Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Haladékot kértek a székkutasi boltok tulajdonosai

Mégsem kötöttek üzletet a székkutasi önkormányzattal a 47-es számú főút melletti cukrászda, lángossütő, vendéglátóhely, zöldségesbolt tulajdonosai. Pedig eredetileg úgy volt, megvennék az üzleteik alatti területet. A határidőig, azaz év végéig azonban nem jutottak közös nevezőre. Újabb haladékot kértek, ám a képviselők ezt a kérést elutasították.
Egyetlen székkutasi tulajdonos sem vásárolta meg a 47-es számú főút melletti üzletek alatti területeket. Az önkormányzat már régebben eldöntötte, hogy nem ragaszkodik ezekhez, s felajánlotta megvételre. Még a bérleti díjat is elengedték, azzal a feltétellel, hogy tavaly év végéig az öt üzlettulajdonos megvásárolja a felépítmények alatti területet, majd idővel felújítja a kisboltokat. A tulajdonosok 2006 márciusáig haladékot kértek a képviselő-testülettől. A falu elöljárói azonban ezt a kérést elutasították.

– Ha gyorsan lépnek a tulajdonosok, s megvásárolják a területeiket, akkor az önkormányzat eltekint attól, hogy a bérleti díjat visszamenőleg, azaz július elsejétől beszedje. Ha azonban nem történik változás, akkor minden marad a régiben, s az üzletek alatti terület továbbra is a falu birtokában lesz – mondta el érdeklődésünkre Vígh Viktor polgármester.
A település vezetője hozzátette: az évtizedekkel ezelőtt megkötött szerződés szerint a tulajdonosok 90 nap haladékot kapnának arra, hogy elhagyják a területet, ha esetleg az önkormányzatnak szüksége lenne rá. A polgármester úgy tudja, hogy csak ezt az időszakot szeretnék hosszabbnak tudni a tulajdonosok, s a változtatásra talán hajlandó is lenne a képviselő-testület, ha a vállalkozók vállalják az épületek felújítását.

– Nagyon sajnálom, hogy így alakult, s nem sikerült megvásárolni az üzlet alatti területet – mondta Hunyák Zoltánné, aki 1983 óta üzemelteti lángossütőjét. Arra a kérdésre, hogy végül miért hiúsult meg az üzlet, csupán annyit válaszolt: az öt tulajdonos közül egy sokallta az üzletsorhoz vezető út és az a mögötti parkoló kialakításának költségeit, ezért nem írta alá az építkezéshez szükséges iratokat, így kicsúsztak vásárlásra kiszabott határidőből.

– Továbbra is megvenném a területet, ám nem tudom, hogy ezek után sikerül-e. Ha mégsem, akkor legalább azt szeretném elérni, hogy hosszú távú 15-20 éves bérleti szerződést kössön az önkormányzat. Az, hogy visszamenőleg ki kell fizetni a bérleti díjat, számomra nem olyan nagy probléma. Szerintem én szeptemberig ki is egyenlítettem, így csak két hónapot kell törlesztenem, ami közel ötezer forint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatósági áras lehet a taxi Vásárhelyen

Megkezdődtek a tárgyalások arról, a drosztpénz elengedésének fejében piaci napokon a vásárhelyi… Tovább olvasom