Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Hamis húszezressel fizettek

Egy kétezer forintos bankjegyből fabrikált, meglehetősen primitív hamis húszezressel fizetett két férfi Vásárhelyen egy Szoboszlai utcai háznál – az idős lakóknak csak jóval a tranzakció után lett gyanús a pénz. A csalást tizenötezer igazi magyar forintjuk bánta.
A felirat csalogatta be a szélhámosokat. Bálint János és felesége nem gyanakodott a vevőkre. Fotó: Tésik Attila
Két ismeretlen férfi tért be a minap egy Szoboszlai utcai házba azzal, hogy a hirdetett hízóból szeretne vásárolni. A nyugdíjas háziasszony beengedte őket, majd férje megalkudott a 120 kilós disznóra az állatot megnéző vevőjelöltekkel.

A vevőknek nagyon megfelelt a jószág, azt mondták, adnak ötezer forint foglalót, s néhány nap múlva jönnek az állatért egy utánfutóval. Éppen ezért érdekelte őket, vajon ki lehet-e nyitni a nagykaput, hogy betolassanak rajta. A két férfi húszezressel fizetett, s Bálint Jánosné vissza is adott tizenötezret. A vevők elköszöntek és elmentek.

– Később a kisunokám tartotta a fény felé a tőlük kapott bankjegyet, s mondta, hogy nézzem meg. Alul a kétezres, míg felül a húszezres szám volt olvasható rajta, és hiányzott róla az arckép. Akkor már tudtam, hogy hamis a pénz, igaz, előtte sosem láttam még húszezrest, ugyanis a postás a nyugdíjosztáskor még egyetlen egyet sem adott.

Bálinték Róka utcában élő sógoránál is jártak korábban csalók, akik a „Kacsa eladó" hirdetés olvastán tértek be szárnyasvásárlás ürügyén. A trükk ott is bevált, ott is visszaadtak nekik a hamis bankjegyből. Bálint néni úgy tudja, hogy a közeli Vörösmarty utcában is volt, aki így járt pórul.

Férje – aki ma sem tudja megemészteni, hogy becsapták őket – körbejárta az utcabeli üzleteket és az ismerősöket, s figyelmeztette őket. A vásárhelyi rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntett alapos gyanúja miatt indított eljárást az ismeretlen tettesek ellen.


Drága trükkök

Az Országos Rendőr-főkapitányság nemrégiben csokorba szedte, hogy mire kell vigyázniuk főképp az időseknek annak érdekében, hogy nem váljanak hasonló bűncselekmények áldozatává. Felhívják a figyelmet a trükkös lopásokra is, mely elkövetői valamilyen ürüggyel kéredzkednek be az idős emberek lakásába, majd elvonják azok figyelmét például azzal, hogy vizet kérnek, illetve valahogy megpróbálják kiküldeni a szobából, majd összeszedik az értékeket és sietősen távoznak. Az ál víz és gázóra-leolvasók a mérőkészülékek leolvasására, míg a szerelők a házban tapasztalt rendellenességekre hivatkozva jutnak be az otthonokba, s elterelve a sértettek figyelmét, különféle értékeket visznek el. De gyanakodni kell azokra, az ügynökökre és házalókra akik kedvező ajánlatokkal, olcsó árukkal akarnak a lakásokba jutni. Álrendőrök is ügyködnek, akik arra hivatkozva, hogy a nyugdíjkor kapott pénz hamis, azt lefoglalják. Ha valaki nagy címletű pénzzel kisebb összegért vásárolna, azt érdemes elkísérni valamelyik boltba, hogy ott váltsa fel a fizetés előtt a pénzét. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Javítják a szegvári utat

Örömmel konstatálták a tegnapi mindszenti testületi ülés résztvevői, hogy már javítják a városból… Tovább olvasom