Délmagyar logó

2018. 01. 24. szerda - Timót -3°C | 4°C Még több cikk.

Három nap alatt ötven előadás

Hódmezővásárhely - November 24-26 között tartja idén tudományos felolvasóülését a megyei Móra Ferenc Múzeum és a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ.
Az eseményen a Csongrád megyében lezajlott múzeumi kutatásokról számolnak be a muzeológusok. A 20 perces előadásoknak Szegeden a Móra Ferenc Múzeum könyvtára, Vásárhelyen pedig az Emlékpont Múzeum konferenciaterme ad helyet. A három nap alatt mintegy 50 beszámolót tartanak a szegedi, szentesi, csongrádi, makói és vásárhelyi szakemberek.

A rendezvénysorozatot dr. Zombori István megyei múzeumigazgató majd Dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke nyitja meg. Az első nap, a hétfő a régészeté, a numizmatikai, kommunikációelméleti, múzeumpedagógiai és a restaurátori munkáé. A Tápé határából előkerült avar-kori sírokról dr. Kürti Béla tart előadást, a szegedi vár rejtélyeit pedig Törőcsik István tárja fel. A makói múzeumban formálódó múzeumpedagógiai lehetőségekről pedig „…kincstár leszek vagy temető…" címmel Pintér Attiláné, a József Attila Múzeum szakembere beszél majd.

A második napon, kedden az irodalomé, a művelődés- és művészettörténeté, a természettudományoké és a néprajzé a főszerep. A többi között a Himnusz történetét - muzeológus szemmel - a szegedi dr. Nagy Ádám mutatja be, de lesz szó például arról a "csereüzletről" is, amelyet a Móra-múzeum bonyolított le két régi portréért. Hutter Károly és Myk Margit, a régi Szeged utolsó sörkereskedőiről készült képekért két új pénzérmét szerzett meg az intézmény. Vincze Klára néprajzkutató azt boncolgatja, hogyan honosodott meg, és vált hagyománnyá a rózsatermesztés Szőregen.

A harmadik napon, szerdán a történeti előadásokra kerül a sor. Dr. Gottwald László főorvosról és hagyatékáról Zombori István megyei múzeumigazgató beszél, de szó lesz például a száz éves FORD T-modell-ről a makói dr. Halmágyi Pál jóvoltából és helyet kap az előadások sorában „A Tito-partizánok 1944-es magyarellenes vérengzésének utóélete: „jugoszlávrágalmazók" a népbíróság előtt 1946-ban és 1948-ban" címmel a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ szakembere, Vincze Gábor fejtegetése is.

Olvasóink írták

  • 8. Írástudatlan-Tdi. 2008. november 25. 09:32
    „SzevaszTOMI! Látom neked doktorátusod van a hülyeségből! Vagy szorít a gumicsizma? Milyen észt osztogatok én te szerencsétlen! Én csak tanácsóltam valamit neked de hát hiába! De abban viszont igazad van hogy nem egészen jó a helyesírásom. De azért csak eltudod valahogy ólvasni. De ha már te annyira magasan vagy kalifikálva akkor rájöhettél vólna a nickemből mert ezért is választottam ezt a nevet. Úgy hogy nyitott kapukat döngetsz. Rajtad kívül már szinte minden fórumozó társam tudja. Én nem szórtam vólna rád átkokat ha te nem támadtál vólna rám. Minden oknélkkül.Most is lehórdtál mindenféle vén hülyének pedig még eléggé messze vagyok a hatvan évtől. Vagy szerinted minden nyugdíjas csak vén hülye lehet? Nem öröm ez komám hogy már nem tudok dólgozni. Írtad hogy végezzek szellemi munkát. Csak egy bökkenője van a dolognak és pedig hogy én csak egy egyszerű szakmunkás vagyok. Meg te szerinted hová vennének fel engemet ötvenegynéhány évesen és félnyomorékan? De az biztos hogy nagyon tudsz itélkezni! De nem baj komám még te is előtte állsz ezeknek a dólgoknak. És akkor majd te is megtudhatod hogy milyen az ilyesfajta nyugdíjas élet.”
  • 7. harcitomi 2008. november 24. 13:13
    „Ha 60 éves korodra nyelvünk legalapvetőbb szabályait sem tudtad elsajátítani, mégis milyen alapokról osztod itt az észt?
    Átkozódsz itt, mint egy hibbant öregasszony?
    Szerencsétlen vén hülye, kímélj meg a személyeskedő mocskos szövegedtől, és próbálj meg az adott témánál maradni, ha már napról-napra itt kínlódsz!”
  • 6. Írástudatlan-Tdi. 2008. november 24. 09:44
    „TOMIKÁM! Jobb lessz mind a kettőnknek ha befogod a pofádat! Akkora nagy tahó vagy komám hogy már az egetrengető. Fröcsögsz itt a fórumon mindenhól egyfólytában hülyeségeket és csak a csomót keresed a kákán. Egyépként az eddigiekben semmi értelmes hozzászólásod nem vólt egyik cikkhez sem. Csak is hőzöngtél ,bíráltál,gúnyolódtál,stb. Ne fajtázzál engemet nem vagyok én állat mint te! Ne feledd öcsém hogy te is juthatsz még ilyen sórsra mint én amit csak szívből kívánnák neked. Óvodában nem a gumicsizma vólt véletlenül a jeled? Mert az értelmi szintedből arra lehet következtetni. Gyereknek is nagyon hülye lehettél és bizony most már még nagyobb lettél mivel felnőttél csak szellemileg maradtál még óvodás szinten.De ne add föl a remény ecsém! Hát ha még kinövöd!”
  • 5. harcitomi 2008. november 23. 17:47
    „Teljesen félreértettél. Gyengébbek kedvéért: az is dolgozik aki szellemi munkát végez, és nem kazánt kovácsol. Nyugdíjas dolog csak a kifigurázása volt a fajtád gondolkozásának.
    Gondolkozni kellene, nem ilyen tahó módon reagálni!”
  • 4. Írástudatlan-Tdi. 2008. november 23. 10:20
    „HARCITOMI! Húznák is én édesegykomám ha tudnák! Gondolod hogy vasalt csavarozott lemezelt gerincel olyan egyszerű. Egyépként nem igen fizetsz te utánam! Megdólgoztam én keményen a nyugdíjért 35.-éven keresztül. Én csak azt az összeget kapom vissza amit én annak idején fizettem nyugdíj hozzájárulást. De ha te tudnál valami nekem való munkát akkor kérlek értesítsél mert ez a te szerinted hatalmas 48.000.-ft nyugdíj nagyon a hideg vízre sem elég! De úgy látom hogy megmaradt a nagyon bunkó magatartásod! Látod te saját magadat járatod le mindenki előtt. De tulajdonképett mi jogon kérsz számon engemet? Ki vagy te? Szerintem te csak egy kis nyáladzó köcsög vagy aki mindenkit csak bírál lenéz kritizál mindenfajta tájékozatlanság és megalapozottság nélkül! Hát öcsém kívánom hogy járjál úgy mint én! És kapjad te is a kemény 48.000.-ft-os nyugdíjat! És bíráljanak téged is mint ahogy te engemet! Na csáh köcsög kölök!!!!”
  • 3. harcitomi 2008. november 22. 13:13
    „Nem, ezek a rohadt történészek egymás között vitatkozgatnak a régmúlt időkről, ahelyett hogy betont lapátolnának valamelyik építkezésen! Fel vagyok háborodva! Írástudatlan neked meg húzás dolgozni, aki tudja a klaviatúrát egész nap basztatni az ne az adófizetők pénzén nyugdíjasodjon!”
  • 2. Írástudatlan-Tdi. 2008. november 22. 09:43
    „Ezek nem dólgoznak semmit hogy így ráérnek?”
  • 1. vadlab 2008. november 20. 20:22
    „Oké, köszönjük!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

140 milliós fejlesztés indul a mártélyi üdülőterületen

Mártély - Megnyerte a Norvég Alaphoz két esztendeje benyújtott, a mártélyi üdülőterület fejlesztését… Tovább olvasom