Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Három kérdés, aki válaszol: Lázár János polgármester

Hódmezővásárhely - 3 kérdést teszünk fel olyan embereknek, akik valamiért az érdeklődés középpontjába kerültek, és olyanoknak, akik válaszolni hivatottak aktuális témákra. Ezúttal Lázár János, Vásárhely polgármestere, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője beszél az országos visszhangot kiváltó listaügyről és parlamenti munkájáról.
– Biztosan számított rá, hogy országos botrány lesz a listából, amelyen az önkormányzat szerint a szociális támogatással visszaélők szerepelnek. Miért vállalta mégis?
– Azért, mert az adófizetőknek joguk van tudni, ki az, aki támogatást kér, de nem jelenik meg az ingyenebédért, és nem végzi el a neki felajánlott közcélú munkát. Kialakult egy réteg, amely abból él, hogy jogosulatlanul veszi igénybe a támogatásokat. Ezzel pedig másokat foszt meg a lehetőségtől. Az is nagyon fontos, hogy végre lehessen erről a témáról tabuk nélkül beszélni.

Lázár János, Vásárhely polgármestere, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője beszél az országos visszhangot kiváltó listaügyről. Fotó: DM/DV
Lázár János, Vásárhely polgármestere, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője beszélt az országos visszhangot kiváltó listaügyről. Fotó: DM/DV

– Mi lesz a névsor sorsa?

– A listát mi nem fogjuk levenni a honlapról. Az ombudsman lefolytatja a vizsgálatot, és dönt az ügyben. Ha úgy határoz, hogy el kell távolítani, akkor majd eljön Vásárhelyre, és leveszi ő. Hiszem, hogy az idő igazolja a döntésünket, a széles nyilvánosság pedig képes nyomást gyakorolni azokra az emberekre, akik visszaélnek a rendszer lehetőségeivel.

– Beterjesztője volt a 3 csapásnak, az együttműködési nyilatkozat elfogadásának és a lex Borkai néven elhíresült javaslatnak. Mi van még a tarsolyában?

– Most, a nyári szünet előtti utolsó napokban a kormány terjeszt be jó néhány törvényjavaslatot. Ezt követően, az önkormányzati választások után a gazdasági és költségvetési kérdések kerülnek napirendre.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. idir 2010. július 23. 18:53
    „Kedves Green.
    Ugy erzem,hogy nem mered kimondani ,hogy a VI orszagggyulesi kepviseloi korzet kor -allojat a tortenelem alatt neveztek korzete kiralyanak, a VI .Edenkert istenenek. Ember-ember kozotti vilagban az orokkevalo, elevulhetetlen, Mindenhato aldozatvedo jogvedo akarat az itt elo kepmasanak. Az orszaggyulesi kepviselot kell a legjobban megfizetni,mert akkor eszebe jut az ,hogy mi a dolga.Csupan magamtol kerdezem : kinek van rajta kivul nagyobb hatalma a korzeteben? Az orszaggyulsei kepviselo donti el,hogy kiert vallal kezesseget,kit nevez ki,kit ellenoriztet le,kitol vonja meg a kezesseget .Nagyobb hatalommal rendelkezik, mint a kinevezettjei. Ha a kinevezettje kart okoz masoknak,azert ,mert alkotmanytagado,vagy beosztottjainak alkotmanytagadasat bunreszeskent elnezi, egyedul o a felelos erte,hanem ellenorzi es es nem vonja felelossegre azokat,akik a jogeros,jogfolytonos adatokat nem kezelik leellenorizve,napra keszen,stb. Az orszaggyuklesi kepviselo nevezi ki,vallal kezesseget,ellenorzi,hogy megbizottja betartja-e es betartatja-e az alkotmany aldozat vedo parancsat.O nevezi ki pl a .Koztarsasagi elnokot, AB birot,legfelsobb birot,legfelsobb ugyeszt es a miniszterelnokot.A miniszterelnok pedig felel a minisztereiert ,igy peldaul a Foldmuvelesi minisztereert is. A Foldmuvelesi miniszter felel a Megyei Foldhivatal vezetojeert, a megyei Foldhivatal vezetoje vallal kezesseget a varosi Foldhivatal vezetojeeert es annak a munkajaert,akinek buntetojogi kotelessege pedig a,hogy csak a jogeros ,jogfolytonos adatok lehessenek kozhitelesek a Foldhivatal nyilvantartasaban.Ha az adatkezelesben barhol gyanu merul fel,az orszaggyulesi kepviselo irodajahoz kell bejelenteni.Az orszaggyulesi kepviselonek kell lennie egy fuggetlenitett irodajanak,ahova a polgarok bejelenthetik neki azt,ha valami jogsetres gyanujat eszlelik.Az orszaggyulesi kepviselonek pedig kotelessege az eszrevetelt nyilvantartasba venni es a polgarnak megkoszonni ,hogy eszrevett valami torvenyellenes gyanusat.
    Az orszaggyulesi kepviselonek kotelessege a kinevezettjeit utasitani a gyanus dolog kivizsgalasara es ha az altala kinevezettje nem tudja az o beosztottjait az alkotmany ertelmeben vezetni,akkor az orszaggyulesi kepviselo kotelessege a kinevezettje megbizatasanak nyilvanos a visszavonasara,mert az orszaggyulesi kepviselo nem vallalhat vele bunreszesseget es nem vallal erte felelosseget.Nem kell elfelejteni,hogy az alkotmannyal szemben senkinek sincs mentelmi joga.Minel magasabb a vezeto,annal nagyobb szemelyi es anyagi felelosseg terheli.A korrupt orszaggyulesi kepviselok nem vedik a sajat korzetuk aldozatait meg az allami vezetokkel szemben sem.Pediga hatalmuk megvan erre adva es az adofizetok nem szivessegbol varjak el,hogy az orszag egy biztonsagos jol elheto demokratikus jogallam legyen.A korrupt ugyvedek nem az alkotmanyt vedik es nem az alkotmanyos jogait a karosultaknak.A korrupt ugyvedek penz elleneben, alkotmanyellenesen a bunozot akarjak jogos buntetese alol hazugsag aran is kimenteni es azzal az aldozat jogos karigenyet nem elismerte tenni.
    A kovetkezoben leirok egy peldat,hogy szerintem a demokracia hogy tud csak ervenyesulni:
    Az orszaggyulesi kepviselonek hatalmanal fogva a torveny ragozasan kivul meg az allammal szemben is meg kell vedenie korzetenek torvenyes,jogeros es jogfolytonos jogait minden kepviselt jogalanya szamara .Ha pl. polgarmester az illeto,mint ahogy altalban demokracia ellenesen szinten azok isaz orszaggyulesi kepviselok,akkor az onkormanyzattol fuggetlenitett hivatalaban ,szinten fuggetlenitett,nem pedig onkormanyzati dolgozo munkatarsanak kell felvennie a bejelento altal ismertetett gyanus esemenyrol szolo beszamolojat.Az igy bejelentett ,felmerult gyanut az orszagggyulesi kepviselo hatalmanal fogva a gyanu termeszetenek megfeleloen szakosodott ,altala kinevezett ugyintoezojet utasitja buntetojogi felelossegenek vallalasa mellett,hogy a felmerult gyanus esemenyt vizsgalja ki.Az internetes ugyinteszessel gyorsan lejut a hivatali rangletran levo felelosokon keresztul az utasitas.Ha barmelyik felelos hiszekeny es nem ellenorzi le kinevezettjet es hazugsag eseten nem valtja le,akkor azert ot is le kell valtani.A kivizsgalas eredmenyet a kinevezettjetol megkapva ertesiti a bejelentot az eredmenyrol es megkoszoni a jogalany eszrevetelet es tudatja vele,hogy mint korzetenek a legmagasabb rangban levo kepviseloje meg az allami alkalmazottak elleneben is megvedi korzete polgarainak a jogait es az igazsagot, csak az igazsagot szolgalja minden cselekedetevel. Ezek utan az emberek nem a bunelkoveto hivatalnokokhoz kell fellebezni,mint ami most a gyakorlat,vagy a gyanujukat bejelenteni,hanem egy fuggetlen forumhoz,mert csak es csupan igy tud ervenyesulni a demokracia,ami most sajnos a jelen szervezeti felepitesben soha nem tud ervenyesulni.Szeretenem,ha az illetekesek tovabbgondolnak ezt,ha ok is szeretnenek jogallamban elni.”
  • 22. Őszödi 2010. július 21. 16:04
    „Mit ígért az MSZP 2006-ban (részletek):
    "Visszaadtuk azt, amit a korábbi kormány elvett tőlük, bevezettük a 13. havi nyugdíjat, és elkezdtük a nyugdíjkorrekciós programot. 2006-tól emeljük az özvegyi nyugdíjakat, 2007-től pedig a nyugdíjazási időszakok szerint fokozatosan növeljük a különböző időszakokban megállapított saját jogú nyugdíjakat."”
  • 21. abcdef 2010. július 21. 15:34
    „Miből gondolja ez az ember(?), hogy bárkinek is jóleső érzést jelent az, hogy "dicsőségtáblán" teszik közzé, hogy segélyre, közmunkára szorul. Már amennyiben -ígéretének megfelelően- tényleg megjelenik a másik lista is.”
  • 20. Tóthimi 2010. július 21. 12:11
    „Apró bökkenő, amire utalni kellett volna:
    Lázár János azoknak a neveit tette szégyenlistára, akik a pluszjuttatásokat nem vették igénybe valamilyen okból, de hogy miért, erre nem volt kíváncsi.”
  • 19. keiner 2010. július 21. 09:28
    „18. macusnéni, ellenörizni ki igényes ki nem, ez a hivatalnak a dolga. Szöveget szerint nem ez törtenik.
    Más dolog személyes adatokat nyilványosítani, ez egy civiliszált országban nem megy.
    Még, hogy internetbe tenni.
    üdv németországbol, ahol ilyesmier megbüntetnek!”
  • 18. macusnéni 2010. július 21. 08:53
    „A lista amit kiplakátoltak az azt mutatja,aki valamit igénybe vesz és nem megy el érte.Lehet,hogy a következő rászorult,szives örömest igénybe venné.Aki meg a felajánlott munkát,/biztos,hogy nem valami diplomás/nem tart rá igényt,az nem müködik együtt az önkormányzattal,az nem is akar dolgozni,csak munka nélküli segélyre tart igényt.Aki rendszeresen jól dolgozik és részt vesz a munkákban ,annak a nevét igenis tudja meg a közösség.Van aki az adófizetők pénzét nézi lottónyreményn ek,pedig szegény Horn Gyula is azt mondta,hogy ne a segélyre rendezkedjenek be.Itt erre felénk is van,hogy olyan aranyláncokkal mentek a közgyógyigazolványért,hogy azt néztem berántja a súly a kisablakon,mikor behajult,hogy átadja a papirokat.Legalább mikor ilyen helyre meg lerakná,nem irritálná a közelében lévőket,akinek tényleg szüksége van a segélyre!”
  • 17. zsuzsa1 2010. július 20. 22:29
    „Én viszont arra lennék kíváncsi, hogy az adófizetők pénzéből miért kell minden házba becsöngetni és átadni egy borítékot, melyben a Magyar Örökség kitüntetés oklevél másolata lapul, mellesleg szép kivitelű nyomdai munka, ami biztosan nem olcsó. Erre van pénz, nem volt elég, hogy a média és az újságok is tele voltak vele, most kézbe kapjuk a bizonyítékot, mert a postaládákba nem fér bele, összehajtani pedig ugye nem illik?! Ezzel a pénzzel nem kell elszámolni? Hihetetlen! A fogadóórákról pedig csak annyit, hogy ezzel vége is az intézkedéseknek, persze, hogy reagál a betelefonálóknak, hiszen a látszatra ügyelni kell!! A következő fogadóóráig vajon mit csinál és arról nem is beszélve, hogy kit hallgat meg? Senkit. Közszférában dolgoztam, volt alkalmam elszenvedni "császári mivoltját". Hál´ isten megszabadultam, aki meg még kénytelen elviselni, annak kitartást kívánok. Annak, aki annyira dicsőíti pedig azt kívánom, hogy legyen vele munkakapcsolata és néhány hónap alatt minden kiderül. Tudnék mesélni....”
  • 16. aggodo 2010. július 20. 22:20
    „15.
    A vasarhelyiek vilagosan kimutattak a velemenyuket a valasztason...Tenyleg green, Green.”
  • 15. Green 2010. július 20. 13:59
    „Érdemes lenne egy fogadóórát végig hallgatni a vásárhelyi Rádióban.
    A Pm. meggyőző, odafigyel a betelefonálókra, azonnal elintézteti a lakosok problémáit. Egy vezető legyen határozott, és álljon ki az adófizetőkért, ezért képvisel bennünket. Vásárhely fejlődik, még ha állandóak is a kritikák itt. Arról, hogy nem jönnek ide gyárak nem a pm és csapata tehet, hisz az egész országban stagnál a termelés.
    A Dm-en a hozzászólások általában negatívak valamennyi témában, így szerintem világos, hogy nem Botkát és Lázárt dicsérik a fórumozók.
    A vásárhelyiek világosan kimutatták véleményüket a választáson. Ez elég eredmény, és mutatja az igazi véleményt.”
  • 14. mazsola80 2010. július 20. 12:53
    „Én csak azt nem értem, hogy elég sok emberrel beszélek, hozászolásokat olvasok és szinte 98% ban mindenki lázár ellenes, mégis mikor választások vannak ő fejhosszal nyeri azokat??!!!!
    Egy diktátor, arogáns ember aki csak a saját érdekeit a saját elképzeléseit tartja szem előtt!!!
    Egyszerűen nem értem, hogy ilyen "birka" a vásárhelyi nép hogy hagyja ezt!!!
    Elellene gondolkozni azon, hogy tisztességes munkával nem lenne ekkora vagyona!!!!!”
  • 13. nerácska 2010. július 20. 07:52
    „A 14 millió ft. költségtérítést ki fizette ki, és milyen pénzből ??? Talán az adó fizetők pénzéből lett kifizetve???
    Erről már egy szó sem esik, pedig annyi pénzből hány éhes szájat belehetett volna tömni?
    hol vannak a munkahelyek? Nem segélyeket kellene fizetni, hanem munkahelyet teremteni. Miért van a városnak ilyen mértékű adósága? Azt mindenki tudja, hogy a mi városunk van a legeslegjobban eladósodva. Talán erről sem ártana beszélni egy keveset. Ez a szégyen lista miért nem a választások előtt lettek nyilvánosságra hozva?”
  • 12. keiner 2010. július 20. 07:32
    „Na, kérem:
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=325674”
  • 11. történész 2010. július 19. 21:40
    „Sima ügy, nyeréskor szégyenteljes bukásra vannak ítélve..maguk között hogy tisztelik a vezért...biztos már írják,hogy a sok rossz elhibázott döntésért Mikes Kelemen munkanélküli emigráns lesz a hibás”
  • 10. ferdzso 2010. július 19. 16:46
    „"Meg lehet, hogy engem ők söpörnek el, de a történelem kereke, majd őket is"... (Nem is tudom, hol is olvastam,de van benne valami...) Ellenzék nélkül, nehéz másra fogni a kudarcokat.”
  • 9. deszkás 2010. július 19. 16:32
    „Lázár úr egy szemtelen arrogáns úgy gondolja a szabályok (törvények)azért vannak hogy áthágják.Ez felhivás az "analfabéta" állampolgároknak:igy kell csinálni l.kordonbontás. Próbálja meg elérhető formában kiplakátolni.,lesz aki letépi mint a vihar a cimeres zászlót. ( az isten tudja milyen a zászlónk.)”
  • 8. ferdzso 2010. július 19. 15:53
    „Egyre többször kerül a véleményezők "szótárába" az "arrogancia" kifejezés. Vajon miért? Nyolc év ellenzékisége után, már végre higgadtan, (telj hatalommal, nyugisan) kéne kormányozni minket!( "Senki nem ért semmit..."- énekli a Csík zkr.)”
  • 7. todor47 2010. július 19. 15:33
    „A mai napirend előttije T. Lázár úr, igazán lenyűgöző volt.Nélkülözött minden nyugodtságot,hisztis,piaci kofát megszégyenítő replikázás volt.Ilyen hozzászólások vezetnek a miniszteri,/elnöki/székhez.Ön mindig, ha kényes kérdést kap, arra hivatkozik, hogy eljárásom/sunk/ törvényes volt,csak a törvény betűit alkalmaztam/tuk/.De könyörgöm Önök a törvényhozók!!! Miért nem nemzet,nép barát törvényeket hoznak,módosítanak? Miért kell végkielégítés?Miért nem lehet újra kezdési támogatás ami maximálva lenne 3-5 száz ezer forintban, de annyi járna a miniszternek is és a takarító néninek is. A jelenlegi rendszer a gazdagot még gazdagabbá teszi. Azoknak kedvez akiknek az újra kezdés semmi nehézséget nem okoz mivel több lábon állnak, él az" uram bátyám" kapcsolat rendszere.Miért kell prémium rendszer?Az " átkosból" maradt ránk.Célja mindig is fizetésen felüli pénz lenyúlás volt.Senki nem dolgozott többet / ma sem/ jobban fogtak a ceruzák,sminkelve lettek az eredmények.A vezetők nagyobbat a beosztottak kevesebbet kaszáltak.Titok pénz fizetés.Felháborító!Megvásárolják az embereket/ azt hiszik/ pedig a titkok/üzemi-állami/ megtartatására a BTK. lenne hívatott.
    Végezetül az Ön szavait idézve csak összegét módosítva aki nem tud 7-8 száz ezer forintért tisztességesen dolgozni, a másfél millióért sem tud!Szerbiában egy ember egy munkakört tölthet be és csak egy helyről vehet fel fizetést:A "Balkán" elhúz mellettünk? Amíg a fentiek a mindenkori vezetés érdekeit sértik változásra nem számítunk csak vágyódunk a demokráciára.”
  • 6. történész 2010. július 19. 14:54
    „Igen ez egy" Isteni" nyilatkozat..”
  • 5. ferdzso 2010. július 19. 14:32
    „...És mindezt mondta, egy általa vezetet, el adósodási csúcsokat döntögető, vidéki város polgármestere... (Jellemző!)”
  • 4. egyolvaso 2010. július 19. 13:48
    „Elképesztő arrogancia. Miközben tudja azt, hogy az ombudsman nem utasíthat, csak ajánlásokat fogalmazhat meg. Az eltávolítást is csak javasolhatja. Majd a bíróság. Remélem valaki elviszi odáig az ügyet. Na majd a bírónak mondja azt, hogy jöjjön és vegye le.”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fél órán belül elfogták

Hódmezővásárhely - Alig fél óra alatt elfogták azt a 20 éves, büntetett előéletű helybeli… Tovább olvasom