Délmagyar logó

2018. 05. 27. vasárnap - Hella 16°C | 28°C Még több cikk.

˝Ha könyér van, mindön van˝

˝Ha könyér van, mindön van˝
Hódmezővásárhely - A vásárhelyi Imre Bálint az aratás hagyományos kezdetekor, Péter-Pálkor lesz 95 éves. Gyerekként sokszor munkával, a földeken ünnepelt. Manapság 80 tyúkról, 4 disznóról és 2 kutyáról gondoskodik naponta.
– A várható időjárást és a gyászhíreket nézem át először, utóbbiban egyre több ismerőst találok – mondta a vásárhelyi Imre Bálint, aki június 29-én, Péter-Pálkor lesz 95 éves.

A napjait ma is azzal kezdi, hogy elolvassa a Délmagyarországot. Évtizedekre visszamenőleg megvannak neki a lefűzött, bekötött példányok.

Ma is aktív, gazdálkodik: nyolcvan tyúkról az őshonos magyar fehér fajtából, négy sertésről és két kutyáról gondoskodik, a lovat és a szarvasmarhákat tavaly eladta. – A tehenet már nem bírtam megfejni, a kocsik azonban megvannak, hátha veszek még egyszer lovat – közölte kacsintva Bálint gazda. Hathektáros földjét – ahogy mondja, annyi van, amivel betakarhatják – unokaöccse, Imre Sándor műveli. Visszatérve az állatokhoz, azt mondja, elég veszélyes lovas kocsival közlekedni, türelmetlenek, idegesek az emberek. – Legutóbb, mikor hajtottam, lehetett már vagy két éve, rám kiabáltak egy autóból: miért nem haladsz? Eriggy, ha sietsz, eriggy előre, feleltem – idézte fel a párbeszédet.

– Már nem olyan az egészségem, mint a süldő legényé, de nem panaszkodok. Igaz, akadnak, akik vén szarosnak neveznek – fogalmazott a maga keresetlen stílusában Imre Bálint. A memóriája fiatalokat megszégyenítően kitűnő, minden apróságra, részletre emlékszik, több évtizedre visszamenően. Felidézte: gyerekkorában viaszéretten aratták a búzát, köralakba rakták, majd a szemeket kitaposták a lovak, de kocsit is használtak ehhez a művelethez.

– Akkoriban 5-6 holdból megélt egy család, apámnak 16 holdja volt, később azt mondták rá, kulák, és becsukták. Az aratás azonban nagy ünnep volt mindig, amiből gyerekként is kivettük a részünket. Találtak nekünk tennivalót. Így végzett iskola nélkül mindent megtanultam, ami egy gazdaságban, az állatokhoz és a növényekhez szükséges. Az élet tanított, és önállóan tettem a dolgom. Az a baj, hogy ma sok ember csak azt és annyit csinál, amit és amennyit mondanak neki – vélekedett Bálint bácsi.
˝Ha könyér van, mindön van˝. Fotó: Imre Péter (galéria)
Arra is emlékezett, aratáskor a reggeli szalonna, kolbász, friss házi kenyér és víz volt a felnőtteknek, míg ebédre a menü például galuskaleves és paprikás krumpli. – Tanévben, mire iskolába mentünk, kisült a lángos és a kiscipó is – mondta. Azzal folytatta, „örök életre mögtanultuk a parasztbölcsességet: ha könyér van, mindön van". Megtoldotta: széna is kellett a lovaknak.

– Kapacitáltak, agitáltak a téeszbe, nem engedtem, nem léptem be, mert már a fogolytáborban tapasztaltam, minél többen vagyunk, annál rosszabb. Azzal büntettek, hogy a házamtól jó messze kaptam földet. Hajnal 3-kor keltem, bedobtam a ló nyakába a hámot, és 3 órán keresztül baktattunk, mire odaértünk a kocsival. Utána kezdhettünk a munkához, a ló és én. Már nem kelek 3-kor, előfordul, hogy 7-ig is ágyban maradok. Megtehetem. Utána gondoskodok a jószágokról, megetetem, megitatom őket, kitisztítom a vackukat. Napközben is akad mindig valami tennivaló, este tévét nézek, rádiót hallgatok – sorolta napi programját Imre Bálint.

– A születésnapjaim igen egyformák voltak, az aratással együtt ünnepeltük. Volt, hogy észre sem vettük, úgy telt el. Annyi volt a dolog. Nem akadt emlékezetes – összegzett. Majd lehajtotta a fejét, a földet nézte. – Mégis. Az 1991-es a legemlékezetesebb: június 29-én temettem el a feleségemet, Jusztinát. Azóta karácsonyfát sem állítok. Nekem még van hátra egy kis időm, édesapám 96 évesen halt meg – mondta szomorkásan Bálint bácsi. Majd ment, műanyag edényen dobolva hívta a tyúkokat, és kukoricát szórt nekik.
Fejésre mindig hazaért

Imre Bálint, mint az Indul a bakterház Bendegúza, teheneket is legeltetett. – Az egyik és a másik telekszomszéd kukoricájába is átmentek, átharaptak, ez így volt szokás – mondta hamiskás mosollyal. Elárulta, bár órája nem volt, fejésre mindig hazaért, „leszúrtam egy botot a földbe, és mikor az árnyékom elérte, indultam".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nő, aki azt a borzasztó hosszút futotta

A nő, aki azt a borzasztó hosszút futotta
Napi másfél-két óra edzés, száz kilométeres, huszonnégy órás futóversenyek - munka, mosás, főzés, takarítás mellett. Tovább olvasom