 4 gyerekkel a kutya nem segit rajtunk.nem irigység mert mint irtam,a kislányon KELL SEGITENI.de egyszerübb nem hozzá nyulni az esetleges bankban lévö pénzhez...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült a vásárhelyi ipari parkhoz vezető elkerülő út

Hódmezővásárhely - Mintegy 650 millió forintos beruházással elkészült a 47-es főközlekedési utat a Hód Ipari Parkkal összekötő 3,5 kilométer hosszú kétszer egysávos elkerülő út. Tovább olvasom