Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Házasodna a gazda: csókcsata Velencében

Hódmezővásárhely - Bence gazda négy napos velencei vakációra vitte szíve választottját.
Bence gazda miután kimondta szíve választottja, Melinda nevét, rögtön egy romantikus velencei vakációra is meginvitálta, amit a lány habozás nélkül el is fogadott. A szerelmesek autóval tették meg a közel 1000 kilóméteres utat, így bőven volt idejük beszélgetni. Ez alatt a gazdának sikerült közelebbről megismernie Melindát. A lány többek közt mesélt magáról és a családjáról, a szülei évek óta tartó boldog házasságáról, de jövőbeni terveiről is. Az út végére szemmel láthatóan nagyon elfáradtak, így rögtön a megérkezést követően aludni tértek.

Másnap Bence, akiről mint kiderült, nem először jár a lagunák városában, egy romantikus gondolázásra vitte Melindát. A vásárhelyi gazda elmesélte miért szereti ezt a várost, valamint azt is, bár többször járt Velencében, lányt soha nem vitt magával.

Miután összebújva, csókolózva végig hajóztak a város híres vízi útjain, egy hangulatos délutánt töltöttek el Bence kedvenc velencei vendéglőjében. A fiatal gazda folyamatosan szórta a bókokat, melyeket Melinda zavart udvariassággal fogadott. A lány a randevú alatt bevallotta, egyre komolyabb és egyre mélyebb érzéseket táplál a fiú iránt.

Olvasóink írták

  • 7. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2012. december 08. 08:17
    „Fölmerül egy kérdés:
    A mai világba, ahol fajlagosan ugyan azért a pénzért sokkal többet kell melózni, lassan máűr zéró magánélet.
    Hogy a t*kömbe tud egy "gazda" nem 1, hanem egyből 4 napra letiplizni, ami valószínűleg nem 4 hanem 5-6 nap (újra vett jelenetek stb.. XD)
    Ilyenkor robotok eteteik a disznókat, vagy netán rabszolgák?”
  • 6. bölcsleo 2012. december 07. 00:07
    „hahhahahha........Bence gazda.....hahahaha......alkoholmámor és pénz.........”
  • 5. merenge 2012. december 06. 16:24
    „elmorzsoltam 1 könnycseppet, bár csak a reklámokból sejtem, hogy miről is lehet szó:)”
  • 4. Qllancs 2012. december 06. 12:36
    „Gagyi műsor...gagyi DM !!”
  • 3. Fri 2012. december 06. 09:22
    „Tán már össze is vesztek, kész átverés ez a műsor ...... de hát tudjuk így nem meglepő !”
  • 2. gedeon 2012. december 06. 08:29
    „Haza is hozta?”
  • 1. zero 2012. december 06. 08:19
    „Bulvár újság?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújult az út Hódmezővásárhelyen

A Dél-Alföldi Operatív Programban Csongrád megyében megújult a Tótkomlóst és Hódmezővásárhelyt összekötő 4421-es út. Tovább olvasom