Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Halálának 30. évfordulóján emlékeztek az íróra Vásárhelyen

Fiatalon költőnek indult, majd az elszenvedett kudarcok hatására vált íróvá a huszadik század egyik legjelentősebb magyar gondolkodója, a harminc éve elhunyt Németh László. A Vásárhelyt is otthonának tartó alkotóra halálának 30. évfordulóján irodalmi esttel emlékeztek Vásárhelyen.
Németh Ágnes és Olasz Sándor (háttérben) megérkezik a könyvbemutatóra. Fotó: Tésik Attila
Németh László nem csupán dráma- és regényíróként, valamint gondolkodóként, hanem költőként is jelentőset alkotott – derült ki az író halálának 30. évfordulója tiszteletére, csütörtökön rendezett esten a vásárhelyi Németh László Városi Könyvtár olvasótermében.

– Németh László vállalta és szerette Hódmezővásárhelyt – mondta bevezetőjében Almási István. Az alpolgármester hangsúlyozta: az író azok közé tartozik, akiket haláluk után sem felejtenek el, az évtizedek múlása szellemüket mind magasabbra emeli a Parnasszus csúcsán.
A Kráter Irodalmi és Művészeti Műhely Egyesület arra vállalkozott, hogy kiadja Németh László életműsorozatát – az országos könyvbemutatót ezen az estén tartották Vásárhelyen. A rendezvényen részt vett Németh Ágnes, az író lánya is.

A Kráter kiadásában már napvilágot látott Németh László 20 éves korában írt Irgalom című regénye, valamint a költeményeit és drámáit tartalmazó A feltámadt költő című kötete. Az idén pedig az Emberi színjáték jelent meg – ezt 27 évesen kezdte írni, amikor már családja, munkája és irodalmi sikerei is voltak.

Élete legszebb könyvét szerkesztette – saját bevallása szerint – Turcsány Péter, a Kráter egyesület elnöke, a sorozat szerkesztője utalva A feltámadt költő című kötetre. Gyűjtőmunkája során olyan verseket is megtalált, amelyekről talán Németh László is azt hitte, az idők folyamán elvesztek.

Amint a szerkesztő által ismertetett költeményekből is kitűnt, Németh László verseiben, színházban még be nem mutatott verses drámáiban Vörösmarty léptékű alkotónak bizonyult. Azt ugyanis kevesen tudják, az író fiatalon költőnek készült – Berzsenyi, majd Vörösmarty volt a példaképe –, ám túl korán kapott pofonokat Osváth Ernőtől és másoktól, ezért fordult a próza felé.

A Kráter által megjelentetett regényeket az esten Olasz Sándor irodalomtörténész ismertette.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már biztos a tömeges elbocsátás

Amiről a múlt héten nem nyilatkozott az illetékes, mostanra biztossá vált: a tervek szerint ma kezdi… Tovább olvasom