Délmagyar logó

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

Hajas László a VásárHairről

Hódmezővásárhely - Péntektől vasárnapig rendezik meg Vásárhelyen a partner- és testvérvárosok találkozóját, a Városok Ünnepét. A gazdag programot kínáló fesztivál sztárvendége Hajas László mesterfodrász, aki show-jával lép fel az eseményen, és szerepet vállal a fodrász- és kozmetikusverseny zsűrizésében is.
Komoly és szórakoztató programok váltják egymást a péntektől vasárnapig tartó Váro- sok Ünnepén Vásárhelyen, amelyen a 17-ből 14 partner- és testvérváros is részt vesz. Az esemény sztárvendége Hajas László lesz.

– Már többször jártam Hódmezővásárhelyen – árulta el az 56 éves mesterfodrász –, a nevezetességeket azonban nem ismerem, mert általában a kollégáknál vizitáltam. A szakma egyik emblematikus alakja a rendkívül kreatív Meszlényiné Marika, aki sok tanulóval foglalkozik Vásárhelyen. Nem lepődnék meg, ha valamelyik tanítványa indulna a fodrászversenyen. Örülök, hogy Vásárhely is csatlakozott azokhoz a településekhez, ahol a kozmetikusoknak és a fodrászoknak versenyt rendeznek. Ez azért is jó, mert minden információt „házhoz viszünk" a kollégáknak, akik igazán illusztris helyen, a Fekete Sasban alkothatnak. Egyébként gyakori, hogy elegáns szállodák, hotelek a helyszínek, például a Gellért és a Hyatt is otthont adott már hasonló eseménynek. Elképzelhető, hogy valami újdonsággal, meglepővel, egyedi ötlettel, igazi csodával is találkozunk majd a hajkreációk között – mondta Hajas László.

A sztárfodrász szerint egyre igényesebbek vagyunk, és pénztárcánk vastagságától függően áldozunk hajunk szépségére, egészségére. A trendeket főként a fiatalok követik, avideoklipekből másolva kedvenceik kreációit, de a középkorúak is igyekeznek lépést tartani a legújabb irányzatokkal. Show-járól annyit árult el: lesz benne divat és természetesen hajvágás, de a hosszú haj viselésével kapcsolatban is kaphatnak ötleteket a kilátogatók.

A VásárHair névre keresztelt nemzetközi fodrász- és kozmetikusversenyt szombat reggel 8 órától délután 3-ig rendezik a Fekete Sas dísztermében, a belépés díjtalan, s a verseny alatt bemutatók, szakkiállítás és vásár várja az érdeklődőket. Az eredményhirdetést délután 5 órakor a Kossuth téri színpadon kezdődő Hajas-show keretében tartják.
Ízelítő a programból

A komoly rendezvényeken (esélyegyenlőségi és energiaügyi konferencia, polgármesterek találkozója) kívül számos szórakoztató program várja a kikapcsolódni vágyókat. Ízelítőül: néptáncgála (pénteken fél 3-tól, szombaton 3 órától), kézműves- és kirakodóvásár (péntek délután 2-től, szombat és vasárnap délelőtt 9 órától), barokk zene (szombat este 8), Sheket-koncert (péntek este fél 8) Group 'n' Swing-koncert (péntek este 9), nemzetközi junior úszóbajnokság (szombat délután 3 óra).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Répatorta a lótanárnak

A Mártélyon élő fogathajtó, Benkő Sándor fantasztikus sikereket ért el a magyar és külföldi versenyeken egyaránt. Tovább olvasom