Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 0°C | 11°C Még több cikk.

Havránek szerint koncepciós eljárás folyik ellene Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Koncepciós eljárást emleget a vásárhelyi Havránek Ferenc baloldali önkormányzati képviselő, akit választási csalás gyanúja miatt hallgatott ki a rendőrség. Havasi Katalin városi Fidesz-elnök szerint Havránek összemos dolgokat, és őt próbálja lejáratni.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

– Azért mondtam a pénteki közgyűlésben, hogy koncepciós eljárás folyik ellenem, mert minden jel erre utal – közölte tegnap Havránek Ferenc (Zöld Baloldal) önkormányzati képviselő. Havasi Katalin (Fidesz–KDNP) ott hozta szóba, hogy őt az országgyűlési voksolással kapcsolatban választási csalás gyanújával hallgatta ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya.

Ahogy azt szombati lapunkban megírtuk, információnk szerint azzal gyanúsítják, hogy adatok átadásával egy fiatal jelöltet segített, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki. Havránek a parlamenti voksoláson a Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal színeiben indult.
Havránek a most történteket arra vezeti vissza, hogy magánvádas pere van Havasival szemben, a másodfok július 2-án lesz Szegeden.

Az eset Lázár János országgyűlési képviselő, akkori polgármester azon kijelentésén alapul, hogy „akinek nincs semmije, az annyit is ér". Amikor évekkel ezelőtt kirobbant az ügy, a jelenlegi kormánypártiak azt mondták, manipulált, hamisított a felvétel. Ezzel Havránek Ferencet – és két társát – hozták összefüggésbe, fényképüket, nevüket, címüket, telefonszámukat leközölve vásárhelyi hirdetőújságokban.

Havránek Ferenc minden korábbi újságkivágást, hirdetést, szórólapot megőrzött. Fotó: Karnok Csaba
Havránek Ferenc minden korábbi újságkivágást, hirdetést, szórólapot megőrzött. Fotó: Karnok Csaba

 Havráneket nem jelentették fel

Tegnapi beszélgetésünk során Havránek Ferenc azt is mondta: a választási iroda vezetője, a város címzetes főjegyzője őrizte az adatokat, mégis a rendőrség kezére kerültek. Korsós Ágnes elmondta: a választási bizottság tette a feljelentést, de a feljelentettek között Havránek Ferenc neve nem szerepelt. Egyébként, ha a rendőrség jön és lefoglal dokumentumokat – sorszám szerint –, azt senki sem akadályozhatja meg. A címzetes főjegyző még közölte: július 7-én megsemmisítik az összes, még náluk lévő ajánlóívet.

Havránek személyes adattal való visszaélés, rágalmazás miatt tett feljelentést a helyi Fidesz-vezető, Havasi Katalin ellen. A nyomozás befejeztével a Békés megyei rendőrség vádemelési javaslatot tett, ezt az ügyészség elutasította. Havránek ezért magánvádas eljárásban perelt. Első fokon a bíróság Havasi Katalinnak adott igazat, Havránek fellebbezett, ezért folytatódik a per másodfokon.

– Havránek Ferenc összemos dolgokat – reagált Havasi Katalin –, engem csak ő vádol, magánvádlóként, őt pedig közvádas eljárásban bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Ehhez sem nekem, sem politikai pártnak nincs köze. A választások lebonyolításáért, tisztaságáért felelős bizottság feljelentése nyomán jutott el hozzá a nyomozás. Évek óta próbál lejáratni, rágalmazni, besározni, nyugodtan állíthatom: ő folytat ellenem koncepciós eljárást. Soha senkit nem jelentettem fel, de ennyi gonoszság láttán mérlegelem a viszontper lehetőségét.

A választási csalás gyanúsítását Havránek és a másik érintett is tagadta. Tóth Ernőt is megkerestük telefonon, a következőket mondta: – A választásokat követően már nem számítok közszereplőnek, nyilatkoznom sem kellene, de a hónap végén erről – és még más témákról – sajtótájékoztatót tartok – ígérte.

Rendőrségi álláspont

Megtudtuk: a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki egy volt országgyűlésiképviselő-jelöltet. A nyomozás adatai szerint megalapozott a gyanú, hogy az idei országgyűlési választáson a képviselőjelölt legalább nyolc, őt ajánló választópolgár adatait egy másik jelölt rendelkezésére bocsátotta.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábeleket loptak az alkalmi ismerősök

A vezetékeket egy színesfém felvásárló telephelyen adták le, a rendőrök a vételi jegyeket… Tovább olvasom