Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Hat évet vártak Viktóriára

A mindszenti Antal János és Mihály Renáta hat éve szeretett volna gyermeket. Álmuk-vágyuk most valóra vált: 3740 grammal megszületett Márta Viktória nevű lányuk.
Antal Márta Viktória édesanyjával Fotó: Tésik Attila
Mindszenti a vásárhelyi Erzsébet-kórházban idén született első újszülött. Antal Márta Viktória 3740 grammal látta meg a napvilágot.

A tündéri, sűrű hajú csöppség nagy örömöt okozott szüleinek, a harmincesztendős háztartásbeli Mihály Renátának és a 33 éves, kubikusként dolgozó Antal Jánosnak. A pár ugyanis hat éve szeretett volna gyermeket, ám vágyuk csak most teljesedhetett be. A pici világra jöttében Boleman István szülész-nőgyógyász főorvos segédkezett.
– Közösen választottuk ki a gyermekünk nevét. Nem csupán mi vártunk lányt, hanem a rokonság is. A Viktóriát én, a Mártát a férjem szerette volna, ezért kapta meg mindkettőt – árulta el az édesanya.
Renáta nagy szeretettel vette kézbe, s puszilgatta babáját, aki békésen tűrte, hogy kollégánk elkészítse róla az első, s rögtön az újságban is megjelenő fotót. A csöppség kis kezével gesztikulált, s már a gőgicsélést is próbálgatta édesanyja ölében.

– Nagyon-nagyon vártuk, hogy végre nekünk is legyen gyermekünk. Igaz, kicsit nehezen született meg, de végre itt van – tette hozzá a boldog kismama.

A kislányt izgatottan várta az egész rokonság, a nagyszülők pedig már előre bejelentkeztek, hogy segítenek odahaza unokájuk fürdetésében, sétáltatásában, s mindenben, amiben csak kell.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ferenc kriptalakóból lett gyülekezeti tag

Ivott, csövezett, hetekig egy sírboltban éjszakázott a vásárhelyi Kiss Ferenc, aki úgy tartja,… Tovább olvasom