Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Havránekék feljelentést tettek a hirdetés miatt

Hódmezővásárhely – Személyes adatokkal való visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a vásárhelyi ügyészségen Havránek Ferenc települési képviselő (Zöld Baloldal), a Rádió X tulajdonosa, Ágoston Lajos és volt munkatársa Rostás Tamás a Fidesz városi szervezetének hetekkel ezelőtt megjelent hirdetése miatt.
Megírtuk: Havránek korábban az adatvédelmi biztoshoz fordult amiatt, hogy fényképük, lakcímük, telefonszámuk bekerült a hirdetésbe. Az ombudsman állásfoglalása szerint jogellenesen hozták nyilvánosságra ezeket, ha az érintettek nem járultak hozzá.

– Ügyvédhez fordultunk a hirdetés miatt. A feljelentés előtt levélben arra kértük a helyi Fideszt, hogy 8 napon belül egy másik hirdetésben helyesbítsenek azért, mert valótlant állítottak arról, hogy Lázár János polgármester nyilvánosságra került hangfelvételéhez közünk lenne, és megjelentették az adatainkat is. Erre nem reagáltak, így feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen – mondta Havránek Ferenc.

– A Fidesz Magyar Polgári Szövetség mindig áll minden vizsgálat elé – jelentette ki lapunknak Havasi Katalin, a párt vásárhelyi szervezetének elnöke.

Lázár magánindítványa

Magánindítvánnyal fordult a vásárhelyi ügyészséghez Lázár János, polgármester, aki vizsgálatot kért Havránek Ferenc települési képviselő közgyűlési felszólalásai kapcsán. Még tavaly egy novemberi közgyűlésen vetette fel, hogy jogszabálysértést követett el az önkormányzat a Vöröskereszt utca 5. szám alatti ingatlan értékesítése kapcsán. A Szegedi Városi Bíróság január végén rendelte el a nyomozást nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétség alapos gyanúja miatt. Havránek azt mondta, a helyi rádióból értesült erről, sem gyanúsítottként, sem tanúként nem hallgatták ki még.

Olvasóink írták

  • 11. cikicakk55 2011. május 31. 19:46
    „Nem szívem csücske Lázár János, de valahogy el sem tudom képzelni róla, hogy verné a feleségét.Persze láttam én már, hogy kéményseprőt ütött el a villamos.Nagyon jól álcázza akkor a szadizmusát.”
  • 10. félnótás 2011. május 26. 17:52
    „Keller László, anno, vizsgálatot kért Polt Péter ellen, mert egy többszázres trófeát nem tüntetett fel a vagyonbevallásában. Polt azt mondta, gombnak vadászta a szarvast.
    Most Kellert vadásszák személyes adatokkal való visszaélés címén.
    Havránakék adatai szabadok, ezek szerint a Fidesz számára, nincs semmi bűn az adatok "röptetésében"?”
  • 9. Norman_Bates 2011. május 26. 16:56
    „És ezzel mi a baj? Örüljön neki! Így legalább megtalálják ha esztergáltatni kell valamit :)”
  • 8. deszkás 2011. május 26. 16:03
    „Kit érdekel mekkora ember? A magyar zászlót se ismeri.”
  • 7. gumikacsa111 2011. május 26. 12:04
    „Az embör hazamögy a munkábú.
    Az asszony mögkérdi: Öszik kend előbb vagy mögver?:DD”
  • 6. F&F 2011. május 26. 10:36
    „"Vajon mit akarhat hatszázmillió banner révén hirdetni a súlyosan eladósodott Hódmezővásárhely első embere?"

    "Közel 4 éve történt, hogy a hódmezővásárhelyi fideszes többségű közgyűlés sürgősségi, rendkívüli és zárt ülésén döntött arról, hogy eladja három ingatlanát. Az egyik ingatlanért, egy iskolaépületért a vásárló - rendhagyó módon - nem készpénzzel, hanem barterrel, internetes hirdetési ellentételezéssel fizetett."

    http://www.privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?MN=Hirmix&AGM=Joghalo&AN=lazarbanner&LN=Hungarian”
  • 5. DMagóg 2011. május 25. 20:44
    „"...vizsgálatot kért Havránek Ferenc települési képviselő közgyűlési felszólalásai kapcsán."
    Nem sikerült beléfojtani a szót, nem figyeltél? Replikázhattál volna ott helyben, ahogy szoktál. Vagy egyszerűen csak kussoljanak a képviselők? Jani! Sírva fakadok! A Te felszólalásaid kapcsán is kérjünk vizsgálatot? Jócskán volna miért.”
  • 4. bubuska73 2011. május 25. 20:19
    „3. ros-mary-53@hotmail.com
    Bár nem engem kérdeztél,de én is sok személytől hallottam már,hogy elég csúnyán el szokta püfölni a kedves nejét!Hogy ennek mennyi a valóságtartalma azt nem tudhatom. Mindenesetre érdekes,hogy a média még nem kapott rá,pedig fél Vásárhely ezen csámcsog! Azért érdekelne,mi is az igazság!”
  • 3. ros-mary-53@hotmail.com 2011. május 25. 19:14
    „1. zoltanszabo-tól kérdésem: Lázár veri a feleségét? i az hogy ismét? Tombolt máskor is?”
  • 2. Jozsoci 2011. május 25. 17:21
    „Hideg volt a lecsó. Egyébként borzalom, amit Lázár csinál, úgy általában. De talán ez nem is az ő bűne, fejétől büdösödik a hal.”
  • 1. zoltanszabo 2011. május 25. 17:02
    „Lézer Lázár feleségének a keze miért van gipszben ??? Jani otthon tombolt ismét ???”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

II. világháborús repeszgránátot találtak Vásárhelyen

A repeszgránátot egy hódmezővásárhelyi építkezésen, földmunka közben találta meg egy munkás szerdán. Tovább olvasom